Junior válogatottunk sorrendben a francia, a szlovén és az olasz válogatottal küzdött meg a novemberi Négy Nemzet Tornán. Végül egy győzelmet sikerült bezsebelni a decemberi világbajnokság helyszínené, a Vasas Jégcentrumban.
Akárcsak augusztusban, a novemberi felkészülési időszakban is a világbajnokság helyszínén, a Vasas Jégcentrumban játszott három mérkőzést junior válogatottunk sorrendben a francia, a szlovén és az olasz válogatottakkal.
Három különböző erősségű ellenfélről volt szó, a franciákkal lényegében helyet cseréltünk az elmúlt szezonban, hiszen az ő helyükre jutottunk fel a divízió 1/B-ből, a szlovénok az idei vb-n lesznek ellenfelink, az olaszokkal pedig tavaly decemberben Milánóban találkoztak a mieink.
Döcögős kezdés
Noha a csütörtöki kezdés előtt volt három napja a válogatottunknak, hogy kicsit összébb szokjon, Franciaország ellen nem kezdett jól a csapat, amit az első harmadban ki is használt ellenfelünk. A folytatásban is inkább a magyar kapu előtt zajlott a játék, és bár sikerült egygólon tartani a franciákat, a mi helyzeteink kimaradtak.
Pénteken már jobban nézett ki a forma, idei vb-s ellenfelünkkel lépést tudtunk tartani, a korábban hiányzó gólok is megérkeztek. Ugyan a találkozó első gólját Magyarország szerezte, a folytatásban Szlovénia vette át a vezetést. Schmidt duplájának köszönhetően még sikerült egyenlíteni, azonban hiába az üreskapu, az újabb egygólos hátrányt már nem tudta ledolgozni junior-válogatottunk.
Fontos győzelem a végén
Az U20-as Négy Nemzet Torna első két meccsén a fejlődés, és az előrelépés is látható volt, a munka gyümölcse pedig igazán az olaszok elleni utolsó találkozón jött ki. Az első kettővel ellentétben Olaszország válogatottja egy jóval fizikálisabb játékot tett ki a jégre, aminek köszönhetően a vezetést is megszerezte ellenfelünk. A szünet után már 3-1-re vezetett Magyarország, amiben volt kettős és sima előnyben, valamint emberhátrányban szerzett gól is. Egy kiugratásból született góllal végül 5-1-re zárták a találkozót a mieink.
Önbizalom szempontjából tehát egy nagyon fontos győzelemmel zártak a mieink, hiszen innen már alig négy hét és rajtol a divízió 1/A világbajnokság, amire Tokaji Viktor, a válogatott szövetségi edzője is kitért a záróinterjúja során.
ÖSSZETARTÁS, NÉGY NEMZET TORNA
Dátum: 2026. november 5-7.
Helyszín: Vasas Jégcentrum, Budapest
Ellenfelek: Franciaország, Olaszország, Szlovénia
- november 5., csütörtök, 16:00: Franciaország 0-1
- november 6., péntek, 19:30: Szlovénia 2-4
- november 7., szombat, 16:00: Olaszország 5-1
KERET
Kapusok (3): Gyulai Benedek (Ilves, finn), Szamos Kund (UTE), Pipoly Csongor (DVTK Jegesmedvék)
Hátvédek (8): Bánhegyi Szabolcs (FEHA19), Besenyei Botond (SaiPa, finn), Gál Botond (EC Bad Tölz, német), Karsai Ferenc (Jokerit, finn), Nagy Botond (Ilves, finn), Osztoics Márk (UTE), Seres-Gömöry Zsombor (KooVee, finn), Vén Bendegúz (Södertalje, svéd)
Csatárok (14): Baróti Bence (SaiPa, finn), Bencze Sebestyén (FTC-Telekom), Berta Kristóf (Krefelder EV 1981, német), Drexler Kamill (RedBull Salzburg, ausztriai), Gyulai Miklós (Pelicans, finn), Horváth-Terták Péter (KooKoo, finn), Karó Levente (FEHA19), Kiss Csongor (BJA HC), Pallós Zsombor (FEHA19), Rapos Gergely (SaiPa, finn), Rákosi Lázár (SaiPa, finn), Schmidt Ágoston (TPS, finn), Spisák Nándor (DVTK), Szénási Levente (KalPa, finn)






