Keleti és nyugati csoport után felső- és alsóházban küzdenek meg egymással az együttesek, aztán jöhet az izgalmas playoff.
Szeptember 26-án rajtol az Andersen Liga új, immár ötödik idénye. A másodosztályú bajnokságba minden eddiginél több, 14 csapat nevezett. A legutóbbi idény valamennyi résztvevője rajthoz áll, ám változás, hogy a DAB-ASP a Bajai Harcsákkal együttműködésben indul, a hazai meccseit Baján játszva, míg az Angels Érdről visszaköltözik Dunaújvárosba.
Két újonc
Nem marad azonban Andersen Liga nélkül Érd, ugyanis a Kárpáti Farkasok a klub történetében először saját felnőttcsapatot indít, ezzel biztosítva a saját nevelésű játékosok számára a következő fejlődési lépcsőfokot.
Új csatlakozó a Lizards is, amely több rutinos játékossal a keretében vág neki a szezonnak, és a MET Arénában fogadja ellenfeleit.
Kelet és nyugat
A 14 együttest keleti és nyugati csoportra sorolták, figyelembe véve a területi elhelyezkedés mellett azt is, hogy nagyjából hasonló erősségű legyen a két hetes. Az alapszakaszban egy oda-vissza kört játszanak egymással a csapatok, majd alsó- és felsőházra válik szét a mezőny, ahol még egy fél kör következi. Mindkét területi csoport első három helyezettje a felsőházba jut, a 4-7. helyezettek pedig az alsóházba kerülnek. A középszakasz után az alsóház legjobb két együttese folytathatja a rájátszásban.
A felsőházba a regionális csoportelsők 3-3 pontot, a másodikok 2-2 pontot, harmadikok 1-1 pontot visznek tovább az alapszakaszt követően. Az alsóházba a regionális negyedik helyezettek 3-3 pontot, ötödikek 2-2 pontot, hatodikak 1-1 pontot, hetedikek 0-0 pontot visznek tovább az alapszakaszt követően.
A negyeddöntő és az elődöntő az egyik fél második győzelméig tart, a fináléban viszont már hármat kell nyerni.
A bajnokság szeptember 26-án indul.
Az Andersen Liga mezőnye:
Keleti csoport: Lehel HC, Tisza Volán, Vasas, Bajai Harcsák-ASP, DEAC JA, FTC-Telekom B, Sportországi Cápák
Nyugati csoport: UNI Győr ETO HC, MAC Budapest AHC, HKB, Egerszegi Titánok, DUE-Angels, Kárpáti Farkasok, Lizards






