Büntetőkkel nyert Dániában a női csapat

2021.02.12. 20:57 |

A magyar női válogatott büntetőkkel 3-2-re nyert a szintén A csoportos Dánia ellen felkészülési találkozón. Huszák Alexandra két gólt szerzett Koppenhágában, a szétlövésben pedig Gasparics Fanni lőtte a győztes találatot és Tóth Zsófia is bravúrokat mutatott be.

A decemberi csehországi túrán játszotta századik mérkőzését a válogatottban Németh Bernadett, a védőt most, a dánok elleni mérkőzés előtt köszöntötte fel a stáb. Lisa Haley szövetségi kapitány egy aranyszínű sisakot nyújtott át neki.

A két A csoportos együttes meccsén a magyar válogatott kapuját ezúttal Tóth Zsófia védte. A keretből Metzler Regina és Szabó Fruzsina maradt ki.

Az első harmad óvatos játékkal indult. Négy perc után a dánok kerültek emberelőnybe Huszák Alexandra kiállítása miatt, de sikerült kivédekezni a két percet. Ahogy lejárt a büntetés, a visszatérő csatár lépett ki egy koronggal, és csak szabálytalanul tudták megállítani. A büntetőt a sértett nem tudta belőni Jensen mellett. A mieinktől Huszákon kívül Szamosfalvi Petra, Grkovic Jelena és éles szögből Németh Bernadett tesztelte a kapust, a dánok pedig főleg a harmad végén, fórba kerülve veszélyeztettek, de Tóth a helyén volt.

A második felvonásra némileg megélénkült a játék, az elején a magyarok voltak aktívabbak, aztán egy kiállítás felhozta a riválist, ám nem tudták bevenni a kaput, egyszer a korong veszélyesen felpattant, de fölé szállt. A dánok is megfogyatkoztak, és az emberelőnyt a magyar csapat is megnyomta, Gasparics Fanninak volt két lövése is, ám az állás nem változott. Az utolsó két percre megint fórban játszhattak a magyarok, és villámgyorsan ki is használták az előnyt: Odnoga Lotti játszott Huszákhoz, aki kapásból nagy gólt lőtt távolról (0-1).

Az utolsó harmadra feltüzelten jöttek ki a dánok, és a 44. percben Glud egyenlített is, Tóth válla fölött a rövid felső sarokba lőtt (1-1). Nagy volt a küzdelem a jégen, oda-vissza lehetőségekkel. Mindkét csapat kihagyott egy-egy emberelőnyt. A hajrá izgalmakat tartogatott. Az 59. percben Dabasi Réka előtt összezártak, de a dán kapus és a hátvéd összeütközött, a korong pedig Huszák elé került, aki higgadtan az üres kapuba lőtt (1-2). Nyolcvan másodperc volt hátra, a dánok levitték a kapust, ám aztán az utolsó percre emberhátrányba kerültek. Így is hajtottak az egyenlítésért, és ez össze is jött nekik 59.40-nél: a kimozduló Tóth Zsófia védett, de a korong a kapu felé tartott, a gólvonal elől Tóth Enikő még felszabadított, ám Weis jól érkezett, és a hálóba bombázott (2-2).

A ráadást még emberelőnyben kezdték a mieink, aztán úgy is fejezték be, de nagy lehetőséget nem tudtak kialakítani. A rávezetésnél Dabasi Réka pimasz csel után talált be, az ötödik párban pedig Németh Bernadett okosan emelt, és mivel a dánok is értékesítettek két büntetőt, folytatódott a párharc. A csata végül a kilencedik párban dőlt el, Gasparics a kapus lába között lőtt a hálóba, Tóth viszont védte Jakobsen próbálkozását, így a magyarok ünnepelhettek.

Ez a nyáron kinevezett Lisa Haley szövetségi kapitány első diadala nemzetközi mérkőzésen a magyar kispadon.

Szombaton 13 órakor ismét összecsap a két együttes.

Lisa Haley szövetségi kapitány: „Örülünk a teljesítménynek. Az volt a cél, hogy ott folytassuk, ahol decemberben, a csehek elleni meccseken abbahagytuk. A letámadással elégedett voltam, a védekezésünk jól működött, de a támadójátékon még többet kell dolgozni. Persze jó lett volna győzni rendes játékidőben, úgy, hogy vezettünk és emberelőnyben játszottunk a hajrában. Kicsit nyugodtabbnak kellett volna lennünk. Ezzel együtt örülök, hogy ezt most tapasztaltuk meg, most fizettük meg a hiba árát, és ha még egyszer hasonló helyzet adódik, akkor már másként reagálunk, jobban védekezünk. Tudtuk, hogy a dán egy fizikális csapat, amely nagy forgalmat generál a kapu előtt, és beszéltünk arról, hogy egy ilyen csatára mentálisan is készen kell állni. Ha ellöknek és elesel, akkor fel kell állni és menni tovább. Nem számít, hogy hányszor kerülsz a jégre, csak az, hogy hányszor kelsz fel onnan. Megőriztük a higgadtságot, nem hagyták a lányok, hogy az ellenfél stílusa kizökkentse őket, alkalmazkodtak a körülményekhez. Az A csoportban már ilyen típusú meccsekre kell felkészülnünk.”

Az összeállítás Dánia ellen:

Gowie, Huszák, Dabasi
Gasparics, Jókai-Szilágyi Zs., Jókai-Szilágyi K.
Pázmándi, Rónai, Kiss
Horváth I., Pintér L., Pimtér H.
Somogyi

Grkovic, Odnoga
Németh B., Pártos
Szamosfalvi, Tóth E.

Tóth Zs. (Németh A.)

A keret

Németh Anikó GK MAC Budapest
Szabó Fruzsina GK MAC Budapest
Tóth Zsófia GK KMH Budapest
Grkovic Jelena D KMH Budapest
Németh Bernadett D MAC Budapest
Odnoga Lotti D Dartmouth College (USA)
Pártos Réka D MAC Budapest
Szamosfalvi Petra D KMH Budapest
Tóth Enikő D KMH Budapest
Dabasi Réka F KMH Budapest
Gasparics Fanni F MAC Budapest
Gowie Alexandra F MAC Budapest
Horváth Imola F MAC Budapest
Huszák Alexandra F KMH Budapest
Jókai-Szilágyi Kinga F Vienna Sabres (AUT)
Jókai-Szilágyi Zsófia F Lulea HF (SWE)
Kiss Andrea F MAC Budapest
Metzler Regina F Vasas SC
Pázmándi Zsófia F MAC Budapest
Pintér Hanna F SDE Stockholm (SWE)
Pintér Lili F SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra F MAC Budapest
Somogyi Vivien F KMH Budapest

A stáb

Lisa Haley Head Coach / Szövetségi kapitány
Mika Väärälä Coach / Edző
Kis András Coach / Edző
Budai Krisztián Goalie Coach / Kapusedző
Ács Ferenc S&CC / Erőnléti edző
Tornyi Gábor Equipment manager / Felszerelés menedzser
Dénes Veronika Physiotherapist / Rehabilitációs edző
Mondl Viktória Sport massage therapist/ Sport masszőr
Jasó Judit Team Manager / Csapatvezető
Dr. Széplaki Attila Team doctor / Csapatorvos
Nagy István/Soós Judit Sportpszichológus /sport psychologist
Kaposi Dávid Press / Sajtó

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV