Egyenlített a Brassó, a döntő kapujában a Csíkszereda

2021.03.21. 21:26 |

Az erdélyi csapatok napja volt a vasárnapi is az Erste Ligában. A Csíkszereda újabb sikerével már 3-1-re vezet az FTC-Telekom ellen, a Brassó pedig háromgólos hátrányból fordított a DEAC vendégeként.

SC Csíkszereda–FTC-Telekom 3-2 (0-1, 1-1, 2-0)

A hazaiaknál sérülés miatt nem szerepelt Fodor Csanád, ezért nyúlt hozzá a sorokhoz a szakmai stáb. Az FTC-ben újra játszhatott eltiltása után Ellerby. 

Jó iramban indult a meccs, az elején főleg a Csíkszereda veszélyeztetett. A Fradi került először fórba, de ezzel nem tudott élni. Combs járt legközelebb a gólhoz, ám a hazai csatár lehetősége is kimaradt. Aztán a 13. percben a születésnapos Tóth Gergely szerezte meg a vezetést a ferencvárosiaknak, egy kontra végén Németh passzát lőtte be.

A második harmad elején is megnyomta a Csíkszereda, Aranynak nagyokat kellett védeni, egyszer pedig a kapuvas mentette meg. A 26. percben viszont összejött az egyenlítés, Combs egy hosszú indítás után talált be. Nagy Gergő juttathatta volna újra előnyhöz a zöld-fehéreket, de fölé emelt ziccerben, ám a 36. percben Sági már eredményes volt: korongszerzés után vitte végig egyedül az akciót. A harmad végén még a Fradinak voltak helyzetei, de a vas és Szamankov is megakadályozta az újabb gólt.

Az utolsó felvonás némileg óvatosabb játékkal indult, aztán belemelegedtek a csapatok.  Tousingnant lövése a kapuvasról jött ki, majd a folytatásban is bőven volt dolguk a kapusoknak. A Sportklub hajtott az egyenlítésért, és ez az 52. percben sikerült is: Láday távoli lövése átcsúszott Arany alatt, közelről pedig Blacwater kotorta be a korongot. Sőt, fél perc múlva már vezetett is a Csíkszereda: Combs szerezte meg a korongot, és csapta be a kapust. A Fradi igyekezett váltani, és megnyomta a hajrát, ám az egyenlítés nem jött össze.

A Csíkszereda ezzel 3-1-re vezet, és kedden este a Tüskecsarnokban a döntőbe jutást is kiharcolhatja.

Jason Morgan, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: „Tudtam, hogy a legjobbját fogja nyújtani a Fradi, nekünk is estek, főleg a második harmad végén szorítottak a kapunkhoz, de hősiesen védekeztünk. 1-2-nél a második szünetben mondtam a srácoknak, hogy ne nézzék, hogy mi vagyunk hátrányban, ne foglalkozzanak az eredménnyel, csak menjenek előre és sikerülni fog. Fontos, hogy a rájátszásban rövid memóriád legyen, gyorsan el kell felejtened a rossz és jó dolgokat is, hiszen pillanatok alatt változhatnak a dolgok. Mi így is tettünk. Mindkét nap 1-2-ről fordítottunk és nyertünk. Az utolsó pillanatig harcoltak a srácok, három sorral kellett felállunk, így nekünk fárasztóbb volt, de önfeláldozóan a végsőkig küzdve sikerült.

Fodor Szabolcs, FTC-Telekom: „Úgy gondolom, hogy az első 40 percben uraltuk a meccset. A második harmadban különösen sok lehetőségünk volt, egymás után három kapuvasat is lőttünk, ha azokat tudjuk értékesíteni, akkor meg tudtuk volna nyerni ezt a mérkőzést. De ez jégkorong mérkőzés és gólra játsszák. Az ellenfél kevesebb helyzetből több gólt lőtt, ez az ami számít.”

DEAC–Corona Brasov Wolves 5-7 (4-2, 1-4, 0-1)

A hazaiaknál a szombati meccshez képest hiányzott Izacky, így bekerült Pesztunov. A Brassó kapujában Polc kezdett.

Nyíltsisakos játékot hozott a meccs az első percektől. Tranca a vendégeknek szerzett vezetést, de a harmadik percben Dalecky máris egyenlített. Hári buli utáni találatával már a DEAC vezetett, de a Brassó egyenlítésére sem kellett sokat várni, Valchar szerencsés gólt szerzett: nyolc perc alatt négy találat esett. A vendégek nagy lehetőségei következtek, ám a lendületet egy kiállítás törte meg, ebből viszont nem tudott profitálni a DEAC. A harmad végén aztán már pontosabban céloztak a debreceniek, előbb Turcotte, aztán Novotny volt eredményes, így kétgólos hazai előnnyel mehettek pihenőre a csapatok. 

A Brassó kapust cserélt a folytatásra, Tőke állt be. A harmad elején Novotny sérült meg, a cseh csatárt kórházba is kellett szállítani. A DEAC kivédekezett egy hátrányt, majd rohamozott tovább, és Mazzag óriási góljával tovább növelte előnyét a 25. percben. A hazaiak kerültek emberelőnybe, ám ez váratlan fordulatot hozott: McFadden kontratámadás végén talált be. A harmad derekához érve pedig egyenlített a Corona: előbb Péter Balázs nyúlt bele egy távoli lövésbe, majd Klempa közelről mattolta Hetényit. Azonban nem 5-5-tel fordultak a csapatok, Péter lövése megpattant Hetényin, Tranca pedig így könnyedén az üres kapuba lőtt. 

Az utolsó harmad elmaradt az előzőektől. A DEAC igyekezett, de a Brassó stabilan védekezett, és ki tudta húzni a hazaiak játékának méregfogát. A hajrára a kapuslehozatallal is megpróbálkoztak David Musialék, de Molnár Zoltán üreskapus góllal zárta le a meccset. A Brassó 7-5-re nyert, másodszor is győzött idegenben, ezzel visszavette a pályaelőnyt. A párharc 2-2-ről folytatódik, kedden Brassóban rendezik az újabb mérkőzést.

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Úgy gondolom jó mérkőzést játszottunk, vezettünk 5-2-re is. Sajnos két nagyon fontos játékosunkat is elvesztettük, Novotnynak térdsérülése lett, Izacky pedig már keretbe se került egy hátsérülés miatt. Nehéz bármit is mondani egy ilyen mérkőzés után, hiszen ajándékoztunk nekik két nagyon könnyű gólt, majd a harmadik harmadban mindent megpróbáltunk, ami tőlünk telik, de az ellenfél felhasználta azt a nagyon sok tapasztalatot, ami van nekik és jól menedzselték az előnyüket. Az állás 2-2, indulunk Brassóba és mindent meg fogunk tenni a győzelemért, ami tőlünk telik. 

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Úgy gondolom, egy edző sem lenne boldog egy 7-5-ös jégkorong mérkőzéssel a rájátszásban, de nagyon nagy dicséret illeti a srácokat, mert nagyot játszottak a szombati meccs után. Úgy gondolom, összességében jól játszottunk. Az első harmadban a kiállításon kívül, ami volt nekik, nem sok teret engedtünk nekik és mégis betaláltak. Az 5-2 es hazai vezetés ellenére sem volt csüggedés a padon, a srácokon azt láttam, hogy van bennük tűz és hagytam őket játszani, ezért lehet, hogy a harmadik harmad ilyen jól sikerült.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV