Egyenlített az UTE, újra győzött a Fradi

2022.03.02. 21:20 |

Az első harmadban négy gólt lőtt az Újpest a DEAC-nak, az FTC fordulatos meccset nyert meg a DVTK ellen.

FTC-Telekom - DVTK Jegesmedvék 4-3 (0-1, 3-1, 1-1)

Seto a meccs elején betalált az FTC kapujába, és hiába támadott rengeteget a hazai csapat, akkor még nem jött össze az egyenlítés. A második játékrész elején már igen, sőt, Kóger gólja után Kulmala is betalált, gyorsan fordított tehát a Fradi. A DVTK egymás után kér fórt is kapott, Elgestal a másodikat értékesítette, a meccs felénél egyenlő volt az állás. Nem sokáig, a hazaiak is emberelőnyből találtak be, az álomcsapatba bekerülő McFadden volt eredményes.

Az utolsó húsz perc is sok izgalmat tartogatott még. Az FTC Tamminen találatával növelte a különbséget, a nagyot küzdő Jegesmedvék pedig csak egyszer tudtak válaszolni, az egyenlítés elmaradt.

Az FTC 2-0-ra vezet a négy sikerig tartó párharcban. Szombaton Miskolcon találkoznak újra a felek.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Nagyon jó jégkorong-mérkőzés volt, abszolút rájátszásmeccs, a sportág minden szépségével. Férfias küzdelem volt, mindkét csapat kitette a maximumot a jégre, küzdött, hajtott, ez pedig nagyon jó játékot eredményezett. Óriási eredmény, hogy sikerült megint egy ilyen szoros meccset behúznunk, erre lehet építeni, ez tudja a további pozitív dolgokat vonzani magával.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: „Talán egy kicsit nehezebben indultunk bele a mérkőzésbe, de jól tartottuk magunkat, a vezetést is megszereztük, amit sokáig tudtunk tartani. Egy playoff-mérkőzésen ilyen könnyű gólokat azért nem szabad kapni, ettől függetlenül jól jöttünk vissza, végig tartottuk a tempót, ráadásul jó tempót. Oda-vissza hoki volt a vége, remek mérkőzést játszottunk, de mindig, amikor kicsit közelebb kerültünk, a Fradi meglépett. Megvoltak a helyzeteink, de az utolsó másodpercekben mindig jött valami, egy blokk, egy bot vagy éppen Arany Geri állta útját a korongnak. Azt hiszem, hogy ez a két mérkőzés nekünk arra nagyon jó volt, hogy a fiatal srácaink, az a nyolc-kilenc srác, aki most itt van, olyan tapasztalatokat szerezzen, ami a jövőben nekik nagyon hasznos lesz. Ebből a két mérkőzésből építkezünk, most jön két nap szünet, aztán hazai környezetben ezekkel a tapasztalatokkal meg tudjuk és meg is akarjuk szerezni az első győzelmünket a Ferencváros ellen, nem adjuk könnyen magunkat.”

UTE-DEAC 4-2 (4-1, 0-1, 0-0)

A kedden győztes DEAC másfél perc után előnybe került, szép passzok után Molnár Dávid talált be. Bő egy perc múlva érkezett a hazai válasz Zsigmond Áron révén. Lendületben maradt az UTE, két perc alatt kétszer is betalált, Kovács Alex és Csergő volt eredményes – a vendégek időt is kértek. Ez sem segített, a meccs első kiállítását a lilák gólra váltották Kiss Patrik révén, egy szerencsés, össze-vissza pattogó koronggal.

A második harmadban több helyzete volt a DEAC-nak, és a 32. percben fórban Dalecky csökkentette is a különbséget. Az UTE a folytatásban jól védekezett, a vendégek pedig a hajrában kétszer is emberhátrányba kerültek, ami nehezítette a dolgukat. A győzelemmel az UTE egyenlített a párharcban, a folytatás szombaton Debrecenben lesz.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Sokkal nyugodtabban játszottunk, mint kedden, nem volt olyan görcsös akarás, így nem követtünk el annyi hibát. Szerettünk volna másként kezdeni, az első debreceni gól ehhez képest kicsit sokkolt bennünket, de utána nagyon jól szálltunk bele a mérkőzése, így összességében az első harmad kiválóan sikerült. Kiemelném a negyedik sorunkat, sokat tettek hozzá a csapat játékához és az eredményhez. Sajnáljuk, hogy nem tudtak többet játszani Robichaud sérülése miatt, mert megérdemelték volna a jégidőt. A második harmad végén egy kicsit beszorultunk, de próbáltunk a harmadikra sokkal fegyelmezettebben kijönni. Elégedettek vagyunk, örülök, hogy sikerült egyenlítenünk a szériában. Erik Robichaud valószínűleg agyrázkódást kapott, további kivizsgálások várnak rá, de remélem, hogy legalább annyian tudunk Debrecenbe utazni, ahányan most hadra foghatóak voltak.”

György József, vezetőedző, DEAC: „Az első harmadban eldőlt ez a mérkőzés, elfelejtettünk kijönni az öltözőből. A második és harmadik játékrészben tudtuk azt a játékot játszani, amit kedden, megvoltak a helyzeteink, de nem sikerült őket gólra váltani. Próbálkoztunk, de Rajna Miki megint szenzációsan védett. Az a szép ebben, hogy megyünk tovább, örülök, hogy 4-1 után vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV