A rájátszás első körének legjobbja: Braden Walls

2018.03.06. 18:32 |

Lezárult az Erste Liga rájátszásának negyeddöntője. A DVTK Jegesmedvék és a Csíkszereda söpréssel, 4-0-val jutott tovább, a MAC és a Brassó pedig 4-2-es győzelemmel. Utóbbi csapatban végig kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtott, összesen hat góllal és három assziszttal járult hozzá a továbbjutáshoz Braden Walls, aki így az első kör MVP-je lett.

Braden Walls az alapszakaszban egyszer kiérdemelte a hét játékosa címet, megosztva. A Brassó legeredményesebbjeként zárt, 33 góllal és 14 gólpasszal. Calgaryban született 1985-ben, és itt kezdett el jégkorongozni. Aztán az Alberta Junior Hockey League-be került, ahol a Calgary, majd a Drayton Valley csapatában játszott – utóbbi együttesben a későbbi NHL-kapus és a 2018-as téli olimpián is szereplő, Ben Scrivens csapattársa volt. Az Alaska-Fairbanks Egyetem csapatában az NCAA-ban szerepelt, együtt egy másik, ma már NHL-es kapussal, Chad Johnsonnal, valamint a később Stanley Kupa-győztes Jordan Hendry is a csapattársa volt. A Fehérváron is megforduló Adam Naglich is Walls együttesét erősítette.

Főiskola után két szezont a CHL-ben játszott, majd Európába költözött. Először a Briancon szerződtette, ahol Szirányi Bence és Szélig Viktor is szerepelt. Egy eredményes idény – 24 meccsen 25 pont – után az Angers csapatához került, itt játszott a korábbi NHL-es Jean-Sebastian Aubin and Guillaume Lefebvre, valamint a magyar szurkolók számára is ismerős Jonathan Harty és Raphael Girard. Tavaly nyáron fogadta el a Brassó ajánlatát, és rögtön kulcsemberré vált.

Mi volt az Újpest ellen megnyert párharc kulcsa?

A szezon utolsó tíz meccsére mindenki összeszedte magát, kiegyensúlyozottan teljesített, és csapatként játszottunk, mind a négy sor egységes volt. Azoknak, akiknek korábban nem ment annyira a játék, most belejöttek, és a kapusok teljesítménye is jó volt. Igazi csapatként játszottunk az utóbbi hónapokban.

Mennyit számított az edzőcsere a szezon közben?

Ez mindenkinél másként jelentkezett, valakinek új kezdetet jelentett, lehetőséget, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak, mint korábban. Az edzőváltás más változásokat is jelent, a taktikán is módosítottunk, és ez jól alakult összességében.

A franciaországi évek után tavaly igazoltál Brassóba. Mi szólt a váltás mellett?

Volt egy ajánlatom a Brassótól, tudtam, hogy Martin Lacroix lesz az edző, akinek a testvére volt a trénerem korábban. A családommal úgy döntöttünk, hogy kipróbálunk valami újat. Ez egy jó lehetőség volt, és nem is csalódtam.

Brianconban együtt játszottál Szélig Viktorral és Szirányi Bencével. Beszélgettél velük az Erste Ligáról, mielőtt aláírtál?

Azóta kapcsolatban vagyok Viktorral, hogy egy csapatban szerepeltünk. Amikor a váltás mellett döntöttem, küldtem neki üzenetet, hogy milyen a hoki Magyarországon. Azt mondta, hogy a játék jó és a városok is nagyszerűek. Egymás mellett öltöztünk az első franciaországi évemben, szóval jó kapcsolatban vagyunk.

Mi volt számodra a legnagyobb meglepetés, amióta Brassóba kerültél?

Az, hogy a liga összes csapata mély kerettel dolgozik, mi is négy sorral játszunk rendszeresen. Érzem, hogy komoly rivalizálások vannak a ligán belül, ami jó, akár köztünk a Csíkszeredával, akár a budapesti együttesek között. Szintén tetszik a csapatok közötti történelem.

Hogyan juthat túl a Brassó a MAC-on az elődöntőben?

Továbbra is magabiztosan kell játszanunk, és keményebben dolgozni, mint az ellenfél. Jó csapatról van szó, tele kiváló játékossal és edzővel. Az elmúlt két hónapban felépített formát, ezt a momentumot kell tovább vinnünk.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV