Elnökségi ülés: Együttműködés és TV-szerződés

2015.08.18. 17:30 |

Az ülésen több napirendi pontot is megvitatott az MJSZ elnöksége.

Az ülést Szőke Álmos MOL Liga-elnök beszámolója nyitotta, amelyben tájékoztatta az MJSZ elnökségét a liga augusztus 14-i tanácskozásáról, amelyről korábban közleményt is kiadott. Hozzátette ugyanakkor, hogy az eddigi névadó MOL Nyrt-vel előreláthatóan augusztus 24-én születik megállapodás a következő idényre vonatkozóan. Emellett hosszasan tanácskozott a liga és az MJSZ vezetősége a Román Jégkorong Szövetség való hatékony együttműködés módjairól.

A továbbiakban Kovács Csaba elnök számolt be az MTVA – MJSZ szerződés előkészületeiről, amelyből kiderült, az állami sportcsatornával 2018 októberéig tervez megállapodni a szövetség. A csatorna minimum 40 jégkorong mérkőzést közvetítene évente, a férfi és női válogatott valamennyi hazai mérkőzése (kvalifikációs, barátságos és tétmérkőzések), a MOL Liga, Magyar Kupa és minden, az MJSZ által szervezett I. osztályú felnőtt férfi/női gálamérkőzés közvetítendő eseménynek számít. A két fél soron következő egyeztetése szintén augusztus 24-én lesz.

Szó esett továbbá a regisztrált sportolókra kötött egységes biztosításról is, melynek szükségességét az MJSZ elnöksége a legutóbbi ülésén tárgyalt meg. Ennek megkötéséhez indokolt a versenyengedélyek díjának megemelése, ami a klubok számára játékosonként 600 forint költségnövekedést eredményez.

Döntött az MJSZ elnöksége arról is, hogy Kangyal Balázs június 30-án lejárt szerződését követően a szövetség egyelőre nem ír ki pályázatot a sportigazgatói  pozíció betöltésére. Emellett a legutóbbi közgyűlésen sorra került lemondások miatt megüresedett bizottsági tagsági helyekre szavaztak meg új személyeket. A Fellebbviteli Bizottság vezetőjének dr. Szilasi Andrást, tagjának dr. Kolbenheyer Zsuzsannát, az Átigazolási bizottság két új tagjának pedig dr. Nagy Zoltán és Varjú Árpádot szavazta meg  egyhangúlag az elnökség.

A kilencedik napirendi pontban új tag felvétele mellett döntöttek az elnökségi tagok, így a szombathelyi Korcsolyázó Diák Sport Egyesület az MJSZ új tagja.

Fotó: Mudra László - MJSZ

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV