Bedobják a korongot a Champions Hockey League negyedik szezonjára

2017.08.24. 08:00 |
A 2017-18-as szezon kezdette egyúttal azt is jelenti, hogy megkezdődnek a Champions Hockey League negyedik idényének csoportmérkőzései. A magyar szurkolók Sebők Balázs miatt követhetik kiemelt figyelemmel a sorozatot, aki a finn KalPa színeiben szerepel a CHL-ben. 

A Champions Hockey League szervezői úgy döntöttek, hogy erre a szezonra csökkentik a résztvevő csapatok számát, így a csoportkörnek 64 helyett 32 csapat vághat neki. Az öt alapító ország (Svédország, Finnország, Svájc, Csehország, Németország és Ausztria) 3-5 csapattal képviselteti magát és helyet kaptak a Kontinentális Kupa bajnokai is. 

Sebők Balázs csapata, a Kalpa a finn elsőosztályban elért második helyével került be a CHL-be, és azzal a reménnyel vág neki, hogy felülmúlja a tavalyi eredményét, a negyeddöntőbe jutást. A csoportbeosztásuk azonban nem túl könnyű, hiszen az ellenfelek között ott van a cseh bajnok Kometa Brno, a svéd elsőosztályban elődöntős Malmö Redhawsk és a norvég bajnok Stavanger Oilers. 

„Most nem várunk túl sokat a CHL-től, mindig az előttünk álló mérkőzésre koncentrálunk. Ha mégis mondanom kell valamit, akkor azt mondom, meg kell nyernünk az első meccsünket, és onnan haladhatunk tovább. Már négy mérkőzést lejátszottunk, szóval komolyan vesszük ezt a sorozatot – mondta Seből Balázs, aki arról is beszélt, hogyan változott  meg a CHL szezonról szezonra. – A legtöbb csapat boldog, hogy szerepelhet a versenysorozatban, a részvétel az előző szezonban elért eredmények alapján lehetséges. Ezért a CHL az első idény óta sokat változott, meglátjuk az első meccsünkön, hogy  szurkolóknak mennyire tetszik a változás."

Az indulók között szerepel még néhány klub, amelynek keretébe bekerülhet magyar játékos: Szabad Kevin, aki az elmúlt szezonban debütált a Vienna Capitals felnőttcsapatában, idén a bécsiek farmcsapatát erősíti az Erste Ligá-ben. Révész Marcell pedig egyetlen lépésre van a Zürich Lions felnőttcsapatától. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV