FEHÉRVÁR AV19

2017.08.03. 08:32 |

A Fehérvár AV19 az EBEL egyetlen magyar csapat, amely a 2017/18-as szezonban a Visegrád-kupában is megméreti magát. A klub 1960-ban alakult Budapest Volán SC néven és az 1970-es években költözött Székesfehérvárra.

A tizenháromszoros magyar bajnok klub volt az első, amely vidékiként elhódította a trófeát 1981-ben, a 2000-es években pedig egyeduralkodója volt a honi bajnokságnak: 2002 és 2012 között tízszer ünnepelhetett elsőséget, sőt, a 2000/2001-es szezonban is a legjobbnak bizonyult.

A Volán a 2007/2008-as szezonban játszott először EBEL-ben, azóta többször is eljutott az osztrák liga negyeddöntőjéig, de annak küszöbét még nem sikerült átlépnie.

Mindeközben a 2012/13-as idénytől a fehérváriak nem léptek jégre a magyar bajnokságban, 2015-ben a farmcsapatukkal tértek vissza a MOL Ligába. Erre azért is volt szükség, mert a 2010-ben megalapított Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia egyre több fiatal hokist nevelt ki, akiknek így biztosítottak a felnőttek között is játéklehetőséget.

A klub kötelékeiből olyan ikonok kerültek ki, mint Palkovics Krisztián, Kangyal Balázs, Frank Banham és ifj. Ocskay Gábor. A fiatalon elhunyt ifj. Ocskay Gábort a Nemzetközi Jégkorong Szövetség a Hírességek Csarnokába választotta, a fehérvári jégkorong akadémia és a jégcsarnok is az ő nevét viseli.

Több korábbi fehérvári játékos neve is ismerősen csenghet a szlovák szurkolók számára, hiszen Karol Rusznyak, Lubomir Rybovic és Roman Mega is korábbi szlovák válogatott játékos volt. Judd Blackwater, Timotej Sille, és Juraj Durco pedig korábbi fehérváriként játszott tavaly a szlovák Extraligában.

A fehérvári csapatok a hazai meccseiket az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban játsszák, amely 3500 fő befogadására képes. A csarnok mellett rendelkezésre áll a 2015 nyarán átadott C pálya is, amely edzés- és mérkőzéshelyszínként is szolgál.

A tervek szerint 2019-ben már az Alba Arénát is birtokba vehetik a hokisok, a négyszintes, 6000 fős multifunkcionális csarnok azonban nemcsak a jégkorongnak, hanem más sporteseményeknek és kulturális rendezvényeknek is otthont adna.

Az elmúlt szezon az EBEL-ben nem úgy sikerült a Fehérvár AV19-nek, ahogy szerette volna, hiszen nem jutott be a rájátszásba. Emellett a Fehérvári Titánoknak is meg kellett elégedniük a MOL Liga nyolcadik helyével.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV