Férfi U20: Tisztes helytállás Szlovákiában

2026.02.27. 14:05 |

A már következő szezonra készülő U20-as válogatottunk szűk kerettel utazott Pöstyénbe, ahol egymást követő napokon játszott a szlovák U18-as válogatottal.

Viszonylag szűk kerettel és megváltozott szakmai stábbal utazott ki kedden a Férfi U20-as válogatott a szlovákiai Pöstyénbe. A közel háromórás buszozás után már el is foglalta az öltözőt a csapat.

Az első összecsapáson azért érezhető volt, hogy nem volt olyan friss a magyar együttes. Az első harmadban a szlovák nyomás ellenére még tartani tudták magukat a mieink, azonban a végén 3-0-s hazai siker született.

A csütörtöki találkozó már azért jobb képet mutatott, a meccs elején még vezetni is tudott a magyar U20-as válogatott. A második harmadban viszont fordított az álláson a házigazda és bár kisebb gólkülönbséggel ugyan, de ismét nyerni tudott.

 

Az első összecsapást követően az U20-as együttest vezető Árkovics Bálint értékelte a látottakat.

„Annak örülünk, hogy a szlovák csapat nyitott volt, hogy szeretnének két mérkőzést játszani – kezdte Árkovics a meccs után. - Itt a legnagyobb kihívás az a keret kialakítása volt, hiszen párhuzamosan vannak olyan játékosok, akik ezen a héten mondjuk felnőtt rájátszásban vagy egyéb akadémiai elfoglaltságok miatt nem voltak. A mérkőzésen az elején egy kicsit beragadtunk, az látszik, hogy nem edzettünk és nem voltunk nagyon élesek és felkészülve erre a tempóra, viszont ahogy mentek előre a percek egyre jobban tudtunk reagálni. Úgyhogy a mérkőzésnek volt egy jó fejlődési íve.

Két elkerülhető gólt kaptunk, és a harmadiknál ott három és fél percet játszottunk 6 az 5 ellen, hogy megpróbáljunk gólt szerezni. Ott egy eladott korongból lefordultak és egy átváltásból kaptunk egy gyors gólt. Méltó party volt ez a 60 perc nekünk, kifejezetten a másik harmad, ott statisztikailag is több gólszerzésű lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek. De igazából mi annak örülünk, hogy kaptunk bizonyos részleteket a játékosok egyéni teljesítményéről, és erre szeretnénk szerdán építeni. Én azt gondolom, hogy ha mondjuk 3-1, vagy 3-2, vagy esetleg kicsit szorosabb az eredmény, akkor az egy reális kép lett volna, de mondom nekünk igazából a fejlesztésen van a hangsúly.”

 

A második találkozót követően Mayer Marcell csapatkapitány nemcsak a mérkőzést, hanem az egész két napot értékelte:

 ”Két szoros meccset sikerült játszanunk egy elit világbajnokságra készülő U18-as szlovák válogatott ellen – kezdett bele Mayer. - Az első napon még látszódott kicsit, hogy edzés nélkül mentünk ki, viszont a második napra azért már sikerült azokon a dolgokon fejleszteni, amiken szerettünk volna. Gyorsabbak és agresszívebbek is voltunk, illetve gólt is tudtunk szerezni. A korongtartásunk is javult a második meccs végére, úgyhogy egy ilyen rövid válogatott eseményről is tudunk hazahozni valamit.

A meccsek eredményei nem teljesen tükrözik azt, amilyen a két találkozó volt. Volt, amikor be tudtuk szorítani a szlovák válogatottat a saját harmadába és uralni tudtuk a játékot remek momentumokkal, szóval én azt mondanám, hogy azért szoros meccsek voltak ezek. De végül ők tették fel az i-re a pontot, hiszen a kulcsfontosságú momentumokat ők menedzselték jobban.”

Gyerehokizni

Erste Liga TV