Magyar szurkolói szektor Kijevben

2016.12.02. 09:38 |
Az ukrán szervezők támogatják a kezdeményezést, azt mondják, nagy szeretettel várnak bennünket. - írja a jégkorongblog.hu.

Azok után, hogy lezajlott a vb-prezentáció, és megkezdődött a jegyárusítás a 2017. április 22–28. esedékes divízió 1/A-s tornára – erről időközben az IIHF honlapja is hírt adott –, a magyar szövetség felvette a kapcsolatot az ukrán partnerszervezettel. A cél az, hogy válogatottunk szurkolói lehetőleg csomagban jussanak hozzá az ugyanabba a szektorba szóló jegyekre, minden mérkőzésünkre. Ennek a lelátórésznek a kiválasztása folyamatban van.

Blogunk megkereste Szerhij Kiricsenkót, az ukrán szövetség sajtófőnökét, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre. Elmondta, az utóbbi évek, a krakkói és a szentpétervári vb-k tapasztalatai alapján ők is arra számítanak, hogy több száz fős – vagy akár ezres nagyságrendű – magyar drukkersereg kíséri el kedvenceit Kijevbe. Az ukrán fél maximálisan nyitott arra, hogy ezt a tömeget minden tekintetben kiszolgálja. Ennek érdekében a magyar szövetséggel kötendő megállapodás keretében egy kijelölt szektort bocsáthatnak rendelkezésünkre.

Kiricsenko megjegyezte, a jegyek elvben számunkra sem fognak többe kerülni, mint azok, amelyeket ez ideig az online értékesítés keretében 50–80 hrivnyás – kb. 500–800 forintos áron – megnyitottak, igaz, a torna időpontjának közeledtével bizonyára lesz emelés. A sajtófőnök szerint akár abban is segíthetnek, hogy bizonyos szálláshelyekkel együttműködve csoportos kedvezményeket biztosítsanak a magyaroknak.

Feltettük azt a kérdést is, hogy egészen bizonyos-e, hogy minden akadály elhárult a kijevi rendezés elől, hiszen az eurovíziós dalfesztivál ügye még nem zárult le, miközben az IIHF felkérte Innsbruckot, hogy tartalék rendezőként maradjon készenlétben. Mindenki bátran megvásárolhatja a repülő- vagy vonatjegyét? – firtattuk. Kiricsenko erre azt válaszolta, hogy a Palac Szportuval minden szerződést megkötöttek, a rendezés elől az összes akadály elhárult, a világbajnokságra garantáltan az ukrán fővárosban kerül sor. Az esemény kedvenc sportunk igazi ünnepe lesz, fogalmazott.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV