Divízió 1/A-s junior vb: még várunk a magyar himnuszra

2022.12.14. 18:56 |

A házigazda norvégok ellen is jól játszott a magyar válogatott, előbb vezetett, majd egyenlített, de egy szerencsés góllal a hazaiak húzták be a győzelmet.

A keddi szünnapot munkával töltötte a csapat, hiszen előbb egy sportpszichológiai foglalkozást iktattak be számukra, majd délben egyórás jeges edzést vezényelt a stáb. Délután sem szóródtak szét a srácok, egyéni megbeszélések mellett ki-ki a maga módján igyekezett levonni a konzekvenciákat az első két mérkőzésből (2-3 hosszabbítás után Dánia ellen, 2-3 a kazahok ellen 2-0-s vezetést követően).

A szerdai meccsnapon aztán délelőtt egy átmozgató edzés szerepelt a programban, a házigazda Norvégia elleni mérkőzést játszotta utoljára fél 5-kor a csapat, Franciaország és Szlovénia ellen ismét 13 órakor lép jégre.

A norvégok hétfőn 3-2-re verték a franciákat, azt megelőzően 4-0-ra intézték el a szlovéneket, azaz önbizalommal telve várhatták a mieink elleni meccset, abban reménykedtünk, hogy túlzottan is nagy önbizalommal. A játéknap első meccsén a franciák 5-2-re győzték le Szlovéniát.

Aztán ismét azt láthattuk, amit a dánok és a kazahok ellen, a magyar válogatott jól, éretten és szellemesen játszott. Bár az első tíz percben ez még nem mutatkozott meg minden tekintetben, később igen, harciasak voltak a srácok, ennek volt példája a magyar gól is a 13. percben: Mihalik András vitte a korongot a kapu elé a védő szorításában, belefért a lövés is, ami a kapusról a túloldalon Tóth Tamás elé pattant, ő pedig nem hibázott (1-0).

A második harmad szinte magyar fölényt hozott (Ambrus Csongornak, Hadobás Zéténynek volt ígéretes lehetősége), különösen Hansen kiállítása után tudtunk több helyzetet is kialakítani, kifejezetten éretten hozta le ezt a fórt a csapat, kár, hogy nem született belőle gól. Merthogy miután lejárt a kiállítás, kiszabadult a norvég válogatott a védekező harmadából, és egy szerencsés góllal egyenlített – előtte taszajtottak középen az egyik védőnkön.

1-1-ről jöhetett a harmadik harmad, teljesen nyílt volt a meccs. Antek Tamásnak kellett nagyokat védeni a szakasz elején, ő először kezdett a magyar kapuban a vb-n. A második percben Ádám Zsoltot és védőjét is kiállították, másodszor fordult elő, hogy 4 a 4 elleni játékot figyelhettünk hosszabb ideig (az első harmadban csak négy másodpercig tartott ugyanis egy magyar fór, jött utána Tóth Tamás kiállítása bottal akasztásért). Nos, a vége 5 a 3 ellen lett több mint 20 másodpercig (Keceli-Mészáros Mátyás gáncsolt), majd bő másfél percig norvég előny – ami végül hamar véget ért egy hazai gól révén, 2-1, Wold maradt egyedül a kapu előtt.

Dobos fogásért kapott kiállítást, nem jött jól, de kivédekeztük, ráadásul a végén jött a norvégoknál is egy büntetés. Szerencsés góllal egyenlítettünk is, Fekete Alex körülbelül úgy lőtt gólt, mint az argentin futballválogatott Horvátország ellen a vb-elődöntőben, bele is botlott a korongba, pattant is egyet vissza, mégis kikötött a kapuban, 2-2.

Az 56. percben az elsőnél is szerencsésebb gólt ütött Norvégia, egy buli után a korik közt maradt a korong, elcsente Wold, és abban a helyzetben már tehetetlen volt a végül a meccs legjobbjának választott Antek Tamás.

Az 57. percben emberelőnyben próbálkozhattunk, Tóth lövése kapuvasat ért (videózás után sem adták meg sajnos), és még az utolsó másodpercekben is ott voltunk a kapu előtt, nem sikerült az újabb gól.

Ismét 3-2-es vereség, de a sors igazságtalansága lenne, ha győzelem nélkül fejezné be a vb-t a válogatott. Franciaország és Szlovénia ellen lehet ezt megszerezni a folytatásban.

Divízió 1/A-s világbajnokság, 3. játéknap:

Norvégia–Magyarország 3-2 (0-1, 1-0, 2-1)

Magyarország: Antek
Hadobás, Horváth D. – Farkas O., Szalay – Deák, Balázsi – Illés
Nemes, Keceli-Mészáros, Horváth B. – Mihalik A. (1), Dobos (1), Tóth T. 1 – Varga B., Fekete 1, Ambrus – Ádám, Nádor, Ivády – Mihalik G.
Szövetségi edző: Vas Márton

Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Kapura lövések: 38:23 (9:6, 9:10, 20:7)

További eredmények:

Szlovénia-Franciaország 2-5 (1-2, 1-2, 0-1)
Kazahsztán-Dánia 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)

A divízió 1/A világbajnokság magyar programja (Asker, Norvégia)

2022. december 11., vasárnap, 13:00 Magyarország–Dánia 2-3 (h.u.)
2022. december 12., hétfő, 16:30 Kazahsztán–Magyarország 3-2
2022. december 14., szerda, 16:30 Norvégia–Magyarország 3-2
2022. december 15., csütörtök, 13:00 Franciaország–Magyarország
2022. december 17., szombat, 13:00 Magyarország–Szlovénia

A keret

Antek Tamás G DEAC
Hegedüs Levente G DVTK
Balázsi Márton D UTE
Deák Márton D SaiPa (FIN)
Farkas Olivér D SaiPa (FIN)
Hadobás Zétény D Vasterås IK (SWE)
Horváth Donát D South Shore Kings (USA)
Illés Márton D DVTK
Szalay Boldizsár D DVTK
Ádám Zsolt F BJA HC
Ambrus Csongor F Hydro Fehérvár AV19
Dobos Bendegúz F Kiekko-Vantaa (FIN)
Fekete Alex F FEHA19
Horváth Bence F Vaxjö (SWE)
Ivády Milán F FEHA19
Keceli-Mészáros Mátyás F FEHA19
Mihalik András F DEAC
Mihalik Gergő F DEAC
Nádor Kristóf F BJA HC
Nemes Márton F Mora IK (SWE)
Tóth Tamás F Connecticut Jr. Rangers (USA)
Varga Balázs F JYP (FIN)

A stáb

Vas Márton Szövetségi edző
Arany Máté Másodedző
Bartalis Balázs Másodedző
Székely Csaba Kapusedző
Babik János Fizioterapeuta
Barna Márton Fizioterapeuta
Dr. Karácsony Atilla Csapatorvos
Dr. Németh Gergely Sportpszichológus
Ács Ferenc Erőnléti edző
Puskás Sándor Erőnléti edző
Speier Kálmán Felszerelés-menedzser
Don MacAdam Sportigazgató
Végh Benedek Férfi szakág vezető
Dobos Sándor Média
Végh Boldizsár Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV