Egygólos győzelem a franciák ellen

2021.06.25. 17:55 |

A magyar női válogatott 1-0-ra nyert a franciák ellen a második ausztriai felkészülési meccsen. A gólt Taylor Baker szerezte.

A magyar válogatott kapuját a második ausztriai mérkőzésen is Németh Anikó védte. Tóth Zsófia nem tudott beöltözni, így Szabó Fruzsina volt a tartalék. A sorokban nem volt változás.

A mérkőzés jobban indult, mint csütörtökön, a magyar csapat harcosan, nagy elánnal kezdett az első percekben főleg a franciák harmadában folyt a játék. Aztán az ellenfél is magára talált, lendületes akciókat vezetett, de Németh jól védett, egyszer pedig a kapuvas segítette ki. A mieink emberhátrányba kerültek, Rónai Alexandrának kellett leülnie, de a két percet sikerült hősiesen kivédekezni. A lendületet nem törte meg a kiállítás, utána több veszélyes akciót vezettek a magyarok, de a franciák is igyekeztek egyenlíteni.

A második harmadban is bátran játszott a magyar csapat, még többször jutott el lövésig. Kreisz Emma és Szamosfalvi Petra volt különösen aktív, és tesztelte többször Mamerit. Aztán a 29. percben megszerezte a vezetést a magyar csapat: Taylor Baker korcsolyázott be a kapu elé, éles szögből leadott lövését még védte a kapus, de a kipattanót be tudta piszkálni. A hátvéd második válogatott meccsén az első gólját szerezte. A franciák igyekezték felpörgetni játékukat, de Németh továbbra is jól védett. A mieink közel jártak az újabb gólhoz, de Jókai-Szilágyi Kinga lehetőségénél leért a kapus. A harmad végén Knee Sarah kapott kétperces kiállítást.

Az áthúzódó büntetést sikerült ezúttal is kivédekezni, majd az egyenlő létszám mellett magyar helyzet következett, de Seregély Míra ütője előtt elsuhant a korong. A 47. percben emberelőnybe került a magyar válogatott, és Gowie Alexandra, valamint Kreisz Emma veszélyeztett, ám az újabb gól nem jött össze. A franciák hajtottak az egyenlítésért, de Németh nagyokat fogott és a védelem is fegyelmezetten dolgozott előtte. A mieink gyors ellenakciókkal próbálkoztak, Kreisz kétszer is a kapura tört, második alkalommal szabálytalanul tudták csak megállítani, így az utolsó két percet fórban tölthette a csapat. A korongot sikerült a franciák kapuja előtt tartani. Az ellenfél csak a végén próbálkozott meg a kapuslehozatallal, de egyenlítésre nem maradt esélye a jól küzdő magyar csapat ellen.

Június 24., csütörtök, 17.00 Magyarország-Franciaország 3-5
Június 25., péntek, 15.00 Magyarország-Franciaország 1-0

A magyar válogatott összeállítása:

Seregély, Williams, Gowie
Meztler, Kreisz, Jókai-Szilágyi Kinga
Szamosfalvi, Rónai, Kiss
Szelényi, Horváth I, Pázmándi

Odnoga, Tóth E.
Knee, Baker
Pártos, Németh B.
Grkovic

Németh A.
(Szabó F.)

A keret

Németh Anikó GK MAC Budapest
Szabó Fruzsina GK MAC Budapest
Tóth Zsófia GK KMH Budapest
Baker Taylor D MAC Budapest
Grkovic Jelena D MAC Budapest
Knee Sarah D KMH Budapest
Németh Bernadett D MAC Budapest
Odnoga Lotti D Dartmouth College (USA)
Pártos Réka D MAC Budapest
Tóth Enikő D KMH Budapest
Gowie Alexandra F MAC Budapest
Horváth Imola F MAC Budapest
Jókai-Szilágyi Kinga F Vienna Sabres (AUT)
Kiss Andrea F MAC Budapest
Kreisz Emma F Stanstead College (CAN)
Metzler Regina F KMH Budapest
Pázmándi Zsófia F MAC Budapest
Rónai Alexandra F MAC Budapest
Seregély Mira F OHA (CAN)
Szamosfalvi Petra F KMH Budapest
Szelényi Nina F MAC Budapest
Williams Hayley F KMH Budapest

A stáb

Lisa Haley Szövetségi kapitány
Mika Väärälä Másodedző
Kis András Másodedző
Budai Krisztián Kapusedző
Ács Ferenc Erőnléti edző
Tornyi Gábor Felszerelés-menedzser
Dénes Veronika Rehabilitációs edző
Mondl Viktória Sportmasszőr
Gallyas Gabriella Rehabilitációs edző
Jasó Judit Csapatvezető
Dr. Széplaki Attila / Dr. Módy Tóbiás Csapatorvos
Nagy István / Soós Judit Sportpszichológus
Kaposi Dávid Sajtó

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV