Az U16-os válogatott több téren is javult a novemberi nemzetközi héten, de továbbra is vannak finomításra váró dolgok.
A fiú U16-os válogatott Budapesten kezdte a felkészülést, majd Kranjba utazott. Szlovéniából végül egy sima és egy hosszabbításos vereséggel, valamint egy győzelemmel tért haza, és talán egyedül a házigazda szlovénok elleni meccs volt az, amelyen egyértelműen dominált az ellenfél, ezzel szemben az olaszok és az osztrákok ellen sem volt egyértelmű, hogy melyik csapat kerül ki győztesen a mérkőzésből.
Az U16-os Négy Nemzet Tornát követően a csapat szövetségi edzője, Mihály Jenő értékelte a héten látott teljesítményt, elmondta, miben lépett előre a csapat és mi az, ami még csiszolásra szorul.
Fókuszban lévő területek
„A fő célunk az volt, hogy erős, nemzetközi szintű ellenfelek ellen mérhessük fel, hol tartunk jelenleg egyéni és csapatszinten. Szerettük volna látni, mennyire tudjuk következetesen képviselni a saját játékfelfogásunkat, különösen a korongkihozatal, a letámadás és a védekező harmad beli szervezettség terén. Emellett kiemelt szerepet kapott a döntéshozatal sebessége, a párharcok megnyerése és az intenzitás fenntartása.”
Jól működő területek, javításra váró feladatok
„Az értékeink és alapelveink nyomás alatt is működtek, és látható előrelépést tettünk az augusztusi összetartáshoz képest. Végig egységes hozzáállással és stabil munkamorállal dolgoztunk. Ugyanakkor a párharcok intenzitásában és a fizikai jelenlétben még nem tartunk ott, ahol a nemzetközi szinthez szükséges lenne. A fejlődési irány egyértelmű, és következetes munkával elérhető.
A játékunk stabilabbá vált a korongkihozatali helyzetekben, főként nyomás alatt, emellett léptünk előre a letámadásban is. Fegyelmezettebben kezeltük a sorcseréket és kevesebb felesleges kiállítást követtünk el.
A további fejlesztendő területek közé tartozik a párharcok minőségének javítása, a fizikai intenzitás növelése, valamint a gyors és magabiztos döntéshozatal szűk idő- és térhelyzetekben.”

Változatos ellenfelek
„A hét során három eltérő stílusban játszó ellenféllel találkoztunk, ami folyamatos alkalmazkodásra és gyors döntéshozatalra ösztönözte a játékosokat. Ez jól látszott mind a játékhelyzetek felismerésében, mind a ritmusváltások kezelésében. Emellett nagyot léptünk előre csapatként is: jégen kívül és a pályán is tudatosabban működtünk együtt, jobban követtük a közös elveinket és értékeinket. Összességében a csapategység, a felelősségvállalás és az egymás támogatására való törekvés volt a legszembetűnőbb fejlődési terület.”
Jó az irány
„Összességében elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, egységével és a fejlődés irányával. A torna megerősített bennünket abban, hogy jó úton járunk, ugyanakkor pontosan megmutatta, mely területeken kell gyorsítanunk a fejlődést, hogy stabilan versenyképesek legyünk a nemzetközi mezőnyben.
A következő lépés az, hogy a megszerzett tapasztalatokat visszavigyük a mindennapi munkába. A fejlődés elsődleges terepe a klubmunka, ahol olyan játékosközpontú edzéskörnyezetre van szükség, amelyben: folyamatos döntési helyzetek jelennek meg, magas az intenzitás, sok a párharc és a terhelés, illetve a játékosok nem utasításokat hajtanak végre, hanem megoldásokat tanulnak és tapasztalnak.”

Program és helyszín:
Dátum: 2025. november 3–9.
Helyszín: Budapest és Kranj
Ellenfelek: Ausztria, Olaszország, Szlovénia
- 2025. november 7., péntek, 19:00: Magyarország - Szlovénia 2-6
- 2025. november 8., szombat, 15:00: Magyarország - Ausztria 2-1
- 2025. november 9., vasárnap, 10:00: Magyaroszág - Olaszország 2-3
Keret:
Kapusok (2): Kuti Tamás (DVTK JJSA), Világi Arnold (ÚJA)
Hátvédek (8): Hemmert Gábor (DVTK JJSA), Mahler Hunor (FEHA19), Matics Áron (KooKoo, finn), Rácz Gábor (ÚJA), Schmutz Ádám (Ajka), Schneider Máté (ÚJA), Szél Levente Ferenc (KooKoo, finn), Tóth Tamás (ÚJA)
Csatárok (12): Ficzere Márton (BJA), Gál Konrád (BJA), Györe Balázs Géza (DVTK JJSA), Hajdu Erik (HC Yverdon-les-Bains, svájci), Keserű Kolos (BJA), Kiss Csongor (BJA), Kósa Bence (Ajka), Majoros Márk (DVTK JJSA), Pákozdi Zalán Antal (FEHA19), Soós Gergő (BJA), Szak Levente Vince (Karhu-Kissat, finn), Vígh Szilveszter Péter (BJA),
Stáb: ITT









