A zsinórban ötödször magyar bajnok FTC jutott a döntőbe

2023.03.17. 22:19 |

Az FTC-Telekom nyerte a BJA HC elleni párharc hetedik meccsét és ezzel bejutott az Erste Liga döntőjébe, illetve elnyerte a 2022-23-as szezon magyar bajnoki címét.

A Vasas Jégcentrumban nem volt érdemes leejteni egy gombóstűt se, mert az óriási tömegben sosem került volna elő - nem csoda, hogy megteltek a lelátók, hiszen az idény egyik legizgalmasabb mérkőzésére volt kilátás. Ráadásul, tudva levő volt, a végén egészen biztosan magyar bajnokot avatnak.

Az első percekben a BJA kapuja forgott veszélyben, Kornakkernek védenie is kellett, de nem sokkal később Aranynak is akadt dolga - sőt, Vorobjov távolijánál bravúrral kellett kiütnie a korongot. A közönség akkor is felhőrdült, amikor Boros kék vonalról eleresztett lövése éppen csak elment a kapu mellett vagy amikor Djumic került tiszta helyzetbe a kapu előtt, de a lövés előtt elcsúszott. Az FTC öt perccel az első harmad vége előtt emberelőnybe került, de csak veszélyes lövésekig jutott. Kevesebb mint két perccel a vége előtt páros kiállítással miatt fogyatkoztak négy-négy főre a felek, majd a zöld-fehérek az utolsó másodpercekre háromra, miután Hrabal csúnyán lekönyökölte Schlekmannt. A BJA játékosa a fejét fogva ment be az öltözőbe, de a szünet után visszatért a jégre.

A mádodik harmad a fórban lévő BJA helyzeteivel indult. Szita a kapu előtt került nagy helyzetbe, nem tudta bekotorni, Elo pedig távolról lőtt kapuvasat. A 24. perc kezdetén jött az első gól, Farkas csapott le a hazaiak kapuja mögött árválkodó korongra, bevitte a kapu elé, elhúzta Kornakker előtt, majd a kapus mellett a bal alsóba lőtt. Ezzel az FTC került előnybe, és csaknem lőttek még egyet, de a BJA kapusa ziccerben védett. Mindeközben a hazaiak fórban játszhattak, de a Fradi védelme állta a sarat, és a folytatásban is jól kézben tartotta az előnyét. A 35. perc környékén a BJA-nak két óriási helyzete is volt az egyenlítéshez, de nem véletlenül éltette a Fradi-tábor ezek után Aranyt. Négy és fél perccel a harmad vége előtt Gőz lőtte bele a korongot a védekező harmadban Turbuczba, aki viszont ziccerben nem tudta azt belőni az elterülő Kornakker mamutja és a kapuvas között a hálóba.

A harmadik harmadnak 1–0-s FTC-vezetéssel vágtak neki a felek, a 43. percben pedig már 2-0 állt az eredményjelzőn, miután a zöld-fehérek egy ellentámadásból újra gólt szereztek. Turbucz vitte el a korongot, megkerülve a kaput a palánknál Seregélyhez passzolt, aki befelé húzott, majd passzolt Kulmalához, aki kapásból a vas alá lőtt a védők között. Elo szépíthetett volna, de Arany védte az erőteljes lövést. Közvetlen ez után viszont kiállították a finnt gáncsolásért, a BJA kivédekezte a hátrányt. Alig hét és fél perccel a vége előtt aztán fórba kerültek Nagy Krisztiánék, de ma semmiből sem akart összejönni nekik a gólszerzés. Az utolsó bő három percre lehozták a kapusukat is, de a gólt ez se hozta meg. Sőt, a Ferencváros Karmeniemi üres kapus góljával tovább növelte az előnyét.

Tehát, a hetedik meccsre is megmaradt a tendencia: az idegenben játszó és a mérkőzésen vezetést szerző csaoat győzött. Az FTC 3–0-s sikere Erste Liga-döntőt és magyar bajnoki címet ért - utóbbiból zsinórban az ötödiket, összességében a harmincadikat ünnepelhették a zöld-fehérek.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV