Erős tornával indul a női válogatott szezonja

2025.08.21. 14:30 |

Albertville-ben három olimpiai résztvevő együttessel találkoznak a mieink augusztus végén.

A nyári, kéthetes képességfejlesztő tábor után az augusztusi nemzetközi szünetben folytatja a munkát, egyúttal a hazai divízió 1/A világbajnokságra való felkészülést a női válogatott.

A csapat a franciaországi Albertville-be utazik, ahol három edzés után augusztus 28-tól a házigazdákkal, valamint a németekkel és a japánokkal találkozik. A franciák a mieinkkel együtt a divízió 1/A-ban szerepelnek, a másik két együttes pedig az elitben érdekelt, illetve mindhárom ellenfél téli olimpiai résztvevő, így színvonalas tornára van kilátás.

Ezen a tornán mutatkozik be hivatalosan szövetségi kapitányként Delaney Collins, aki az elmúlt három évben másodedző volt Pat Cortina mellett. Edzőként csatlakozik a stábhoz az amerikai Kristi Kehoe, aki eddig NCAA-s csapatoknál dolgozott. 

A keretbe három kapus, kilenc hátvéd és 13 csatár kapott meghívót. Milibák Helga és Gergely Dalma nem lépett még jégre a felnőttek között.

 

A KERET

Kapusok (3): Milibák Helga (HKB), Németh Anikó (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)

Hátvédek (9): Cservjacsenko Alexandra (Merrimack College, amerikai), Hajdu Lili (HKB), Haraszt Lorina (BJA), Kiss-Simon Franciska (HKB), Koncz Boglárka (HKB), Lippai Isabel (MAC Budapest), Márton Adél (HKB), Mayer Fruzsina (HKB), Odnoga Lotti (Skelleftea, svéd)

Csatárok (13): Báhiczki-Tóth Boglárka (Purcell, kanadai), Dabasi Réka (HKB), Fehér Nikolett (HKB), Gergely Dalma (HKB), Horváth Imola (Södertalje, svéd), Jókai-Szilágyi Kinga (Sabres, osztrák), Kreisz Emma (University of Minnesota, amerikai), Leidt Madeline (Linköping, svéd), Márton Luca (HKB), Pázmándi Zsófia (Lindenwood, amerikai), Seregély Míra (HKB), Tóth Flóra (Hammarby, svéd), Weiler Krisztina (OHA, kanadai)

STÁB

Delaney Collins szövetségi kapitány, Kristi Kehoe másodedző, Kis András másodedző-videóedző, Zaka Norbert kapusedző, Gallyas Gabriella erőnléti edző, Falvi Zsófia fizioterapeuta, Zámola Viktória fizioterapeuta, Jasó Judit szakági vezető és csapatvezető, Tornyi Gábor felszerelés-menedzser, Kaposi Dávid média

 

NÉGY NEMZET TORNA
Dátum: 2025. augusztus 28–31.
Helyszín: Albertville, Franciaország

  • Augusztus 28., csütörtök
    16:00: Németország–Japán
    20:00: Franciaország–Magyarország
  • Augusztus 29., péntek
    16:00: Németország–Magyarország
    20:00: Franciaország–Japán
  • Augusztus 30., szombat
    10:30: Magyarország–Japán
    14.15: Franciaország–Németország

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV