„Az Andersen Liga hivatkozási pont lett”

2026.09.25. 12:01 |

Új csapatokkal és helyszínekkel, keleti és nyugati csoporttal, valamint új szabályokkal indul a másodosztályú bajnokság.

Pénteken rajtol az Andersen Liga új idénye. A másodosztályú jégkorongbajnokságba minden eddiginél több, 14 csapat nevezett. A legutóbbi idény valamennyi résztvevője rajthoz áll, ám változás, hogy a DAB-ASP a Bajai Harcsákkal együttműködésben indul, a hazai meccseit Baján játszva, míg az Angels Érdről visszaköltözik Dunaújvárosba.

Nem marad azonban Andersen Liga nélkül Érd sem, ugyanis a Kárpáti Farkasok a klub történetében először saját felnőttcsapatot indít, ezzel biztosítva a saját nevelésű játékosok számára a következő fejlődési lépcsőfokot. 

Új csatlakozó a Lizards is, amely több rutinos játékossal a keretében vág neki a szezonnak, és a MET Arénában fogadja ellenfeleit.  

„Egy 10 éves fejlesztési koncepció félidejénél járunk és már most látható, hogy milyen sok várost és kistérséget ért el a felnőtt jégkorong, amely a magyar jégkorong történetében is példátlan. Az idén nevezett 14 csapat már kilenc különböző várost képvisel és a trend várhatóan a későbbi években csak folytatódik, így területi lefedettségben ez a liga adhatja hamarosan a magyar jégkorong fő bázisát. Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy az Andersen támogatása milyen sok helyi fejlesztést indukált, mert hosszú távú perspektívát tudott adni a helyi, alulról jövő kezdeményezéseknek, ami idővel messzire juttathatja ezeket a csapatokat és összességében a magyar jégkorongot” – közölte Radnai Károly, a névadó Andersen ügyvezető partnere.

A 14 együttest keleti és nyugati csoportra sorolták, figyelembe véve a területi elhelyezkedés mellett azt is, hogy nagyjából hasonló erősségű legyen a két hetes. Az alapszakaszban egy oda-vissza kört játszanak egymással a csapatok, majd alsó- és felsőházra válik szét a mezőny, ahol még egy fél kör következik. Mindkét területi csoport első három helyezettje a felsőházba jut, a 4-7. helyezettek pedig az alsóházba kerülnek. A középszakasz után az alsóház legjobb két együttese folytathatja a rájátszásban.

A felsőházba a regionális csoportelsők 3-3 pontot, a másodikok 2-2 pontot, harmadikok 1-1 pontot visznek tovább az alapszakaszt követően. Az alsóházba a regionális negyedik helyezettek 3-3 pontot, ötödikek 2-2 pontot, hatodikak 1-1 pontot, hetedikek 0-0 pontot visznek tovább az alapszakaszt követően.

„Az Andersen Liga hivatkozási pont lett a magyar jégkorong térképén, amit most már nem lehet nem észrevenni. Célunk, hogy támogatásunkkal tovább erősítsük a liga brandjét és segítsük a magyar amatőr jégkorongsport megszilárdítását” – emelte ki Radnai Károly.

A bajnokság szeptember 25-én, pénteken indul, az első mérkőzést Dunaújvárosban a DUE Worm Angels és az egyik újonc, a Lizards vívja.

A legutóbbi három évben aranyérmes Győr kerete jelentős részét együtt tartotta, sőt, a kapuba érkezett Szeles Martin Debrecenből. A legutóbb döntős Lehelnél a légiósok cserélődtek ki, és a csapatkapitány, Karda Norbert visszavonult, másodedző lett. A MAC Budapest AHC-ben folytatja az ICEHL-ben is bemutatkozó Farkas Boldizsár, valamint az utánpótlás-válogatott Prém Zsombor. Nagy visszatérő is lesz a ligában: a korábbi válogatott Reiter Attila, aki tíz idényt lehúzott az élvonalban, most a Lizards színeiben húz újra korcsolyát.

Több csapatnál is új edzővel vágnak neki az idénynek: a Vasas Niko Suoraniemi, a szegedieket Csiki Csaba irányítja, míg az FTC-nél Szaller Márkot nevezték ki.

A korábbi évekhez hasonlóan ismét volt, aki az Andersenből került az Erste Ligába: Trozsák Ádám a Lehelből igazolta le a DVTK Jegesmedvék, Károly Róbert Nikolasz és Fazakas Erik pedig a Dunaújvárosi Acélbikákban és a jászberényieknél játszik kettős játékengedéllyel.

A szabályokban is lesznek változtatások, a CHL mintájára, azzal a céllal, hogy több gólt láthassanak a nézők. Így a kisbüntetés miatti emberhátrányban kapott góllal nem jár le a kiállítás, viszont ha hátrányból sikerül betalálni, a kiállítás azonnal véget ér, és kiegészül a csapat. Hosszabbításban amennyiben egy csapat bevitte a támadóharmadba a korongot, már nem viheti, passzolhatja vissza a semleges harmadba.

Az Andersen Liga mezőnye:

Keleti csoport: Lehel HC, Tisza Volán, Vasas, Bajai Harcsák-ASP, DEAC JA, FTC-Telekom B, Sportországi Cápák

Nyugati csoport: UNI Győr ETO HC, MAC Budapest AHC, HKB, Egerszegi Titánok, DUE Worm Angels, Kárpáti Farkasok, Lizards

A nyitó forduló programja:

Nyugat

Szeptember 25., 19:00 DUE Worm Angels–Lizards
Szeptember 26., 19:30 Egerszegi Titánok–UNI Győr ETO HC
Szeptember 26., 20:30 MAC Budapest AHC–HKB

Kelet

Szeptember 26., 16:30 FTC-Telekom B–Tisza Volán
Szeptember 26., 18:30 DEAC JA–Vasas
Szeptember 26., 19:00 Sportországi Cápák–Lehel HC

WEBSHOP

Sportmerchandise

Gyerehokizni

Erste Liga TV