Dupla KMH-győzelem a DEBL-ben

2017.03.05. 17:05 |

A KMH női csapata a hétvégén Linzben illetve Kufsteinben játszott mérkőzést az osztrák DEBL-bajnokságban, s mindkétszer győztesen hagyta el a jeget.

A lányok szombaton magabiztos, 8-1-es győzelmet arattak a Linz ellen, a találkozón Pavuk Petra három góllal, míg Horváth Dominika két góllal és egy gólpasszal zárt. Előbbi a Kufstein ellen nyitott pályán játszott mérkőzésen két gólpasszt jegyzett, ezeket egyaránt Szamosfalvi Petra értékesítette. Az újbudaiak 2-0-ra múlták felül ellenfelüket, s jelenleg a második helyen állnak a nyolccsapatos DEBL-bajnokság tabelláján.

Fodor Zoltán vezetőedző így értékelt a mérkőzések után:

„Nagyon büszke vagyok a lányokra, fegyelmezett, pontos játékkal tudtunk nyerni mindkét mérkőzésen.  Végig hajtottak, maximálisan a feladatra koncentráltak és igazi csapatként játszottak.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV