A MAC-ban folytatja Sofron István

2019.05.03. 12:38 |

A magyar válogatott csatár az EBEL után a szlovák Extraligában játszik a következő szezonban, ugyanis a MAC Újbuda együtteséhez igazolt.

Sofron István Csíkszeredán született 1988-ban, de fiatalon Székesfehérvárra költözött családjával, ugyanis édesapja is a helyi klubban szerepelt. Az utánpótlást végigjárva a felnőttekhez került, és az EBEL-ben játszott. A 2011-2012-es idényben gólkirályi címet szerzett, a liga egyik legjobb csatárává vált. Innen a német bajnokságba, a DEL-be igazolt, ahol három évig játszott Krefeldben. Visszatért az EBEL-be a Klagenfurthoz a 2015-2016-os szezon végén, majd újra Fehérváron szerepelt egy idényt. 2017-ben úgy döntött, szerencsét próbál Észak-Amerikában, és az ECHL-es Wichita Thunderben játszott, de aztán újra az EBEL-be került, ahol Sarauer Andrew csapattársa volt Villach-ban. Az előző szezonban ismét a fehérváriak játékosa volt.

Sofron játszott az U20-as világbajnokságon is, míg a felnőtt válogatottban a 2007-2008-as idényben mutatkozott be. Nyolc vb-n szerepelt, köztük 2015-ben a krakkói tornán is, amelyen a válogatott kivívta az A csoportos szerepelést, és játszott egy évvel később az elit vb-n Szentpéterváron is. Eddig 122 meccsen viselte a nemzeti együttes mezét és az éppen zajló kazahsztáni tornán megszerezte századik pontját is.

Mi döntött a MAC mellett?

Megszületett a kislányom, és Érden vettünk házat a családommal, így nem is akartam újra külföldre költözni. Ha Magyarországon akar az ember hokizni, és nem az Erste Ligában, akkor a MAC és a DVTK jöhet szóba. A MAC a közelsége miatt is vonzó volt, valamint azért is, mert Majoross Gergely vezetőedző, és a tulajdonosok, Berendi András és Kedves Ferenc kinyilvánították, mennyire szeretnék, hogy ott játsszak. Tárt karokkal fogadnak, bízznak bennem és ez nagyon sokat jelent.

Mennyire követted figyelemmel az Extraligát az előző szezonban, és hogy látod, a játékod hogy illik majd a ligába?

Mivel a programunk szinte mindig ütközött, ezért nem igazán tudtam nézni végig meccseket, de a MAC-ban és Miskolcon játszó srácokkal beszélgettem a ligáról. Vannak páran, akik az EBEL-ben és az Extraligában is szerepeltek, így van összehasonlítási alap. Mindenki dicsérte a bajnokságot, sok jó csapat van az Extraligában, a legjobbak az EBEL-ben is megállnák a helyüket. Talán az a különbség, hogy nagyobb a szakadék az első és az utolsó hat együttes között. Jó ligáról van szó, nem gondolom, hogy visszalépés lenne.

Az EBEL-re és a német bajnokságra, ahol eddig szerepeltél, inkább az észak-amerikai stílus a jellemző, a szlovák hoki technikásabb. Jobban fekszik, hogy nem annyira brusztolós a liga?

Egyelőre nem tudom, hogy fogom megállni a helyemet. Itt a világbajnokságon is van néhány csapat, amely nem brusztolós, hanem technikás hokit játszik, és mégis lehet ellenük ezt a stílust hozni. Az ütközés és a kemény játék minden ligában kifizetődő. Meglátjuk, hogy ez mennyre fér bele.

A MAC kerete még nem végleges, de hogy látod, hogyan illeszkedsz majd a csapatba?

Ezt majd a vezetőedzőnek kell eldöntenie, hogy kivel képzel el. Mivel egy befejező csatár vagyok, akkor játszok hatékonyan, ha olyan társak vannak mellettem, akik ki tudnak szolgálni, egy olyan center, aki playmaker, késlelteti a játékot és megtalál az üres helyeken. Biztos, hogy Majoross Gergely ezt látni fogja és olyan sorba rak, ahol ki tudom magamból hozni a maximumot. Ez volt az egyik ok, amiért a MAC-ot választottam, hiszen több mint tíz éve ismerem Majorosst, együtt is játszottunk a válogatottban és Fehérváron, tudja, mire vagyok képes és tudja, hogy mikor hol kell használni. Talán tavaly ez volt az egyik probléma, ezért nem tudtam kihozni magamból a maximumot.

Három év alatt a negyedik csapatod lesz a MAC. Milyen ez a költözés egy jégkorongozónak?

Ez sosem egyszerű, a költözés mindig bonyodalommal jár, pakolni kell, kitalálni, hogy mit vigyek magammal, itt hagyni a családot. Szintén nem egyszerű egy új klubba kerülni, beilleszkedni, megismerni a társakat. Most sokkal könnyebb dolgom lesz, hiszen a csapat felét jól ismerem, ahogy a várost is.

Mik a célok a következő szezonra?

A saját célom, hogy próbáljam kihozni magamból a maximumot. Ha ez arra elég, hogy húsznál több gólt lőjek, akkor az, ha pedig arra, hogy a csapatot a rájátszásba segítsem, akkor az. Az előző szezonból kiindulva a rájátszás lehet a cél.

Gyerehokizni

Válogatott termékek