A kvalifikáció legjobbja: Vlagyiszlav Kulesov

2022.02.28. 18:00 |

A DEAC 3-0-ra nyerte a Titánok elleni párharcot a rájátszás-kvalifikációban, és azóta az is kiderült, hogy az UTE lesz az ellenfele a negyeddöntőben. A fehérváriak ellen mindegyik meccsen betalált Vlagyiszlav Kulesov: az első találkozón mesterhármast ért el, a másodikon pedig az ő gólja döntött a ráadásban.

Vlagyiszlav Kulesov 1998-ban született Jaroszlavlban. Orosz U17-es döntőt játszott a Lokomotivval. 2015-ben került Debrecenbe, és a DHK korosztályos együtteseiben játszott. A felnőttek között a 2016-2017-es idényben mutatkozott be. 2018 óta a DEAC játékosa, és egyre komolyabb szerepe van az együttesben. Tavaly elődöntős volt az Erste Ligában a csapattal, a rájátszásban 12 pontot gyűjtott, valamint Magyar Kupát nyert. A mostani alapszakaszban 33 pontot szerzett, a kupában címvédést ünnepelhetett. 

Mi volt a kulcs a Titánok elleni továbbjutásban?

A 3-0-s összesítés ellenére nem volt sétagalopp számunkra a párharc. A Titánok egy karakteres fiatal csapat, de a tapasztalat a mi javunkra döntött. Rendre a megfelelő pillanatokban találtunk be.

A második meccs harmadik harmadában kapott két gól jókor jött figyelmeztetés volt?

Igen, tanultunk belőle. Szereztünk két gyors gólt, vezettünk, egyre jobban játszottunk, ám aztán a harmadik harmadban két emberelőnyt a fehérváriak kihasználtak. Mi is rákapcsoltunk, sok helyzetet alakítottunk ki, a támadóharmadban töltöttük az idő nagy részét. Közel jártunk a győztes találathoz a rendes játékidőben, de nem jött össze – szerencsére a hosszabbításban már igen.

Öt gólt is szereztél a párharcban, melyik a kedvenc?

Mindegyik tetszett, de a hosszabbításban lőtt a leginkább emlékezetes.

Még jó is, hogy játékban és meccsritmusban maradtatok a playoff előtt?

Igen, még jó is, hogy így alakult. Február elején játszottuk az utolsó meccset, ha az első hatban végzünk, akkor márciusig nem lépünk jégre. Ez hosszú szünet mérkőzések nélkül. Fontos, hogy megvolt a terhelés és minden, ami a meccsel jár.

Összességében milyennek tartod a szezon eddigi részét?

Nem mondanám, hogy sikeres volt számunkra, jobb helyen kellett volna végeznünk. Persze voltak szép pillanatok is, ilyen a Magyar Kupa megnyerése.

Milyen rájátszásra számítasz?

A győzelem a célunk, nem lesz könnyű, de remélem, képesek vagyunk rá. A rájátszásban már nem az egyéni képesség számítanak, hanem a karakter és a tapasztalat. A mi csapatunkban pedig ezek megvannak: karaktert tudunk mutatni, és jó néhány rutinos játékos van a keretben, ami a végső sikerhez kell.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV