A valóra vált álom: jöhet a történelmi meccs

2021.08.21. 09:06 |

Készen áll a magyar női válogatott első A csoportos világbajnoki mérkőzésére. Magyar idő szerint 20 órakor, Calgaryban 12 órakor dobják be a korongot a németek ellen.

Eljött a történelmi pillanat, amelyre évek, de legalábbis 2019. április 13. óta vártak a női válogatott tagjai és szurkolói: A csoportos meccset játszik a magyar csapat. Mindezt pedig a hoki őshazájában, Kanadában.

„Majd akkor hisszük el, ha már tényleg bedobják a korongot” – mondták a csapatból többen is a kétszeri halasztás után, de most már tényleg csak órák vannak hátra a várva várt debütálásig.

A Japán elleni felkészülési meccs után csütörtök délután újra edzett a csapat, először próbálhatta ki a WinSport Arena jegét, pénteken viszont nem kerültek elő a korcsolyák, pihenés és erőnléti munka volt a programban. És persze a németek alapos kielemzése: a szakmai stáb videókon mutatta meg a gyenge pontokat, és azt is hangsúlyozta, hogy mire kell különösen figyelni az emberhátrányos védekezés során a helyezkedésben. Emellett rendkívül érzelemdús volt a péntek este, a játékosok megható családi üzeneteket hallgattak meg, és minden kerettag mondott egy társának kedves, biztató szavakat, vagy átadott egy kis ajándékot.

Lisa Haley szövetségi kapitány szerint a válogatott készen áll a rajtra és az A csoport jelentette sebességre.

„A csapat két éve várja ezt a pillanatot, sokak álma válik valóra szombaton. Azt várom, hogy a tudásunknak megfelelően játsszunk. A Japán elleni felkészülési meccs jobban sikerült, mint ahogy vártam – nem nyertünk, de ha ebből a teljesítményből indulunk ki, izgatottak lehetünk a rajt előtt. Büszkeséggel töltene el, ha bejutnánk a legjobb nyolc közé. Ehhez szükség lesz néhány győzelemre, és természetesen büszkék leszünk, ha ez összejön. Mi vagyunk az esélytelenek, de ha megragadjuk és a javunkra fordítjuk ezt a szerepet, sikeresek lehetünk, láthattunk erre példákat” – mondta a kanadai szakvezető.

A csapat nagy erősségének az egységet és a kitartást nevezte, és kiemelte a női csapat által kialakított örökség folytatásának fontosságát.

Beszélt arról is, hogy mire számít a szombati ellenféltől.

„Tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük, az lesz a kérdés, hogy mi hogyan tudjuk végrehajtani a tervünket ellenük. Remek kapusuk van, és az első soruk erős, de nem hiszem, hogy bármi meglepetésre számíthatunk. A japánoknál erősebbek, fizikálisabb hokit játszanak. Néha az ilyen meccseken a tapasztalatlanabb csapat idegesen kezd, ami döntő lehet, ezért ezt nem engedhetjük meg.”

A két együttes legutóbb 2019 augusztusában Érden találkozott felkészülési meccsen, akkor 5-1-re győztek a németek, a magyar csapat gólját Kiss-Simon Franciska szerezte.

A magyar válogatott 2011-ben még a Divízió III-ban indult, négy feljutást ünnepelve ért fel mostanra az elitbe. A tíz évvel ezelőtti csapatból ketten maradtak a mostani keretben: Gasparics Fanni és Rónai Alexandra.

„Őszintén nem hittem akkor, hogy eljutunk az A csoportig, de nem is igazán gondolkodtunk még ilyenekben. Nagyon várjuk már, hogy számunkra is elkezdődjön a vb. Azzal lennék elégedett, ha bejutnánk a legjobb nyolc közé. Ha ez nem sikerül, de mindenki odateszi magát és jó meccseket játsszunk, akkor is elégedettek lehetünk. Az is fontos lesz, hogy élvezzük a játékot” – mondta Rónai Alexandra.

A csapatkapitány Gasparics Fanni is arról beszélt, hogy mindenki az álmait éli most az A csoportos szerepléssel.

„Fizikálisan és mentálisan is erősek vagyunk, sokat dolgoztunk az elmúlt években. Még nem volt olyan, hogy most kelljen a topon lenni, de a tavasz végét és a nyarat is felkészüléssel töltöttük. A főpróba jó volt a japánok ellen, meg tudtuk ízlelni, milyen az A csoportos hoki, hiszen sokan még nem szerepeltek ilyen szinten. Kicsit kimehetett a drukk belőlünk és felvehettük a tempót. Úgy látom, reális, hogy beverekedjük magunkat a legjobb nyolc közé, de nehéz lesz, minden egyes pillanatért meg kell harcolni” – fejtette ki a csatár.

A találkozót az m4sport.hu oldalon lehet élőben nézni, majd az M4 Sporton felvételről.

A világbajnokság pénteken három mérkőzéssel rajtolt el, a mieink csoportjában a csehek biztosan, 6-1-re nyertek a dánok ellen. Kanada hátrányból fordítva verte 5-3-ra a finneket, a címvédő Egyesült Államok pedig 3-0-ra Svájcot.

A magyar női válogatott vb-menetrendje
2021. augusztus 21., szombat, 12.00 (magyar idő szerint 20.00): Magyarország–Németország
2021. augusztus 22., vasárnap, 12.00 (magyar idő szerint (20.00): Magyarország–Csehország
2021. augusztus 24., kedd, 19:30 (magyar idő szerint szerda 3.30): Magyarország–Japán
2021. augusztus 26., szerda, 19:30, (magyar idő szerint csütörtök 3.30) Magyarország–Dánia

A keret

Németh Anikó 1 GK MAC Budapest
Szabó Fruzsina 25 GK MAC Budapest
Tóth Zsófia 20 GK KMH Budapest
Grkovic Jelena 16 D MAC Budapest
Kiss-Simon Franciska 14 D KMH Budapest
Knee Sarah 96 D KMH Budapest
Mayer Fruzsina 71 D HTI Stars (CAN)
Németh Bernadett 2 D MAC Budapest
Odnoga Lotti 13 D Dartmouth College (USA)
Pártos Réka 21 D MAC Budapest
Tóth Enikő 17 D KMH Budapest
Dabasi Réka 15 F KMH Budapest
Gasparics Fanni 11 F MAC Budapest
Gowie Alexandra 93 F MAC Budapest
Horváth Imola 10 F Göteborg
Jókai-Szilágyi Kinga 97 F Vienna Sabres (AUT)
Kiss Andrea 12 F MAC Budapest
Kreisz Emma 88 F Stanstead College (CAN)
Metzler Regina 77 F KMH Budapest
Pintér Hanna 89 F SDE Stockholm (SWE)
Pintér Lili 79 F SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra 22 F MAC Budapest
Seregély Mira 82 F University of Maine (USA)
Szamosfalvi Petra 8 F KMH Budapest

A stáb

Lisa Haley Szövetségi kapitány
Mika Väärälä Másodedző
Kis András Másodedző
Budai Krisztián Kapusedző
Tornyi Gábor Felszerelés menedzser
Dénes Veronika Rehabilitációs edző
Mondl Viktória Sport masszőr
Gallyas Gabriella Erőnléti edző
Jasó Judit Csapatvezető
Nagy István / Soós Judit Sportpszichológus
Kaposi Dávid Sajtó 
Dr. Széplaki Attila / Dr. Módy Tóbiás Csapatorvos

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV