Erősorrend: élen az FTC

2018.10.04. 15:00 |
Eltelt az első hónap az Erste Ligában. Az amerikai sportokban megszokott power ranking, vagyis erősorrend alapján néztük meg, hogy melyik csapat hol tart.

1. FTC-Telekom: A nyáron új vezetőedző és 16 új játékos érkezett a csapathoz, emiatt nehezebben lendültek bele a zöld-fehérek, de egy ráadásban és egy szétlövéssel elveszített meccs után hibátlanok maradtak, és magabiztos játékkal vették el a Csíkszereda veretlenségét is. A légiósok mellett a magyar játékosok is húzóemberei az együttesnek, amelynek kapujában Arany Gergely is jó teljesítményt nyújt. A csapat gyorsan és ponterősen játszik, és úgy nem kapott ki még rendes játékidőben, hogy túl van már két derbin, kétszer játszott a Csíkszeredával és a DEAC-cal is.

2. Csíkszeredai Sportklub: Szintet lépett a csapat az előző idényhez képest. Az új igazolások mindegyike erősítést jelentett, hiszen Becze Tihamér vezeti a kanadai táblázatot, Részegh Tamás adta a legtöbb gólpasszt, Panov és Sulakov is 10 pont fölött jár már. Az együttes szerezte a legtöbb gólt a ligában, úgy, hogy egyik legjobbja, Pjotr Szcsasztlivij még nem is játszott. Hazai közönség előtt különösen erős a gárda, de kérdés, hogy mennyire terhelik meg a keretet a hosszú magyarországi túrák majd.

3. DEAC: A szezon eddigi kellemes meglepetését a debreceni csapat szolgáltatta. A stabil védekezésre és kontrákra alapuló játék eddig bevált, a DEAC nagy skalpokat is gyűjtött. Hetényi Zoltán újfent bizonyítja tehetségét a kapuban, Németh Attila szinte újjászületett Debrecenben, és a légiósok is sok pontra képesek.

4. Dunaújvárosi Acélbikák: Működni látszik a finn vonal, az új légiósok gyorsan felvették a liga ritmusát, mellettük a rutinos hokisok (Azari Zsolt és Henrich Jabornik), valamint a saját nevelésű fiatalok is jól kezdték a szezont. A DAB a hátrébb álló csapatokat simán veri, ám igazi rangadót még nem nyert idén – ezen változtatni kell az előrelépéshez.

5. UTE: A szezonnyitón a derbi megnyerése nagy lökést adott az újpestieknek, aztán megtört a lendület, és több váratlan pontvesztéssel kellett szembesülniük. A keret mélységével nincs gond, főleg a helyzetkihasználáson kell javítani ahhoz, hogy elkerülje a kellemetlen meglepetéseket a gárda, amely a döntőbe jutást tűzte ki célul.

6. Brassó: Két győzelem után jött két vereség, majd a Csíkszereda elleni rangadón is nagy pofonba szaladt bele a csapat. Aztán a legutóbbi két meccsét már megnyerte a Brassó, mégha nem is magabiztosan. Greg Lindqvist együttese a nagy nyári játékosmozgás után nehezen áll össze, az újak közül egyedül Jereme Tendler tűnik ki, mellette a rutinos Mihály Árpád az, aki a hátán viszi a csapatot. A Brassónak a keménységből visszább kell vennie, messze a legtöbb büntetést (236 perc) szedte eddig össze.

7. Vienna Capitals II: A bécsi farmcsapat már több pontot szerzett, mint tavaly az egész szezonban. Az alsóház együttesei közül legyőzték a HK Budapestet, hosszabbítás után a Vasast és meglepetésre a Gyergyót is. A gárda jóval kevesebb gólt kap, mint az előző idényben. Az újak közül Hiltunen remek igazolásnak bizonyult.

8. Fehérvári Titánok: A játék alakul, az eredmények egyelőre elmaradtak. Eddig egy rendes játékidős és két hosszabbításos siker a mérleg, bár az UTE elleni bravúr volt. A magyar fiataloknak még idő kell, amíg felveszik a liga tempóját. Úgy tűnik, a légiósok közül John Lewis, Mark Bennett és Brock Beukeboom is beválik.

9. Schiller-Vasas: Egy-két kivételtől eltekintve vállalható vereségek, valamint értékes pontszerzések. A fiatal csapatnak van tartása, de a rutin hiánya miatt még nem tart előrébb, ám idővel ez is változik. Az emberhátrányos védekezést stabilabbá kell tenni, és sokat segíthet, ha a sérültek felépülnek, valamint a MAC-ban remeklő Pápa Márton is visszatér.

10. Gyergyó: Hiába a KHL-es veteránok, az újonc játéka eddig korántsem volt meggyőző. Az FTC elleni idénynyitón még a lelkesedés és a hazai közönség buzdítása vitte előre a csapatot, és egy pontra ez elég volt, de utána jöttek a nagy vereségek a székely derbin, majd a DAB ellen is. Az újpesti egyenlítés fellángolás volt, ám aztán a Vienna elleni vereség edzőváltást is eredményezett. A nevek alapján többre hivatott az együttes, ám a csapatjáték akadozik. Most jön néhány nyerhetőnek tűnő meccs, azokkal elindulhatnak felfelé.

11. HK Budapest: Az újonc lassan rázódik bele a liga tempójába, de az biztató, hogy a közvetlen riválisokkal szoros meccseket játszik, és kétszer a pontszerzés is sikerült – ám akkor lehet előrelépésről beszélni, ha ezekből győzelmek is születnek. Nem tett jót a sérüléshullám, a légiósok eddig keveset tudtak mutatni tudásukból. Szappanos Dávid a vezére a csapatnak, őt a DVTK fel is hívta az Extraligába.

Gyerehokizni