Dunaújváros: elfáradt a csapat a szezon végére

2020.05.22. 15:02 |
Az Erste Liga-negyeddöntős Dunaújvárosi Acélbikáknál tanultak az előző idény hibáiból, és a folytatásban némileg más hangsúlyokkal dolgoznak majd – mondta a klub ügyvezetője. Azari Zsolt az edzőváltásról, az UTE elleni negyeddöntőről és a jövő évi tervekről is beszélt.

Az alapszakaszt a negyedik helyen zárta a DAB, majd a középszakaszban második helyre jött fel. Milyennek értékelik az egész szezont?

Sokkal jobbnak ítélem meg az előző szezont, mint az az előttit. Ezt csak azért említem meg, mert minden viszonylagos. 2015-től elvesztettük a főszponzorunkat, és azóta jelentősen kevesebb pénzből kell gazdálkodnunk a felnőttcsapat versenyeztetése során. A környezetünk nyilván nem kíváncsi ezekre a körülményekben bekövetkezett változásokra, a szurkolóink szeretnék, ha minden alkalommal győztesen hagynánk el a jeget, de legalább is azt, hogy felemelt fejjel járhassunk az utcán. Ebből a szempontból egészen tűrhetően sikerült az elmúlt szezon. Nyilván jobb lett volna a rájátszás első körében szorosabb mérkőzéseket játszani, de tudomásul kell vennünk, hogy kifulladt, elfáradt a csapatunk az idény végére. Amit szeretnék mindenképpen kiemelni, hogy nagy átlagban sokkal jobb volt a hangulat az öltözőben, a jégpálya környékén, mint egy évvel előtte, és ez sokat számít.

A negyeddöntőben az UTE 4-0-lal jutott tovább. Megfejtették már, hogy mi nem sikerült abban a párharcban?  

Nem kellett sokat törni a fejünket. Az történt, hogy a csapat kihozta magából a maximumot a középszakaszban. A középszakasz utolsó mérkőzésén Dansereau és vele együtt az egész csapat emberfeletti küzdelemben verte a Csíkszeredát idegenben,  aminek meg is lett az ára. Nyilván nem segített a játékosok erőnlétén, hogy viszonylag szűk kerettel és sok olyan juniorral álltunk ki a mérkőzésekre, akik a szezon nagy részében nem jutottak játéklehetőséghez, nem sikerült őket fejleszteni olyan mértékben, hogy segítségére legyenek a hajrában a kiemelt, profi játékosainknak. Természetesen tanultunk ezekből a hibákból is, jövőre kicsit más hangsúlyokkal fogunk dolgozni.

Melyek volt a legemlékezetesebb meccsek, gólok?  

Nyilván mindenkinek más és más. Személy szerint nekem az a bizonyos utolsó középszakaszbeli mérkőzésünk tetszett - mit tetszett, gyakorlatilag euforikus hangulatban szurkoltam végig a helyszínen, Csíkszeredában és felállva tapsoltam Dansereau parádés játékának, 3 góljának és az utolsó gól előtti passzának. Frenetikus, felejthetetlen élmény volt, ilyenkor érzi az ember azt, hogy na, érdemes volt, megérte dolgozni.

A szezon közben edzőt is cserélt az együttes. Ez mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket?  

Minden szezon előtt megfogadom, hogy idén senkit sem rúgok ki, de aztán valahogy soha nem jött össze. Most először tartottam magam a fogadalmamhoz. Látni kell, hogy egy évről évre alapjaiban felforgatott csapatnál nagyon nehéz előre látni, milyen lesz az a híres "belső kémia" a csapatban, ami nélkül nagyon nehéz eredményeket elérni. A botos módszerben soha nem hittem, így mindig maradt a meggyőzés, az érvelés, ami viszont olyan csapattagokat feltételez, akik szintén hisznek az értelemben. Az az igazság, hogy a csapat kezdeményezte, hogy valahogyan mozduljunk ki az álló vízből. Sajnos megint az történt, hogy a kezdő vezetőedzőnek elfogytak az érvei a játékosok felé, lelassult, beállt a gépezet. Muszáj volt ebből a kátyúból valahogyan kirángatni a szekeret. Úgy gondolom, Dave Leger, aki már dolgozott nálunk, tehát ismerősként kerestük meg, abszolút jól ellátta ezt a feladatot, tehát igen is jól sült el a váltás, igaz, nem két forintba került.

A fiatalok szereplésével, fejlődésével mennyire elégedettek?  

Úgy érzem, jó juniorokat szerződtettünk a felnőtt csapat mellé, kár, hogy nem kaptak több lehetőséget a szezonban a jégen. Ha elindul a szezon, én már nem szólhatok bele a csapat játékába, összeállításába, hiszen az az edző felelőssége. Amit tudni kell ez ügyben, én adtam ki a jelszót, hogy a bajnokság elején szedjük össze azt a pontmennyiséget ami garantálja a nyolc közé jutást. Valószínűleg ebből lett az, hogy végig két és fél sorral játszottunk a mérkőzéseken, már a bajnokság legelejétől fogva. De aki átérezte azt a szégyent, amit én éreztem a 2018/2019-es szezon után, az megértheti, hogy már nem szerettem volna még egyszer ilyen csúfos kudarcba belefutni. A fiatalokat szeretném megtartani és a következő idényben sokkal több szerepet szánni nekik a tétmérkőzéseken is.

A játékoskeret mekkora része marad együtt, milyen változtatásokat terveznek?

A járványügyi helyzet miatt kicsit késik az indulás, a jövő évi csapat építése, ráadásul a dunaújvárosi jégpálya üzemeltetése, helyzete is sok fejfájást okoz. E két probléma nagyon megnehezíti a költségvetés tervezését, márpedig mindig a takaróval kell (kellene) kezdeni, nehogy tovább nyújtózkodjunk mint ameddig ér... De természetesen már dolgozom a jövő évi kereten. Zsoci fiammal már elküldünk jó pár ajánlatot a kiszemelt játékosoknak, várjuk a visszajelzéseket. Nem túl örömteli hír, de tudomásul kell venni, hogy a 2020/2021-es idényre kevesebb bevétellel számolhatunk, ami elsősorban a játékosoknak kínált fizetéseken csapódik le.

Elkezdték már a száraz edzéseket. Milyen állapotban vannak a játékosok? Hogyan folytatódik a munka?  

A nyári szakaszban, szezonon kívül, alapvetően nincsenek szerződtetett játékosaink, vagy ha vannak, akkor nagyon kevesen. Ennek ellenére lehetőséget adunk a játékosoknak, hogy együtt eddzenek Dunaújvárosban, de alapvetően egyénileg készül mindenki, reményeim szerint profi sportolóként. Nem gondolom, hogy ebben bármilyen változást hozott volna a járvány.

Milyen célokkal vágnak neki a következő idénynek?  

A szokásos célokkal készülünk a következő idényre, tisztességes munkával, tisztességes eredményeket szeretnénk elérni. És, ha közben sikerül kiemelkedő eredményeket is "összehozni", akkor felállva tapsolunk a játékosainknak, ha pedig nem, akkor vakarjuk a fejünket, hogy mit rontottunk el.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV