Csíkszeredai rangadó

2019.01.04. 16:56 |
Négy mérkőzéssel folytatódik az Erste Liga.

Hosszú szünet után lép jégre újra az Erste Ligában a Csíkszereda. A Sportklub új vezetőedzője, Don MacAdam az UTE ellen debütál a ligában. A csapat még 2018 végén megnyerte a román kupát, így önbizalommal telve kezdheti meg az alapszakasz hajráját- A második helyen álló csapat új légiósokkal is erősödött, Mihail Anyiszin és Vagyim Krasznoszlobodcev KHL-es múlttal rendelkezik, Nyikita Rejn pedig az EBEL-ben és a svéd második ligában szerepelt korábban.

Hosszú szünet után két nagyon nehéz meccsünk lesz, amelyeken Gecse Hugó és Antal Zsombor továbbra is sérüléssel küszködik, így nem tudnak a csapat segítségére lenni. Mindkét csapat sokat korcsolyázik és ütközik, ismerjük őket, de mi a saját játékunkkal akarunk foglalkozni. Egyelőre csak az Újpest elleni mérkőzésre koncentrálunk” – mondta Hozó Levente, a csapat másodedzője.

Az UTE javuló formát mutatott az elmúlt hetekben, de négy győztes meccs után szétlövésben kikapott a Vasastól. A lila-fehér alakulat a negyedik helyen áll, de vesztett pontokat tekintve a Brassó jobb.

A Vasas ellen azt kaptuk, amit megérdemeltünk, mert 40 percen keresztül rendkívül rossz felfogásban, lustán játszottunk. A játékosok nemcsak a szurkolókkal, hanem egymással is kitoltak, amikor ilyen teljesítményt nyújtottak. Vissza kell térnünk arra az útra, amely novemberben és decemberben jellemezte a csapatot, amikor 23-ból 17 meccset meg tudtunk nyerni. A Csíkszereda erős csapat, csak akkor lehet keresnivalónk ellene, ha az első pillanattól kezdve készen állunk a mérkőzésre. Lesznek hiányzóink, Szaller és Ropret nem tudott elutazni velünk, Jed Rusk viszont már igen” - mondta a Jégkorongblognak Szilassy Zoltán vezetőedző.

A Gyergyóban bemutatkozhat az új igazolás, a 36 éves Oscar Steén. A svéd center csaknem teljes karrierjét hazájában töltötte: 476 mérkőzésen szerepelt a svéd elitligában, a Modo csapatával bajnoki címet is nyert. Szerepelt a szlovák Extraligában is. A Dunaújvárosban is lesz egy debütáns, a kanadai Yianni Liarakos.

Nagyon fontos, hogy konzisztens játékot mutassunk. Az elmúlt hetekben láttam brilliáns periódusokat, ugyanakkor láttam nagyon gyenge időszakokat is. A legfontosabb. hogy ezeket a hullámvölgyeket kiküszöböljük, és hatvan percen keresztül koncentráltan, fegyelmezetten és eredményesen jégkorongozzunk. Yianni Liarakos, az új kanadai csatárunk bemutatkozik a pénteki mérkőzésen. Az ő feladata elsősorban a gólszerzés lesz. Biztos vagyok abban, hogy az offenzív játékunk megerősödik az ő jelenlétével, emellett az emberelőnyeink is veszélyesebbé válhatnak” - mondta a DAB edzője, Corey Bricknell.

Az M4 Sport által is közvetített meccsen a Vasas a Capitals II-t fogadja, míg a HK Budapest a Brassót látja vendégül.

A program

Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák 17.30 stream ITT
Sport Club Csíkszereda–UTE 17.30
Schiller-Vasas HC–EV Vienna Capitals II 18.40 stream ITT
Hokiklub Budapest–Corona Brasov 18.40 stream ITT

(Fotó: Pál Zoltán)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV