Csehország következik az Universiadén

2019.03.04. 11:26 |

A Japán elleni győzelem és az Egyesült Államoktól elszenvedett vereség után kedden a csehek elleni játssza harmadik meccsét a magyar válogatott Krasznojarszkban.

A cseh együttes 4-1-re verte az amerikaiakat, aztán viszont 7-2-re kikapott Szlovákiától. A keret nagy részét a cseh harmadik vonalban szereplő játékosok alkotják, néhányan vannak a másodosztályból is, négyen pedig az EUHL-ben is játszanak, abban az egyetemi ligában, ahol a HK Budapest is indult. Egy játékos ismerős lehet a magyar szurkolóknak is: Dominik Kafka a DEAC színeiben kezdte a szezont, három asszisztot jegyzett kilenc Erste Liga-meccsen, mielőtt távozott. A cseh harmadosztályban szereplő HC Novy Jicinben 11 meccsen 13 pontig jutott, és két találkozón a második vonalban, a HC Frydek-Mistekben is játszott.

A csapat edzője Jaroslav Liska, aki már a negyedik Universiadén vezeti a cseheket, előtte pedig a cseh Extraligában is dolgozott.

 A harmadik meccsen a harmadik különböző stílussal találkoznak a mieink. Japán gyorsan és jól korcsolyázott, az amerikaiak egyszerűbb, fizikálisabb hokit játszottak, a csehek pedig technikásabb csapat, jobban passzolnak, de kevésbé fizikális játék a jellemző rájuk.

Németh Árpád csatár: „A csehek jó felépítésűek, energikusak, jól és sokat korcsolyáznak, de az összjáték van előtérben, a passzokkal, egymást keresve alakítanak ki helyzeteket. Csapatként erősek, összetartóak.”

A program

Március 1.: Magyarország-Japán 3-2
Március 3: Egyesült Államok-Magyarország 8-1
Március 5.: Csehország-Magyarország 06:30
Március 7.: Magyarország-Oroszország 10:00
Március 8.: Szlovákia-Magyarország 03:00
Március 11.: Elődöntők
Március 12.: Döntő és bronzmeccs

A keret

No.

Név

Poszt

Klub

25

Dobos Kristóf

G

UNLV (USA)

1

Gadácsi János

G

HK Budapest

20

Ágoston Olivér

G

UTE

2

Bálint Tamás

D

Schiller-Vasas HC

3

Bernáth Milán

D

HK Budapest

4

Bukor Rajmund

D

Schiller-Vasas HC

5

Darabos Krisztofer

D

DEAC

6

Herner Olivér

D

Univ. Of Maine (USA)

7

Inglis Ákos

D

Schiller-Vasas HC

8

Lakatos Levente

D

HK Budapest

9

Oroszi Álmos

D

Schiller-Vasas HC

11

Czakó Barna

F

Schiller-Vasas HC

13

Csiki Attila

F

Schiller-Vasas HC

14

Erőss Zoltán

F

Curry College (USA)

15

Könczei Áron

F

MAC (OB II)

21

Lőczi Árpád

F

MAC U20

12

Németh Árpád

F

HK Budapest

16

Rózsa István

F

Schiller-Vasas HC

17

Schmál Kristóf

F

Schiller-Vasas HC

18

Szlama Dániel

F

Schiller-Vasas HC

24

Tóth Renátó

F

FTC

22

Turbucz Martin

F

Schiller-Vasas HC

23

Varga Tamás

F

Schiller-Vasas HC

A stáb

Vas Márton

Vezetőedző

Gebei Péter

Másodedző

Revák Zoltán

Másodedző

Ágoston Olivér

Fizioterapueta

Speier Kálmán

Felszerelésmenedzser

Végh Benedek

Csapatvezető

Závodszky Szabolcs

Médiamenedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV