A sportegyesületeknek 120 kérdésből álló kérdőívet kellett kitölteniük. A visszajelzések után a Kovács Attila sportigazgatóval egyeztethetnek.

Az elmúlt hónapokban az MJSZ munkatársai végigjárták az összes magyarországi sportegyesületet, hogy felmérjék a helyzetüket, azt, hogy hol milyen munka zajlik, és milyen kihívásokkal szembesülnek.
„A cél az volt, hogy átfogó képet kapjunk. A mi munkánkat is segíti, ha látjuk, hogy milyen körülmények között végzik a munkát a csapatok. Egy 120 kérdésből álló kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben az infrastruktúrától a szervezeti és szakmai dokumentáción át a szakmai programokig és kommunikációig terjedtek a témák. Ezen túl a személyes tapasztalatainkat is megfogalmaztuk. Az első összesítés már megtörtént, erről visszajelzést kaptak a klubok, és láthatják, hogy mi az, amit jól végeznek és mi az, amin lehet még javítani” – mondta Antal Szilvia, a szakmai bizottság titkára, aki Horváthné Valentin Gabriellával, a versenyiroda vezetőjével a „terepmunkát” végezte.
Hozzátette, hogy a klubok nyitottak voltak, várják és örömmel fogadják a segítséget, és számukra is fontos, hogy pontosan tudják, mit vár el a szövetség. A pozitívumok közé sorolta a létesítményhelyzetet, hiszen sok új jégpálya épült az elmúlt években, a javítandó területen pedig azt említette, hogy az edzők nem mindenhol végzik megfelelően az edzésmunka dokumentálását, pedig ez segíthetné a célok nyomon követését is.
A visszajelzések után a sportegyesületek Kovács Attila sportigazgatóval egyeztethetnek, ahol közösen kiértékelhetik a felmérés eredményeit, és lehetőség nyílik a kérdések, visszajelzések megbeszélésére.
„Szorosabb kapcsolatot szeretnénk ápolni a klubokkal, ez a kezdeményezés is része ennek. A szakmai döntéseink meghozatalát is nagyban segítheti, ha pontosabban látjuk, hogy milyen munka zajlik az utánpótlással foglalkozó egyesületeknél, mik a tapasztalataik, esetleges nehézségeik, milyen kihívásokkal szembesülnek. Szeretnénk, ha a jól működő dolgokat megosztanák egymással, legyen szó a toborzásról, szakmai munkáról, a helyi adottságok figyelembe vételével – ennek is katalizátora lesz a szövetség” – mondta a felmérés kapcsán Kovács Attila.
Az MJSZ saját feladatai mellett az egyesületekre is támaszkodik és számít a hosszú távú sportági stratégia megvalósításában, ennek is fontos eleme a mostani felmérés.
„A célok – a fenntarthatóság, az utánpótlás, az eredményesség és a népszerűség – eléréséhez nagy szükség van a klubokban folyó mindennapi munkára is, és nekünk is tisztában kell lennünk azzal, hogy hol mit valósítottak már meg ezen a téren, mi van még hátra, és milyen jó gyakorlatokat lehet megosztani egymással. A most összegzett tapasztalatok rendkívül hasznosak lesznek a későbbiekben is” – tette hozzá.