A Magyar Jégkorong Szövetség utánpótlás ösztöndíj-felhívást tesz közzé a 2007. január 1. és 2013. december 31. között született magyar jégkorongozók szakmai fejlődésének támogatására. A pályázat benyújtási határideje: szeptember 10.
A Magyar Jégkorong Szövetség (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., nyilvántartási szám: 01-07-0000014; képviseli: Kovács Attila sportigazgató; a továbbiakban: Kiíró) utánpótlás ösztöndíj-felhívást tesz közzé a 2007. január 1. és 2013. december 31. között született magyar jégkorongozók (a továbbiakban: Pályázó) szakmai fejlődésének támogatására.
Mi a cél?
A rendszer célja, hogy a pályázat során a sporttevékenység fölrajzi helyétől függetlenül kiválasztásra kerüljenek az adott évjáratok legjobb játékosai (továbbiakban: Nyertes Pályázók), akik a Magyar Jégkorong Szövetséggel közösen kialakítanak egy olyan egyéni fejlesztési tervet, amelynek végrehajtásában az MJSZ segíti a pályázót.
Az elitképzést, illetve -támogatást prioritásként kezelve sem a pályázatban résztvevők számára, sem a támogatás összegére nincs limit, ugyanakkor a támogatás elnyeréséhez szigorú szakmai követelményeknek kell megfelelni. A pályázaton elnyerhető támogatás mértéke és költsége eltérhet a Nyertes Pályázók között.
A szigorú szakmai követelményeknek megfelelés a támogatási időszak egészére nézve is kötelezettség. A Nyertes Pályázók teljesítményét évről-évre felülvizsgálja a Kiíró és általa vezetett Pályázati Munkacsoport, amely fenntartja a jogot, hogy ezen felülvizsgálatok nyomán megszüntesse a Nyertes Pályázóval kötött szerződést.
Ki pályázhat?
Olyan 2007. január 1. és 2013. december 31. között született magyar jégkorongozók pályázhatnak, akik a következő, 2026-2027-es évadot a következő bajnokságban szereplő klubcsapatokban töltik vagy megfelelnek az alábbi kritériumoknak (női szakág esetében):
- Férfi szakágban: cseh, finn, svájci, svéd első osztály, CHL (kanadai major juniorligák), USHL, BCHL, NCAA D1. (Egyéni elbírálás alá esik: a kanadai szövetség [Hockey Canada] által regisztrált junior A-ligák, kanadai és amerikai "prep school"-ok.)
- Női szakágban: NCAA D1, vb-kerettagok. (Egyéni elbírálás alá esik: svéd felnőtt első osztály, kanadai és amerikai "prep school"-ok.)
A pályázati eljárásban való részvétel további feltételei:
- a Pályázó a Kiíró bármely tagszervezeténél játékosmúlttal rendelkezik;
- a Pályázó 2007. január 1. és 2013. december 31. között született;
- a Pályázónak nem áll fent pénzügyi tartozása a Kiíró felé;
- a Pályázó vállalja, hogy kommunikációs és marketing-együttműködést köt a Kiíróval.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a következőket:
- motivációs levél (800-1200 karakter, szóközökkel együtt);
- szakmai támogatásra vonatkozó igények;
- a 2026–2027-es idénybeli klubtól ajánlólevél;
- 2026-os klubváltás esetén az új klubtól meghívólevél.
A pályázatnak a fentieken túl tartalmaznia kell a Pályázó nevét, lakóhelyét, születési adatait, és telefonos elérhetőségét, valamint meg kell jelölnie a meghívó klubcsapat adatait és azt, hogy a klub melyik ligában indul a 2026–2027-es idényben.
A pályázatokat elektronikus úton kell eljuttatni a Kiíró központi e-mail címére, az info@icehockey.hu-ra, legkésőbb 2026. szeptember 10-ig.
További rendelkezések
A Kiíró az eljárás során a Pályázók személyes, illetve különleges adatait a jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli, és a pályázati eljárás lezárását követően az előírt jogszabályi rendben megsemmisíti.
A pályázati eljárással kapcsolatos dokumentációs és postai költségeket a Pályázó viseli.
A pályázatokat a Kiíró és általa vezetett Pályázati Munkacsoport rangsorolja a Pályázók képessége, a pályázatokban szereplő bajnokságok szintje, a Pályázók korosztályos besorolása, valamint a válogatottakban részvétel alapján.
A Kiíró fenntartja a jogot, hogy a Pályázókat hiánypótlásra kérje fel, hiányos pályázatok esetében a pályázatot csak részben eredményesnek vagy eredménytelennek nyilvánítsa, illetve a kiírást teljes egészében visszavonja.
A nyertes pályázat alapján a Nyertes Pályázóval a Kiíró ösztöndíjszerződést köthet, de erre vonatkozóan a Kiírónak nincs kötelezettsége.
Pályázó tudomásul veszi, hogy a Kiíró jogosult arra, hogy bármilyen okból kifolyólag a szerződéses tárgyalások lezárását követően is visszavonja a szerződéskötési szándékát és elálljon a szerződéskötéstől.
A támogatási döntés érvényét veszti, ha a támogatási döntésről szóló értesítés kézbesítésétől számított 30 napon belül a nyertes Pályázónak felróható okból nem jön létre a szerződés.
Amennyiben a Nyertes Pályázót a támogatás folyósítását követő öt éven belül beválogatják más ország nemzeti válogatottjába IIHF-eseményre, úgy a Nyertes Pályázó a támogatás összegét a válogatott keretbe történő meghívását követő egy éven belül visszafizetni köteles a Kiíró utánpótlástámogató alapjába.






