A MAC végzett az élen

2018.02.11. 21:41 |

A MAC nagy fordítás után győzött Miskolcon, ezzel az első helyen végzett az Erste Liga középszakaszának felsőházában.

Rangadóhoz méltó módon kezdődött a meccs, Manssoné volt az első lövés, de Adorján a helyén volt, ahogy a többi próbálkozásnál is. A másik oldalon Pavuké volt a legnagyobb helyzet, ám Bálizs is jól védett. A 15. percben megszerezte a vezetést a MAC, amely 4 a 3 ellen támadhatott: Pozsgai távoli lövése akadt be. A hajrában a DVTK kettős fórba került, és tíz másodperccel a harmad vége előtt Magosi nagy góllal egyenlített.

A második harmad elején is emberelőnyben játszhatott a miskolci csapat, és ezt is kihasználta: Kulmala beadását Joe lőtte be. A DVTK közel állt az újabb gólhoz, de Bálizs jól állta a rohamokat. A hazaiak hátrányba kerültek, de ezt még átvészelték, ám 10 másodperccel később Macaulay megpattanó lövésével egyenlített a MAC. Ez fordulatot hozott, és a fővárosi csapat átvette a vezetést: Orban Brance kétszer is jól érkezett a kapusról kipattanó korongra.

Az utolsó harmad elején nagy erőkkel rohamozott a DVTK, de gólt ismét csak a MAC szerzett: ezúttal Dansereau lőtt közelről Adorján kapujába. A miskolciak nem adták fel, de a vendégek védelme remekül működött, és nem engedték közelebb zárkózni a riválist.

A sikerrel a MAC végzett a középszakasz első helyén, így elsőként választhat magának negyeddöntős ellenfelet hétfőn.

DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest 2-5 (1-1, 1-3, 0-1)

Nyilatkozat

Mikael Tisell, DVTK: „Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, a második harmad feléig játékban voltunk. Sajnos a harmad végéhez közeledve nem tudtunk élesek maradni, és ezt az ellenfél ki is használta. Tudjuk, hogy hol hibáztunk, és hogy miben kel javulnunk a rájátszásra. Most egy hét pihenés következik,  remélem, hogy fejben és fizikálisan is sikerül összeszednünk magunkat, a ma este tapasztalatai is hozzá fognak járulni, hogy élesebben és fókuszáltabban játsszunk majd.”

Majoross Gergely, MAC: „Elégedett vagyok a ma este teljesítményével, jó volt látni, hogy meg tudjuk valósítani, amit elterveztünk. Nem hagytunk lehetőséget az ellenfélnek, a két kapott gólt is emberelőnyből lőtte a házigazda. Mindenki jól szerepelt ma, kezdve a kapusunkkal, a védelmen át a támadójátékig, nagyon örülök a győzelmünknek.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV