A hét játékosa: Vlagyiszlav Kulesov

2021.11.25. 09:00 |

Az edzőváltás után, az előző játékhéten mindhárom mérkőzését megnyerte a DEAC, kétszer is hátrányból fordítva. Valamennyi találkozón betalált Vlagyiszlav Kulesov, és az orosz csatár négy asszisztot is kiosztott, így ő lett a hét legjobbja.

Vlagyiszlav Kulesov 1998-ban született Jaroszlavlban. Orosz U17-es döntőt játszott a Lokomotivval. 2015-ben került Debrecenbe, és a DHK korosztályos együtteseiben játszott. A felnőttek között a 2016-2017-es idényben mutatkozott be. 2018 óta a DEAC játékosa, és egyre komolyabb szerepe van az együttesben. Tavaly elődöntős volt az Erste Ligában a csapattal, a rájátszásban 12 pontot gyűjtott, valamint Magyar Kupát nyert. A mostani idényben 17 pontnál jár.

A DEAC megnyerte a legutóbbi három meccset. Minek köszönhető a jó forma?

Azt tettük, amit az edző kért tőlünk, csapatként dolgoztunk, jól hajtottuk végre a taktikát, és karaktert mutattunk, ez volt a kulcsa a sikereknek.

Mi változott az új edző kinevezésével?

A hangulattal korábban sem volt gond, a taktika változott némileg. Elkezdtünk többet játszani négy sorral, így tudunk gyorsabbak, agresszívabbak és aktívabbak lenni.

Kétszer is sikerült hátrányból fordítani. Ez a csapat egyik erőssége?

Igen, fontos, hogy 60 percig játsszunk, bármi is az eredmény.

Magabiztosan vertétek a Fradit. Az volt a szezon eddigi legjobb teljesítménye?

Az eredmény ellenére a meccs szoros volt. Mindkét csapat jól játszott, de mi ki tudtuk használni a helyzeteket, jókor találtunk be, ezért tudtunk győzni. Hiszem, hogy a legjobb meccseink még előttünk vannak.

Rastislav Spirkóval nagyon jól megértitek egymást a jégen. Hogy sikerült ilyen gyorsan összekovácsolódni?

Remek játékosról van szó. A szezon eleje óta egy sorban játszunk, és jól teljesítünk. Korábban szerepelt Oroszországban, tud oroszul, így pedig könnyebb a kommunikáció, jobban megértjük egymást.

Már 17 pontot gyűjtöttél 19 meccsen. Ez az eddigi legjobb szezonod?

Nem gondolom, hogy ez a legjobb idényem, hiszen a csapattal nem kezdtünk jól. Tavaly az együttesnek és nekem is elég jól ment.

Mik a céljaid a szezonra?

Gólokkal és asszisztokkal segíteni a csapatot a bajnoki címhez és kupagyőzelemhez.

Hogy látod az erőviszonyokat a ligában?

Jó a bajnokság, tele tapasztalt és tehetséges játékossal. Be kell jutnunk a rájátszásba, és harcolni az első helyért. Úgy értem, van esélyünk erre.

Ezen a héten az Újpesttel és a Ferencvárossal játszotok majd. Mit vársz ezektől a meccsektől?

Erős csapatokról van, a liga élmezőnyéhez tartoznak. Ha úgy játszunk, ahogy a legutóbbi meccseken, akkor eredményesek lehetünk.

Már a második otthonodként tekintesz Magyarországra?

Igen, hat év után kijelenthetjük ezt. Szeretem az országot, Debrecent, a kultúrát. Budapest is szép város. A magyar ételek közül a gulyást kedvelem legjobban.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV