A tét a bentmaradás!

2026.01.17. 04:00 |

A női U18-as válogatott a finnek ellen játszik az A-csoportos világbajnokságon, és ha nyer, megőrzi tagságát a legjobbak között.

A magyar csapatnál pénteken a pihenésé volt a főszerep, hiszen fárasztó és kemény találkozón voltak túl az amerikaiak ellen. Kellett egy kis kikapcsolódás, a fejek kitisztítása, aztán este már elkezdődött a finnek taktikai elemzése. Mika Väärälä, a magyar együttes másodedzője hívta fel a figyelmet arra, hogy az északiak még eddig semelyik korosztályban nem estek ki az elitből, így a nyomás rajtuk lesz a szombati találkozón.

Valóban a finn csapat a várakozásokon alul szerepel a mostani vb-n: a csoportkörben súlyos vereséget szenvedtek az amerikai és a cseh együttestől, de nagyobb meglepetésre 5-2-re a szlovákoktól is. Kanada a negyeddöntőben 12-t lőtt nekik, így négy meccs után negyven kapott találattal állnak. Három kapust is bevetettek már, de a legjobbnak, Eerika Kujalának is 84%-os a védési hatékonysága. Három gólt lőttek a tornán, abból kettőt Tinja Tapani, akinek ez már a harmadik vb-je. Tízből egy emberelőnyt értékesítettek, a magyar oldalon ez a mutató eddig 13/0, emberhátrányban azonban 16-ból kilenc gólt kaptak, ezzel szemben a mieink 12-ből hármat. A finn együttes háromszor volt bronzérmes, tavaly viszont már csak a hatodik helyen végzett. A csapatot 2019 óta Mira Kuisma irányítja.

A mieink elszántan, eltökélten készülnek a fontos találkozóra, és szeretnék megmutatni, hogy az a jó játék, amelyet a vb-n több harmadban is nyújtottak, eredménnyel is tud párosulni. Ehhez hatékony támadójátékra és fegyelmezett védekezésre lesz szükség.

A két együttesnek van U18-as vb-s múltja, még 2013-ban 4-0-ra nyertek a finnek a csoportkörben. 2022-ben az U16-os Európa Kupán sikerült megverni a finneket 2-1-re szétlövésben, az akkori csapatokból most mindkét oldalon lesznek játékosok.

A magyarok egyszer játszottak már a bentmaradásért, 2014-ben kettős vereséggel búcsúztak akkor Japánnal szemben – azóta a mostani az első szereplésük, amelyet szeretnének meghosszabbítani.

A mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti 17 órától.

Gyerehokizni

Erste Liga TV