A Pásztor György-díj idei jelöltjei

2024.05.28. 11:00 |

Május 30-án adják át a szezon legjobbjainak járó egyéni díjakat. Bemutatjuk a legjobb hátvédnek járó elismerés három jelöltjét.

A legjobb védőnek járó díj névadója, Pásztor György ötszörös magyar bajnok, válogatott játékos, a sportág egyik legendája, aki nem csak sportolóként, de sportvezetőként is szolgálta a jégkorongot, tagja az IIHF Hall of Fame-nek. A díjat a 2017-2018-as szezon óta adják át.

Stipsicz Bence

Háromszor nyerte el korábban a legjobb hátvédnek járó elismerést a Fehérvár játékosa (2019, 2020, 2021), aki idén is jó szezont produkált klubszinten és a válogatottban egyaránt. A Volánnal alapszakasz-második lett az ICEHL-ben, 48 meccsen 6 gól és 10 assziszt került a neve mellé, a negyeddöntőben pedig mind a hét meccsen játszott a Pustertal ellen, két gólt is lőtt. A válogatottban Fejes Nándorral, a díj tavalyi győztesével játszott egy sorban a vb-n (Fejes sérülése után Hadobás Zéténnyel), stabil pontja volt a feljutó csapatnak.

Garát Zsombor

Már a norvégok elleni két fehérvári felkészülési meccsre haza tudott jönni az Egyesült Államokból Garát Zsombor, aki 2017 után tért vissza a tengerentúlra. A Worchester Railers ECHL-es csapatában 63 meccset játszott idén (2+13 pont), azaz nem unatkozott Amerikában. A válogatottban a fiatal Ortenszky Tamás hátvédtársa volt a világbajnokságon, ahol hozta azt, amit várt tőle a szakvezetés. Először nyerheti el a Pásztor György-díjat.

Pozsgai Tamás

A Pásztor György-díj 2018 óta létezik, az első évben Pozsi kapta az elismerést, aki ebben az évben hivatalosan is bejelentette visszavonulását a válogatottól, ahol 146 mérkőzést játszott – az MVM Dome-ban búcsúztattuk. A játéktól azonban nem köszön el, a BJAHC-ban ebben az évben is stabil teljesítményt nyújtott: az alapszakaszban 43 meccset (3+9 pont), a playoffban 6 meccset (2+1) játszott. Komoly „mentora” a fiatal játékosoknak.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV