Az elődöntők játékosa: Adam Brady

2024.04.04. 11:10 |

Az FTC-Telekom csatára 3 góllal és 3 assziszttal járult hozzá a Csíkszereda 4-2-es legyőzéséhez. Főszereplő ebben az évben a zöld-fehéreknél, játéka meghatározó volt az elődöntők során is, így kiérdemelte a bajnokság ezen szakaszának legjobb játékosa címet.

Decemberben már volt a hét játékosa is a kanadai Adam Brady, akinek ezt a címet máskor is oda lehetett volna ítélni, nagyon kiegyensúlyozottan termeli ugyanis a pontokat a magyar bajnoknak. Az eddigi 54 mérkőzésen 29 gólt és 36 gólpasszt szerzett, ezzel az összesített kanadai táblázaton a hatodik helyen áll. Csak a rájátszást tekintve 3 gól és 6 assziszt a mérlege, érdekesség, hogy a Debrecen ellen még nem talált be, mindhárom gólt a Csíkszeredával szemben játszott elődöntős párharc során szerezte. Az egyiket kettős emberhátrányban – erre utaltunk a vele készült rövid interjúnk első kérdésében.

4-0-ra vezettetek azon a meccsen, amikor 5 a 3-as szituáció alakult ki a csíkiak javára. Ekkor korongot szereztél, és olyan sebességgel indultál meg a kapu felé, mintha 0-0 lenne az állás. Aztán ellentmondást nem tűrő volt a befejezés is. Ez a jelenetsor jól mutatta az elhivatottságod és a mentalitásod, ami elengedhetetlen a sikerességhez is. Egyetértesz?

Örülök, hogy sikerült akkor betalálni. Nagyon ritka a 3 az 5 elleni szituációban a lefordulás lehetősége, szóval meglepett a helyzet és a lehetőség, de örülök, hogy sikerült mattolnom a kapust.

Ha már az elhivatottságról beszélünk, mi jelenti számodra a mindennapi motivációt?

Játszani a játék szeretetéért és a szüleimért. Nagyon sok mindent feláldoztak értem, és azért, hogy sikeres legyek a karrieremben. Minden nap erre gondolok, és ez extra motivációt ad számomra.

No és mit szeretsz leginkább a jégkorongban? A csapatban töltött mindennapokat, a meccsnapot, az adrenalint?

Amit leginkább szeretek, az a csapatszellem és azok a barátságok, azok a kötelékek, amiket az évek során ki tudtam építeni, és amiket az évek hoztak számomra, bárhol is jártam és játszottam a világban.

A decemberi interjúban azt mondtad, nagy „bumm” volt számodra Budapest, felülmúlta a várakozásaid az, ami itt ért téged. Most milyen helyzetjelentést mondanál?

Ahogy megy előre az idő, egyre jobban és jobban szeretem a várost. Rendkívül boldog vagyok, hogy a Fradi család tagja lehetek, a klub felépítése, a menedzsment és a stáb is elsőrangú. Tényleg úgy érzem, otthon vagyok, pedig a feleségemmel sok helyen éltünk már a világban.

Szakmailag is elégedett lehetsz, hogyan értékeled az alapszakaszotokat?

Jól ment. Nagyon jó rajtot vettünk, ez fontos volt, és aztán ezt végig is tudtuk vinni az alapszakasz végéig, így az első helyen zártunk. Sosem könnyű egy ilyen út, most sem volt az.

Milyen társaság ez a mostani Fradi?

Egy összezáró közösség, ahol nagyon élvezzük egymás társaságát, de szeretünk versengeni is a jégen, az edzéseken és a konditeremben is, mert tudjuk, hogy így leszünk egyre jobbak, és ez a csapat sikerességének is a záloga.

A DEAC-cal kezdtétek a playoffot, 4-1-gyel jutottatok tovább.

Egyáltalán nem volt könnyű párharc, jó kis csapatuk van, kiemelkedő kapussal. A kis méretű pályájuk miatt módosítani kellett a játékunkon, és tényleg csapatként kellett működnünk ahhoz, hogy győzelmeket szerezzünk.

Másfajta csata volt aztán a Csíkszereda elleni.

Igen, ezek a mérkőzések is nehezek voltak, hiszen nagyon erős csapat az övék, rengeteg tapasztalt játékossal. Nem mondanám, hogy sok meglepetést okozott a játékuk, mindenesetre az edzőink remek munkát végeztek, felkészítettek bennünket az edzéseken és a videózások alkalmával is.

Melyik meccs tetszett a legjobban?

Az utolsó, amivel a párharcot lezártuk, hiszen hosszabbításban tudtunk győzni egy nagyon kemény párharc végén, ráadásul az ő csarnokukban, ahol mindig nagyon nehéz nyerni.

A tapasztalt és minőségi játékosok között is kiemelkedett a csíkiaknál David Levin. Milyen volt ellene játszani, illetve van-e még olyan játékos a ligában, akinek különösen tetszik a játéka?

David Levin játékát valóban élmény nézni és figyelni, hiszen nagyon képzett játékos és nagyon gyors a játékstílusa. De nagy tisztelettel tekintek Christopher Bodóra is, hihetetlenül képzett hokis, aki mindig varázslatos gólokat szerez, mellesleg nagyon nehéz ellene védekezni.

Jöhet a Brassó elleni döntő, mire számítasz?

A Brassó a legnehezebb ellenfelünk, nem csak azért mondom ezt, mert a döntőben találkozunk. Nagyon tapasztalt, képzett játékosokból álló csapatuk van, és egy nagyon jó kapusuk. Edzünk, videózunk, és nagyon izgatottak vagyunk a startot illetően.

Tavaly együtt játszottál a brassói Jared VanWormerrel – vele most ismét ellenfélként találkozol.

Igen, együtt játszottunk, de nemcsak Manchesterben, hanem korábban Kansas Cityben is, tartjuk a kapcsolatot. Eddig egyénileg is remek rájátszást fut, mellesleg roppant kemény a játékstílusa. A pályán kívül viszont remek, nagyszerű ember, kíváncsi vagyok, a végén melyikünk lesz majd boldogabb.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV