Bemutatkozik az Erste Liga Szombathelyen is

2023.10.18. 15:40 |

A FEHA19-UTE mérkőzéssel avatják fel hivatalosan a Trend Optika Jégcsarnokot október 29-én, kora délután. A Szombathelyi Pingvinek otthona az első teljes jeges idényére készülhet.

Talán kevésbé ismert tény, de az első vidéki jégkorongklub éppen Szombathelyen alakult meg, 1939-ben. Azóta sok mindent történt a magyar jégkorongban, más vidéki városokban és a fővárosban alakultak ki a sportági fellegvárak. De a hoki nagyon is jelen van a vasi megyeszékhelyen, az 1991-ben alakult Szombathelyi Pingvinekben 180-an jégkorongoznak jelenleg: U8-tól U18-ig teljes utánpótlás palettával bír a klub, női U25-ben egy B- és egy C-ligás csapata van, ahogyan egy OB IV-es amatőr csapat is hódol a szenvedélyének – már a tavaly megnyílt új jégcsarnokban. (Szintén itt edzenek a Nyugati Eszkimók egyesületének csapatai is.)

„Egy egy hónapos próbaüzemmel indultunk 2022 májusában, majd augusztustól fél szezonon át, január végéig tudott működni a csarnok. Már az első évben puhatolóztunk egy Erste Liga-mérkőzés megrendezésével kapcsolatban, de akkor még nagyon sok feladatunk volt az üzemeltetéssel összefüggésben. Idén már egyértelmű cél volt, hogy ligabajnokit hozzunk Szombathelyre – mondta Göncz Szabolcs, a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub elnöke. – Ez lesz az első teljes jeges idényünk a csarnokban, amelynek a hivatalos megnyitóját az október 29-i Erste Liga-mérkőzés elé időzítettük. Már igazi nagyüzem van a létesítményben, hiszen augusztusban két U16-os Elite Cup-fordulóval nyitottuk a szezont, alighogy kész lett a jég, azóta pedig folyamatosan zajlanak az edzések és mérkőzések.”

A klubelnök elmondta, ötéves megállapodást kötöttek a létesítmény névadó szponzorával, így az aréna Trend Optika Jégcsarnok néven üzemel a következő időszakban, mindkét fél megelégedésére.

Ebben a létesítményben rendezték meg egyébként idén nyáron az országos felnőtt nyílt inline bajnokság döntőjét is.

„Örülünk, hogy két, a magyar jégkorongban meghatározó hagyományokkal bíró klub csapatai érkeznek Szombathelyre, az eddigi eredményeket figyelve joggal bizakodhatunk abban, hogy egy nagyon jó színvonalú, látványos meccset élvezhetünk majd Szombathelyen – utalt a FEHA19-UTE párosításra Göncz Szabolcs klubelnök.

A Trend Optika Jégcsarnok ünnepélyes megnyitója 13 órakor, a meccs 15 órakor kezdődik október 29-én, a mérkőzésre 350 jegyet lehet megvásárolni, kizárólag online felületen, ide kattintva.

Az Erste Liga a korábbi évekhez hasonlóan – amikor a többi közt mérkőzést rendezett Zalaegerszeg, Ajka – ebben a szezonban is igyekszik olyan vidéki városokat bevonni a bajnoki körforgásba, ahol jelenleg nincs élvonalbeli jégkorongcsapat. Szombathelyen kívül Jászberényen, Ajkán és Zalaegerszegen is lesz bajnoki a következő időszakban.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV