Elmarad a női világbajnokság

2020.03.07. 20:05 |

A koronavírus-fertőzés terjedésének veszélye miatt nem tartják meg az A csoportos női világbajnokságot Kanadában.

A nemzetközi szövetség (IIHF) elnöksége rendkívüli ülésén egyhangúlag úgy határozott, hogy nem rendezik meg az idei női elitvilágbajnokságot a koronavírus-járvány miatt. A döntést a közegészségügyi szakértők javaslatára hozták.

Az A csoportos vb a tervek szerint március 31-én kezdődött volna a kanadai Truróban és Halifaxban. A tornát így jövő tavasszal rendezik meg változatlan mezőnnyel. A magyar női válogatott tavaly Budapesten harcolta ki a feljutást, így először szerepelhet a legjobbak között – most erre egy évet várnia kell.

Szintén elmarad a világbajnokság a többi női divízióban is.

Elképzelhető, hogy nem tartják meg azt az U16-os nemzetközi női tornát sem, amelynek áprilisban Magyarország adott volna otthont.

A többi vb ügyében az IIHF később dönt majd.

Sipos Levente főtitkár: „A világbajnokságok megrendezése napok óta téma, a magyar és a nemzetközi szövetségben egyaránt. A témában folyamatosan egyeztettünk Kolbenheyer Zsuzsannaval, aki az IIHF elnökségének magyar tagja, ő tájékoztatott minket, hogy a mai rendkívüli ülésen döntött a női szakág tornáinak elhalasztásáról a nemzetközi szövetség. Nagyon sajnáljuk, hiszen nemcsak a lányok, hanem a komplett magyar jégkorong közösség nagy érdeklődéssel várta a történelmi A csoportos szereplést. Az IIHF döntése nyomán várhatóan az MJSZ által Győrben szervezendő 14 csapatos női U16-os nemzetközi tornát az MJSZ is lemondja. Jelenleg kérdéses még a magyar U18-as fiúk és a felnőtt férfi válogatott szereplése. Ugyanakkor fontosabb most a vírus megfékezése, az emberek egészsége, és az, hogy a korábbi rend helyreálljon – reméljük, ez hamarosan megtörténik, és a két férfi csapatunk részt tud venni a világbajnokságon."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV