A MAC Budapest megvédte címét az U20-as bajnokságban

2017.03.26. 16:50 |
A MAC Budapest nyerte az U20-as bajnokságot, a döntőben hat meccs alatt múlta felül a Vasast - írja a jégkorongblog.hu.

A Vasasnak mindenképpen nyernie kellett volna a Kisstadionban, hogy életben tartsa a bajnoki címről szőtt álmait, de a hazaiak nem engedtek teret annak, hogy összesítésben egyenlítsenek. A MAC 4-0-ra nyert a hatodik meccsen, ezzel 4-2-es összesítéssel hódította el a bajnoki trófeát.

Részletesebb beszámolót a jégkorongblog.hu-n olvashat.

Az ünneplés közepette a bajnokcsapat vezetőedzője, Fodor Szabolcs a következőket mondta:

„Nagyon kemény döntőn vagyunk túl. Ki szeretném emelni a Vasas csapatát, amely nemes ellenfélnek bizonyult, a végsőkig küzdött. A párharc fordulópontjának a negyedik mérkőzést érzem, amikor öt perccel a vége előtt egyenlítettünk, hirtelen halálban pedig 4-3-ra nyertünk. A szezonban párhuzamosan az EBYSL-ben is megmérettünk, sőt, a játékosok közül sokan az U18-as bajnokságban és az EBJL-ben is jégre léptek. Ahogy innen-onnan kiestünk, már csak az U20-as döntőre kellett koncentrálnunk és ez az utolsó két-három meccsen meg is látszódott. Nagyon jó kis brigád jött össze, szeretném kiemelni, hogy csapatként elképesztően jól együtt tudtak működni a srácok, ezt láthattuk a döntő utolsó meccsén is. Aki a jégen volt támadásban vagy védekezésben, az, ahogy a modern hokiban kell, kivette a részét a munkából, ezért lettünk bajnokok, nagybetűs csapatként. Természetesen örülünk, hogy megvédtük a címünket, a srácok biztos elmennek bulizni, én már ehhez idősebb vagyok. De azért lehet, hogy az edzőkollégával, Risto Kurkinennel mi is legurítunk egy sört.”

Székely-Mádai László, a Vasas vezetőedzője elmondta, nyilván csak néhány nap múlva csillog szépen az ezüst, de a klub történetét vagy a játékosok fejlődését tekintve alapvetően büszkék lehetnek a juniorbajnokságban elért második helyre.

„Bízunk benne, amikor újra találkozunk a srácokkal, akkor már pozitívan gondolunk vissza a szezonra. Hiszen mégiscsak nagyon jó dolgok történtek velünk, gondolok a Winter Classicra, vagy az alapszakasz megnyerésére. Hogy a döntő a hatodik mérkőzésen dőlt el, jelzi, két jól felkészült csapat feszült egymásnak. Azt sajnálom, hogy a párharc második felére elfáradtunk. Fejben vagy fizikálisan? Amikor azt gondoltuk fizikálisan, akkor mégis új erőre kaptunk. Inkább a teher volt az, ami nyomta a csapatot. A játékosok az elmúlt években egyénileg és csapatként is rengeteget fejlődtek, szép jövő előtt áll a társaság. Nyilván kulcsfontosságú, hogy együtt tudjuk tartani a brigádot, folytatódjon a közös munka.”

A bajnokság harmadik helyét a Fehérvár szerezte meg, gólzáporos mérkőzésén 7-5-re múlta felül a Debrecent a párharc hatodik összecsapásán.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV