Büntetők után gyűrte le az éllovas UTE a bajnok Gyergyót

2023.10.19. 20:07 |

A lendületes, magas színvonalú találkozón Bodó duplázott, Coatta folytatta remeklését, de végül Kiss Patrik volt a hős.

Csúcsrangadóhoz méltó összecsapáson hosszabbítás és hétkörös büntetőpárbaj után a vendég újpestieké lett a pluszpont: hiába a hazai fölény, a listavezető lilák a címvédő otthonában is megőrizték veretlenségüket!

A bajnokságot vezető UTE a tabellán második Gyergyói HK-hoz látogatott az Erste Liga csütörtöki játéknapján. Mindkét csapatnak akadtak próbálkozásai, de az első komolyabb lehetőség az 5. percben a Gyergyó előtt adódott Nádasy kiállítása nyomán. Gól nem született. Szerepkört cseréltek a csapatok, Sárpátki állt ki, vendégelőny következett, de a hazai védelem is állta a sarat. Sárpátki újra főszerepben – korongszerzése után ziccerben Rajna fogta lövését, viszont Kiss Dániel akadályozta, két perc. Császár és Tranca került tiszta helyzetbe, ám Rajna mindkétszer védett. A 13. percben Coatta csodás passzát Kovács Alex éppen mellé húzta. Másodpercekkel később már megszerezte a vezetést az UTE: Sam Coatta ugrott ki Nyqvist indításával, majd egy az egyben verte Rinnét (0-1). A 16. percben egy csúnya újpesti korongeladásból egyenlíthetett volna az erdélyi gárda, de Orban nem volt pontos. Folyamatosan kísérletezett a Gyergyó, azonban Rajnán nem lehetett kifogni.

Hazai egyenlítéssel indult a második harmad: Császár több védőt becsapva viharzott a vendég kapu felé, keresztbetett korongjára pedig menetrendszerűen érkezett Bodó (1-1). A 24. percben közel jártak a vezetéshez is a hazaiak: Császár lökete Rajna mamutján csattant, Jalonen ismétlése elzúgott a ketrec mellett. Ezután DiDiomete sem tudott túljárni a válogatott kapus eszén. A 27. percben Kovács Sebestyén ült ki a büntetőpadra. Hatalmas tűzijáték, Bodó kapuvas, Rajna mögött pattogó korong, de kihúzta az UTE. Orban korongszerzését követően Bodó második vasát ütötte. A 35. percben a változatosság kedvéért harmadjára is megütötte a vasat Bodó, elképesztő jelenetek zajlottak. Hiába a hazai fölény, újra megszerezte a vezetést az UTE: három a kettőben vezetett ellenakciót a lila-fehér alakulat, aminek végén Metsävainio átadását Taavi Tiala váltotta gólra a 39. percben (1-2). DiDiomete jégre nem illő megmozdulása miatt gól- és emberhátrányban zárta a harmadot a Gyergyó.

A 47. percben Coatta piszkált oda ellenfelének, GYHK-előny. Nem sikerült komoly veszélyt okoznia Szilassy Zoltán csapatának. Kiegészült az UTE, sőt Kovács Alex révén növelhették volna az előnyt, de ő is vasat lőtt. Az 52. percben Bodó éles szögből duplázni tudott, egyenlített a Gyergyó, minden kezdődött elölről (2-2). Megint beszorult kapuja elé az Újpest, Rajna mentett Jalonen bombájánál. Az utolsó percekben próbálkoztak a csapatok becsülettel, 13 másodperccel a vége előtt még Rinne fogta Benk lövését, maradt a döntetlen, jött a hosszabbítás. Nem született döntés, jöhetett a büntetőpárbaj. Az első öt próba során hazai részről Szigeti és Császár, vendég részről Kovács Alex és Kiss Patrik talált be. Végül Kiss Patrik lett a nyerőember, aki másodszor is túljárt Rinne eszén, eldöntve a meccset.

Az UTE maradt veretlenül a tabella élén, pénteken a nyeretlen sereghajtó Csíkszereda otthonába látogat, a címvédő Gyergyói HK pedig egy nap múlva a BJA HC-t fogadja.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: "Jól jégkorongoztunk, ezt pedig a fiúknak is elmondtam a végén. Olyan szinten domináltunk, amelyből illett volna többet lőni, mint kettő, de összességében kiválóan játszottunk. Ha valamit számon tudunk kérni a játékosoktól, az a kapus előtti panoráma elvétele, valamint a forgalomgenerálás. A második harmadban lehetett volna egy nagyobb különbséget kialakítani, de van ez így a sportban, hogy nem sikerül. Az a legbosszantóbb, hogy nem kaptunk ezért a meccsért legalább még egy vagy két pontot, mert az ellenfél nem érdemelt ezért a meccsért kettőt."

Markus Sakari Juurikkala, vezetőedző, UTE: "Természetesen örülök a két pontnak, tudtuk, hogy kemény kihívás lesz ez a mérkőzés, tisztában voltunk vele, hogy az ellenfél jó játékerőt képvisel, és a megfelelő rutinja is megvan. Jól kezdtük a mérkőzést, talán az első harmadunk volt a legjobb, aztán a másodikban védekezésre kényszerültünk, túléltünk, de a harmad végén egy elképesztően fontos gólt sikerült szereznünk. Rengeteg dolog van, amit másképp kell tennünk, de nagy küzdelem volt, és végül nyerni tudtunk, úgyhogy örülünk a két pontnak."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV