Bemutatkozik az új gyergyói edző

2019.10.18. 14:00 |
Rangadók várnak az UTE-ra, folytatná jó sorozatát a DEAC az Erste Ligában.

A Ferencváros és a Brassó Kontinentális Kupa-szereplése miatt kevesebb meccset rendeznek a hét végén az Erste Ligában.

A pénteki programból kiemelkedik az Acélbikák újpesti fellépése. A két együttes ebben a szezonban még nem találkozott. A DAB három vereség után nyert kedden, míg az UTE legutóbbi két mérkőzését megnyerte és kezd magára találni az edzőváltás után.

A Gyergyónál is edzőt váltottak, és megtalálták a végleges megoldást a kanadai Malcolm Cameron személyében. Eddig az észak-amerikai ligákban, többnyire az ECHL-ben szereplő csapatoknál dolgozott, és a mostani idényt az olasz második liga címvédője, a dél-tiroli Kaltern/Caldaro edzőjeként kezdte. A kanadai tréner már edzést is tartott, és pénteken a Tüskecsarnokban a Hokiklub Budapest ellen mutatkozhat be. A Gyergyó a svéd Leif Strömberggel kezdte a szezont, de ő szeptember 30-án közös megegyezéssel távozott, azóta honfitársa, Christopher Hamell irányította az együttest. Hamell másodedzőként folytatja a munkáját a klubnál.

A Csíkszereda második alkalommal túrázik Magyarországon, az első látogatás során mindegyik meccsét megnyerte. A listavezető pénteken Fehérváron kezd, majd vasárnap Újpesten játszik rangadót. A Sportklubot hétfőn a Vasas ellen az M4 Sport közvetítésében is meg lehet nézni.

A legutóbbi három meccsén győztes DEAC a Vasast és a Hokiklubot fogadja. Az előző játékhét legjobbjának választott Hetényi Zoltán szembe nézhet testvérével, Péterrel. A debreceni csatár, Jakub Izacky az első meccset eltiltás miatt kihagyja.

A program

Péntek

Hokiklub Budapest–Gyergyói HK 18.00 Stream ITT
UTE–Dunaúvárosi Acélbikák 18.00 Stream ITT
DEAC–Schiller-Vasas HC 18.30
Fehérvári Titánok–Sport Club Csíkszereda 18.30 Stream ITT

Szombat

Fehérvári Titánok–Schiller-Vasas HC 17.30
Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK 18.00

Vasárnap

UTE–Sport Club Csíkszereda 18.30
DEAC–Hokiklub Budapest 18.30

Hétfő

Schiller-Vasas–Sport Club Csíkszereda 18.00

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV