Előzetes: UTE

2018.09.01. 10:00 |
Hamarosan kezdődik a hokiszezon. A rajtig minden nap bemutatunk egyet a magyar, illetve az Erste Ligában induló klubok közül. A sort az újpestiekkel folytatjuk.
Az előző idényt az Újpest korábban fejezte be, mint ahogy azt a csapat tervezte, hiszen a kupadöntő után az Erste Liga rájátszásának első körében búcsúzott. Az együttes gerince együtt maradt, és néhány fontos igazolással a lila-fehérek a döntőbe vágynak.

Szilassy Zoltán vezetőedzőnek ez lesz az ötödik idénye az UTE kispadján, továbbra is Baróti Zsolt segíti a munkáját.

A kapusoknál fontos hír, hogy Ales Sila maradt, aki az előző idényben is szinte végig védett, miután Ágoston Olivér betegséggel és sérüléssel bajlódott. Tavaly Sági Máté és Márkus Levente is bemutatkozhatott a ligában, és várhatóan idén még több lehetőséget kapnak.

A védelmet alaposan megerősítették Újpesten. Kiss Dániel és Hegyi Ádám pótlására érkezett az osztrák válogatott Florian Iberer, valamint a magyar nemzeti csapatban már szereplő Szaller Márk. A magyar felmenőkkel rendelkező, de kanadai születésű Phil Kiss az amerikai egyetemi ligából került Újpestre. A tavalyi keretből marad Peter Huba, Kovács Attila és a válogatott kerettag Nagy Nilan és Varga Arnold. Az utánpótlás-válogatott Pokornyi Dávid még csak 18 éves, de már a harmadik szezonját kezdi a felnőttek között.

A támadósorba érkezett az Újpestre egy év után visszatérő Csányi Karol, a válogatott játékos legutóbb Nyitrán szerepelt. A fiatal, de gólerős Kocsis Ferenc Fehérvárról költözött a fővárosba. A stáb sokat vár a 2008-ban a Nashville által a 136. helyen draftolt kanadai szélsőtől, Taylor Stefishentől. A keret tapasztalt magja együtt maradt: Benk András, Sikorcin Ladislav és Anze Ropret. Sági Martin és Schmál Kristóf két fiatal, akik stílusa jól illik a harmadik vagy a negyedik sorba, de az első kettőben is játszhatnak képességeik alapján. Szalma Zsolt tavaly remekelt, és erre építene az új idényben is, míg Horváth Ákos és Kovács Sebestyén két fiatal tehetség, akik bizonyíthatnak.

Szilassy Zoltán vezetőedző: „Négy-öt csapat is azzal a céllal vághat neki a szezonnak, hogy meg akarja nyerni a bajnokságot, mi is ezek közé tartozunk. Ennek feltétele, hogy simán jussunk be a rájátszásba és folyamatosan fejlődjünk, hogy készen legyünk a végjátékra. Mi szeretnénk lenni a legjobb magyarországi csapat és jó lenne megnyerni a ligát, de azt is látni kell, hogy az ellenfelek is erősödtek. Érdekes és minőségi kihívás lesz. A nyáron főleg a védelemben változtattunk, frissítettünk, és olyan légiósokat hoztunk, akik a segítségünkre lehetnek. Fontos, hogy Phil Kissnek és Nagy Nilannek magyar állampolgársága is van, így több lehetőségünk volt légiósokat igazolni. Mélyebb a keret, a visszatérő Csányi Karol is ezt segíti. Korábban két offenzív és két defenzív sorral játszottunk, de most nagyobb kétirányúságra törekszünk. Van most egy csapatunk, de bátran rotálunk, hogy a megfelelő kémiát megtaláljuk a felkészülés alatt. A várakozások szerint az alapszakaszt az élmezőnyben zárjuk, ez is megadja a lehetőséget, hogy próbálgassuk a sorokat és megtaláljuk a legjobb összeállítást. Az a cél, hogy a rájátszásra összeérjünk. Fontos az is, hogy még több fiatalt tudunk próbálgatni, és ők is rutinosabbá váltak már. Ágoston Olivér is egészséges, így két jó kapussal tudunk nekivágni a szezonnak.”

Érkezők: Florian Iberer (Litvinov, Czech Extraliga), Phil Kiss (Curry College NCAA3), Kocsis Ferenc, Szaller Márk (Fehérvár), Csányi Karol (Nyitra, Slovak Extraliga), Andrej Hebar (Olimpija, AlpsHL), Taylor Stefishen (Atlanta, ECHL)

Távozók: Dósa Krisztián, Hegyi Ádám (Ferencváros), Kiss Dániel (DVTK), Kiss Roland (Fehérvár Titánok),  Erik Caladi (Nyitra, Slovak Extraliga), Martin Frolik (Sonthofen, GER3), Pápa Márton, Turbucz Martin (Vasas), Pichler Ádám (ismeretlen), Kovács Csaba (?)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV