Az elődöntő játékosa: Makszim Szamankov

2021.03.28. 18:00 |

A Csíkszereda és a Brassó is izgalmas csatában jutott be az Erste Liga döntőjébe. Mindkét együttesben akadtak játékosok, akik a fontos pillanatokban bizonyítottak, de közülük is kiemelkedett a Sportklub fehérorosz kapusának, Makszim Szamankovnak a teljesítménye, aki az első vesztes meccs után került a kezdőcsapatba, és fontos védésekkel segítette együttesét. Meccsenként 2 gólt kapott átlagban, a párharcot pedig 94,4 százalékos hatékonysággal zárta.

Makszim Szamankov 1989-ben született Novopolockban, ott is kezdett el jégkorongozni, ott is mutatkozott be a felnőttek között a Himik második csapatában. A fehérorosz élvonalban 22 évesen, a HK Lida színeiben debütált. A 2011-2012-es idényben mutatkozott be a válogatottban is. 2012-től a Nyeman Grodno kapusa volt hét évig. Egy idényt kivéve 91 százalékosnál is jobb hatékonysággal védett minden szezonban. Négyszeres fehérorosz bajnok, 2015-ben Kontinentális Kupát nyert, és ő lett a sorozat legjobb kapusa is. A BL-ben is szerepelt.

2019 nyarán fogadta el a Csíkszereda ajánlatát, és a félbeszakadt idény végén megosztott bajnoki címet szerzett. Tavaly is a rájátszásra került igazán formába, 95,2 százalékos hatékonysággal védett. 2020 nyarán hosszú távú szerződést írt alá a Sportklubbal. A mostani idényben az alapszakaszban mindössze 17 meccsen védett, aztán a Gyergyó elleni negyeddöntős párharcban is volt két jobb meccse, majd az FTC-Telekom ellen a második meccstől folyamatosan szerepelt, és döntő érdemeket szerzett a továbbjutásban. 

Mi volt a kulcsa az FTC elleni sikernek az elődöntőben?

A Ferencváros nagyon jó csapat, rendkívül nehéz volt ellene játszani. Pontosan tudtuk, hogy kemény sorozatra számíthatunk, senki sem akart veszíteni. A siker a taktika betartásán és a fegyelmen múlt, a legjobbkor lőttük a gólokat, önfeláldozó védekező játékot mutattunk.

Az ellenfél is dicsérte a teljesítményedet a meccsek után, ez a legnagyobb elismerés?

A továbbjutást nem az egyes játékosok érték el, hanem az egész csapat közösen. A legfontosabb, hogy bejutottunk a döntőbe, ennek nagyon örülünk.

Az elődöntőre kerültél a legjobb formádba?

Nem is tudom, az biztos, hogy mindig jobb és jobb akarsz lenni, az elődöntőben jó volt a csapat, segítettük egymást mindenben, így tudtunk nyerni.

Min kellett változtatni az alapszakasz után, hogy javuljon a teljesítményed? Vagy ez főleg mentálisan dőlt el?

Az alapszakaszban ugyanúgy jó akarsz lenni, mint a rájátszásban, úgy érzem, felelősebben, önfeláldozóbban, jobban odafigyelve jégkorongoztunk a védőmunkát tekintve.

Ezek után te fogsz kezdeni a döntőben is?

A keretünkben négy kapus van. Akiben az adott pillanatban a vezetőedző leginkább megbízik, az fog védeni. Mindannyian készen állunk kimenni a jégre, és a győzelemért játszani.

Mit vársz a Brassó ellen, min dőlhet el a párharc?

A playoffban minden momentum számít, bámilyen apróság eldöntheti a széria sorsát. Érdekes, izgalmas, emóciókkal teli meccseket várunk, a ligához méltó döntőre számítunk.

Akár hétmeccses csata is lehet?

Természetesen. Egyszerű meccsekre, könnyű szériára senki sem számíthat.

A rájátszás nagyon izgalmasan alakul idén. Hogy látod a liga erőviszonyait, erősségét?

Az előző szezonban az ismert okok miatt nem tudtuk befejezni a rájátszást, így idén még érdekesebb számomra a jégen lenni, és nézni a többi meccs videóit is. Úgy érzem, ebben az évben minden párharc izgalmas, előre senki sem mondhatta meg, hogy kik lesznek a továbbjutók, az utolsó pillanatokig nyílt csatákat láthattunk. Nagyon szeretek az Erste Ligában játszani, a jégkorong támadóbb jellegű, mint Belaruszban, több a lövés, több a gólhelyzet. Igaz, az alapszakaszban jobb lett volna kevesebb gólt kapnom.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV