Erős harmadik harmadával győzött a GYHK

2023.10.26. 20:15 |

A DEAC kétszer is vezetett a címvédő otthonában, mégis pont nélkül távozott Gyergyószentmiklósról.

A hazaiaknál az eltiltott Mesikammen helyére a friss szerzemény Dalhuisen került, Sylvestre két mérkőzést követően újra elfoglalta szokásos helyét a második sorban, így Tranca visszakerült a harmadik egységbe. A DEAC nem nevezte a mérkőzésre elsőszámú kapusát, Hetényi Zoltánt, így Szeles Martin 2022 februára óta először védhetett Erste Liga mérkőzésen. Vaszjunyin Artyom vezetőedző rögtön az első sorba dobta a hét közepén igazolt fehérorosz Jeliszejenkot, az átrendeződés következtében Mihalik András szorult le a negyedik támadótrióba.

Gyergyói támadásokkal kezdődött a mérkőzés, a DEAC jobbára stabil védekezésére és ellenakcióira támaszkodott. Tranca helyzetét megúszták a debreceniek, a korong elcsúszott a gólvonal előtt. A kihagyott GYHK helyzetek megbosszulták magukat, előbb még csak kapuvasat lőttek a vendégek, majd a 15. percben Dobmayer szerzett korongot a saját harmadban, Novotny végigkorcsolyázott a pályán és elemi erővel kilőtte a rövid oldalt Rinne kapus mellett, 0-1. A folytatásban Bucskin másolta volna le cseh csapattársának akcióját, de a hazai hálóőr védett. Vasziljev ütközte le talán szabályos körülmények közepette Vincze Pétert, Jason Horvath elégtételt vett, mindketten pihenhettek két percig a büntetőpadon.

A második harmad áthúzódó debreceni emberelőnnyel indult, de nem élt vele a DEAC. A 25. percben egyenlített a címvédő: Horvath tette rá a kékvonalról, és bár volt némi forgalom a kapu előtt, úgy tűnt Szeles mellényúlt, 1-1. Az egalizálást követően maradt a hazai offenzíva, ám ezúttal is a DEAC lőtte a következő gólt: Bucskin szerzett szinte ugyanott korongot, mint Dobmayer az első gólnál, ám a térfélcsere következtében csak pár métert kellett koriznia a fehérorosz támadónak, hosszúba tartó lövését nem tudta védeni Rinne, 1-2. A mérkőzés derekán Ilvessuo ült ki két percre, Haaranen lövése a vasat érte. A kiegészülést követően is maradt a nagy gyergyói nyomás, Szeles vezetésével egy ideig bírta a vendég védelem ám, a 37. percben újfent egyenlített a házigazda. Bodó vitte be a korongot a kapu elé, lövése levágódott Szelesről, az ismétlést Orbán tette be, 2-2.

A harmadik harmad elején villámgyorsan végigvitt egy támadást a saját kapuja mögül a GYHK: Szigeti lódult meg a jobb oldalt, Tranca elé tálalt, aki kilőtte a hosszú felsőt. Még fel sem ócsudhattak a debreceneiek, rögtön ott volt a kapujukban a negyedik gól: egy késletetett kiállítás alatt Sárpátki lőtt, Császár közelről bekotorta a korongot. A DEAC egy perc alatt két gólt kapott, így 4-2-es hazai vezetésnél Vaszjunyin mester időt kért. A folyatásban egy debreceni játékos véletlenül leütközte Fehér Imre játékvezetőt, a bírósporttárs szerencsétlenül esett, hordágyon kellett lehúzni a pályáról, a mérkőzés három játékvezetővel folytatódott. Az 52. percben kihasználta második emberelőnyét a Gyergyó, amivel el is döntötte a mérkőzés kimenetelét: Sylvestre lopta magát közelebb, majd a bedobókörből hatalmas gólt ragasztott a felsőbe. A hajrában már csak két kiállítást jegyezhettek fel a jegyzőkönyvbe, több gól nem esett, a Gyergyói HK 5-2-re legyőzte a fél órát követően még vezető DEAC-ot. A címvédő GYHK pénteken az FTC-t fogadja, míg a DEAC ugyanaznap a Brassó vendége lesz.

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK:

"Összességében domináltuk a meccs nagy részét, rengeteg helyzetünk volt, főleg a második harmadban, de nem találtuk meg a hálót, az viszont jó dolog, hogy türelmesek maradtunk. Az első harmadban talán kicsit nagyobb élesség kellett volna, de a srácok mindig nyerni akarnak, ami nagyon tetszett, hogy sokkal türelmesebbek voltunk a koronggal. Jól túllendültünk az időszakos nehézségeken, összességében pedig egy magabiztos győzelmet arattunk."

Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC:

"Nehéz visszajönni a meccsbe egy ilyen jó csapat ellen, amikor egy perc alatt kettőt lőnek. Próbálkoztunk becsülettel, azt viszont éreztük, hogy háromgólos hátrányból még nehezebb lesz. Jól dolgoztak a srácok, egész jó meccs volt, kihasználták a hibáinkat, de elégedettek vagyunk a teljesítménnyel. Ha úgy tudjuk majd folytatni, ahogy az utolsó tíz percben játszottunk, akkor még elégedettebbek leszünk."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV