Ausztria nyerte az U18-as rangadót

2019.04.14. 23:51 |
Elveszítette első mérkőzését a magyar U18-as válogatott a székesfehérvári Divízió I/B világbajnokságon. A nyitónapon Japán és Szlovénia is egy góllal nyert.

Magyarország–Ausztria 1-3

Keresztes indulhatott meg kontrából a második percben, akit Wimmer állított meg szabálytalanul, így rögtön a találkozó elején előnybe került a magyar válogatott, ám a fórt nem sikerült kihasználni, sőt, az osztrákok többször is visszatámadtak emberhátrányban. A 6. percben Lindner lőtt a kék vonalról, de Horváth Dominik magabiztosan védett, míg a hazaiaktól Horváth Milán tette rá jobb szélről, azonban Beck hárított. Dobmayer kapott két percet, létszámfölényben pedig Louis Lindner a hosszú felsőbe vágta a pakkot. (0-1) A játékrész közepén újabb osztrák kiállítás következett, ekkor is Wimmernek kellett kiülnie a büntetőpadra. Emberelőnyben Keresztes próbálkozott kétszer is, azonban ezt az előnyt sem tudták értékesíteni a magyarok. A 14. percben Lővei jutott lehetőséghez, ám vele szemben jobbnak bizonyult Beck, aztán lendületből érkezett Harnisch a hazai kapu felé, de kihagyta a ziccert. Ezt követően ismét Magyarország támadhatott fórban, Krainz előtt nyílt a büntetőpad ajtaja, a pirosmezes speciális egységek viszont a szépen kidolgozott helyzetek ellenére sem tudtak hatékonyak lenni. Három perc volt hátra, amikor Harnischt szólója után Horváth Milán is kisbüntetést kapott, ekkor a magyar hátrányos sorok jól mozogtak, így a csapatok egygólos vendég vezetéssel vonulhattak öltözőbe.

A második harmad elejét mezőnyjáték jellemezte, majd Mesterházy szabálytalankodott, ám a magyarok jól blokkoltak, és Horváth Dominik is a helyén volt, maradt a 0-1. Alig egészült ki a magyar nemzeti gárda, Mesterházy előtt megint nyílt a büntetőpad ajtaja, előnyben Hochegger lőtt kapuvasat, azonban a pirosmezes hátrányos sorok jól mozogtak. Öt az öt ellen Horváth Milán távoli bombája bizonyult veszélyesnek, és Schlekmann is kísérletezett. Hazai percek következtek, ám Svasznek Bence legénysége nem tudott túljárni Beck eszén. A 33. percben Pohl egyéni akciója kimaradt, viszont osztrák fór következett, és a késleltetett kiállítás alatt Tim Harnisch növelte kettőre a különbséget. (0-2) A továbbiakban is a speciális egységeké volt a főszerep, Dobmayer is két percet kapott, ám a kapu előtti kavarodásokból rendre Horváth Dominik került ki győztesen. Gáspár és Hochegger kerültek összetűzésbe, de maradt az öt az öt elleni felállás, ekkor Schlekmann szépíthetett volna, de az eredmény már a harmad végéig nem változott, sőt, a harmadik etap hazai hátránnyal kezdődött, Rétfalvi Kristófot büntette 2+10 perccel a játékvezető.

A harmad eleji emberhátrányt sikeresen kivédekezte a pirosmezes együttes, aztán Nickl kisbüntetése után javíthatott volna előnyös statisztikáján a magyar alakulat, de ez ekkor sem sikerült. A 45. percben Komáromy és Urbanek kapott páros kiállítást, aztán Dobmayer kiállítását követően fél percig négy a három ellen, majd öt a négy ellen állhattak fel a csapatok, amit ki is használt Ausztria, Thimo Nickl találatával már három góllal vezettek a vendégek. (0-3) Hamar jött a válasz hazai részről, egy kipattanót Falus Ádám lőtt a bal felsőbe. (1-3) A játékrész hátralevő részében próbálta csökkenteni lemaradását a magyar gárda, Keresztes és Szűcs előtt kínálkozott komolyabb lehetőség. Az 56. percben Pauschenwein lövésénél mutatott be egy bravúrt Horváth Dominik, ám az utolsó percekre fegyelmezetlenné vált a magyar válogatott, így még kettős hátrányba is kerültek, végül 1-3-as osztrák siker született a világbajnokság nyitónapjának harmadik találkozóján.

Nyilatkozatok

Christian Dolezal, az osztrák válogatott vezetőedzője: „Jó mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat keményen küzdött, sok helyzetet dolgoztak ki, ebből nekünk sikerült egyet hamarabb kihasználnunk. Sajnos az egyik legjobb támadónk megsérült, ez nagy veszteség számunkra, változtatnunk is kellett a sorokon. A második harmad jól sikerült, sok előnyös lehetőségünk volt, és a végén is mi voltunk a jobbak."

Svasznek Bence, a magyar válogatott vezetőedzője: „Nem lepett meg minket az osztrák csapat, ismertük a játékerejüket. Ebből a csapatból mindenki, szinte kivétel nélkül felnőtt hokit játszik, más sebességhez vannak szokva. Ez egy masszív, erős csapat. Sajnos nem tudtunk olyan egységesek és szervezettek lenni, mint voltunk többször a szezon során, de ez elég hektikus mérkőzés volt, tizenegy kétperces kiállítást kaptunk. Voltak momentumaink, de nem éreztem úgy, hogy sokat lőttünk volna kapura, hogy nagy forgalmat generáltunk volna, odaértünk volna a második vagy harmadik lehetőségekre, ebben van egy kis hiányérzet bennem. Egy esti alapos videoelemzés után okosabbak leszünk."

Luis Lindner: „Jól kezdtük a mérkőzést, aztán a második harmadban kicsit visszaestünk, azt követően azonban visszajöttünk a mérkőzésbe, lőttünk még egy gólt, ez jelentette a fordulópontot, és bár utána gyorsan kaptunk egyet. Játszottuk a saját játékunkat, ez pedig ma jól sikerült."

Horváth Dominik: „A tavalyi világbajnokságon is az osztrákok ellen kaptam a mérkőzést. Erre számítottam, jól korcsolyázó, jól támadó csapat, kihasználják a helyzeteiket. Úgy gondolom, hogy mi is fel voltunk készülve ellenük, talán a kiállítások okozták a vereséget ellenük."

Falus Ádám: „Nem ilyen eredményt vártunk, de el kell fogadnunk. Megyünk tovább, még van négy meccsünk. Ez egy világbajnokság, és mindig mérkőzésről mérkőzése kell haladnunk. Úgy érzem, hogy a találkozó elején kicsit bealudtunk, aztán sokat javult a játékunk, viszont rengeteg kiállításunk volt, így azon mindenképpen dolgoznunk kell, hogy ilyen ne forduljon elő többet. Több mint egy harmadot emberhátrányban játszottunk, ennél sokkal többet kell korcsolyáznunk, és az ütőink helyett a lábunkat használni.”

Kozma Ferenc: „Kicsit izgatottan kezdtünk, de hazai pályán ennyi ember előtt ez valamilyen szinten természetes, de szerintem felvettük a ritmust, és jól beleálltunk a mérkőzésbe. Sajnálatos módon kimaradtak a helyzeteink, de ilyen ez a sportág, és nagyon sajnálom, hogy így alakult. Ha mérkőzéseket szeretnénk nyerni a világbajnokság hátralévő részében, akkor nem szabad ennyi kiállítást összeszednünk, hiszen ez rengeteget kivett belőlünk, és ezáltal nem tudott olyan intenzitással működni a támadásunk, ahogy kellett volna. A hátralévő meccseken ezen nagyon sok múlhat. Nagyon fontos a regeneráció a holnapi meccs előtt, és ha nem kerülünk ennyiszer emberhátrányba, és több energiát tudunk belefektetni a támadójátékba, ami ezáltal feljavul, akkor meglehet a holnapi, szlovénok elleni mérkőzés.”

Olaszország-Japán 2-3

Gyors tempójú, oda-vissza játékkal kezdődött a világbajnokság nyitómérkőzése, ahol az első harmadot veszélyes japán támadások, és olasz kontrák jellemezték, ám hiába került mindkét csapat létszámfölénybe, ezt kihasználni nem tudták, így az etap 0-0-val végződött. A második harmadban emberhátrányban vezetést szereztek a Japánok, Masato Okubo juttatta át a korongot a gólvonalon. Az etap közepén érkezett az újabb Japán találat, ezúttal fórban Ryosuke Miura lőtte ki a jobb felső sarkot. A továbbiakban is a fehérmezes mezőnyfölény érvényesült, jól tartották kétgólos fölényüket a szigetországiak. A harmadik játékrészben is jól működtek a japán speciális egységek, és Ryosuke Miura a 43. percben is betalált emberelőnyben. Hat perc volt hátra a találkozóból, amikor az olasz próbálkozások beértek: Samuel Payra szépített, aztán hátrányban is betaláltak a kékmezesek, Yuri Cristellon csökkentette egyre a különbséget, a találkozó utolsó perceiben pedig már az olaszok nem tudtak fogást találni a japán védelmen, így 2-3-ra a fehérmezesek nyertek.

Takeshi Yamanaka, vezetőedző: „Ez volt a világbajnokság első mérkőzése a csapatom számára, így úgy érzem, hogy a játékosaimon nagy volt a nyomás. Mind az előnyös, mind a hátrányos egységeink kiválóan teljesítettek, mindaddig, amíg nem jutottunk háromgólos előnyhöz, ezután nem sokkal betaláltak az olaszok, ami megtörte a játékosaimat, és kicsit mintha elhagyták volna magukat, de ettől függetlenül örülök a győzelemnek.”

Nagy-Britannia–Szlovénia 2-3

Hiába kezdték jobban a találkozót britek, előnyben Miha Krmelj szerzett vezetést a szlovénoknak, a játék képe viszont nem változott az első harmadban, több lehetőség kínálkozott Nagy-Britannia előtt, ám helyzeteiket nem tudták belőni. A második játékrészben jött a brit egyenlítés, ekkor Alex Graham talált be. A továbbiakban a kékmezesek kiállításai miatt kiegyenlítődött a játék, gól azonban ebben az etapban már nem született. A harmadik játékrészben Nagy-Britannia kettős fórban jöhetett, ám azt nem sikerült kihasználniuk, sőt, a harmad közepén Miha Krmelj újra fölényhez juttatta csapatát. Kevesebb mint hét perc volt hátra, amikor ismét egyenlítettek a szigetországiak Joseph Hazeldine jóvoltából, ám az 58. percben Luka Vodlan állította be a találkozó végeredményét, így 2-3-ra Szlovénia nyerte az első játéknap második mérkőzését.

Jaka Adlesic, vezetőedző: „Nagyon izgatottak voltunk a mérkőzés előtt. Tudtuk, hogy a brit válogatott nagyon jó minőségű, tehetséges játékosokból áll, így erre fel voltunk készülve. Nagyon sok kiállításunk volt, de végén a szívünket is kitettük a pályára, megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek és fegyelmezettek voltunk. A kapusunk fenomenálisan védett a mai napon, és végül nyerni tudtunk.”

A program magyar érdekeltségű mérkőzései

Április 14. 19:30, Magyarország-Ausztria 1-3

Április 15. 19:30, Magyarország-Szlovénia

Április 17. 19:30, Magyarország-Nagy-Britannia

Április 19. 16:00, Magyarország-Olaszország

Április 20. 19:30, Magyarország-Japán

A keret

Farkas Roland

G

MAC Budapest

Horváth Dominik

G

Ifj. Ocskay Gábor JA

Csollák Márkó

D

MAC Budapest

Dobmayer Dominik

D

Ifj. Ocskay Gábor JA

Falus Ádám

D

Zürich Lions (SUI)

Gáspár Levente

D

UTE

Hadobás Zétény

D

Wings HC (SWE)

Horváth Milán

D

Ifj. Ocskay Gábor JA

Mayer Martin

D

MAC Budapest

Ambrus Gergő

F

Ifj. Ocskay Gábor JA

Béres Boldizsár

F

UTE

Keresztes Levente

F

MAC Budapest

Komáromy Botond

F

Okanagan (AUT)

Kozma Ferenc

F

Debreceni HK

Lövei Dávid

F

DVTK Jegesmedvék

Mesterházy Bálint

F

Okanagan (AUT)

Rétfalvi Kristóf

F

Ifj. Ocskay Gábor JA

Rózsahegyi András

F

HC Plzen (CZE)

Sárdi Máté

F

Dukla Trencin (SVK)

Schlekmann Márk

F

MAC Budapest

Szűcs Ádám

F

Augsburg (GER)

Varga Balázs

F

KooKoo (FIN)

A stáb

Svasznek Bence

Vezetőedző

Gröschl Tamás

Másodedző

Tokaji Viktor

Másodedző

Virág Csaba

Másodedző

Székely Csaba

Kapusedző

Szirányi Dániel

Fizioterapeuta

Magyar Péter

Felszerelésmenedzser

Végh Boldizsár

Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV