A hét játékosa: Vincze Péter

2021.12.15. 10:00 |

A Gyergyói HK mindkét meccsét megnyerte az előző játékhéten, az UTE és a Dunaújváros ellen is góllal segítette csapatát Vincze Péter, aki a hét legjobbja lett.

Vincze Péter 1995-ben született Székesfehérváron, és szülővárosa együttesében nevelkedett. A MOL Ligában a 2011-2012-es szezonban, az EBEL-ben két szezonnal később mutatkozott be. 2018 nyarán hagyta el a klubot, és a DVTK-hoz igazolt, és a szlovák Extraligában is szerepelt. Idény közben azonban távozott Miskolcról, és Újpestre írt alá. Legjobb idénye a 2020-2021-es volt, 34 meccsen 31 pontot gyűjtött. Idén nyáron hagyta el a fővárost, és igazolt a Gyergyói HK-hoz testvérével, Gergővel együtt, akivel először játszik egy csapatban. A fivérek már Magyarországon születtek, de a család Erdélyből származik. A mostani idényben 18 gólnál és nyolc asszisztnál jár.

Három U18-as és három U20-as vb-n szerepelt. A felnőtt válogatottban játszott 2015-ben, a krakkói feljutás kiharcolásakor, és azóta is minden idényben kapott meghívót – most is a bytomi tornára készül.

Hogyan értékeled az UTE elleni meccset, mi döntött akkor a Gyergyó javára?

Nagyon szoros mérkőzés volt, bármelyik csapat győzhetett volna, a speciális egységek bizonyultak döntőnek. Emberhátrányban egy gólt sem kaptunk, míg emberelőnyben meg tudtuk szerezni a győztes találatot.

Milyen érzés volt a korábbi csapatod, korábbi társaid ellen győztes gólt szerezni?

Természetesen jó érzés volt, az csak egy plusz, hogy az lett a győztes gól.

A Dunaújváros ellen mi történt a három gyors gól után?

Talán elhittük, hogy már megnyertük a meccset, és 10-0 lesz a vége. Elkezdett mindenki saját magáért játszani, és pontokat gyűjteni, ami megbosszulta magát. A kapusunk három szólót fogott a második harmadban, ha azok közül egy-kettő bemegy, akkor teljesen más lesz a mérkőzés képe. Azonban a harmadik harmadra összeszedtük magunkat, és újra jól játszottunk.

DiDiomete is megszerezte első gólját. Korábban már együtt játszottatok. Mekkora erősítést jelenthet ő a csapatnak?

Igen, tavaly előtt Újpesten csapattársak voltunk. Pont egy ilyen kaliberű játékos hiányzott a csapatból, aki fizikális játékot játszik, és ha szükséges, gondolkodás nélkül megvéd bárkit. Emellett az öltözőben is pozitív személyiség, igazi vezéregyéniség.

A DVTK elleni vereség időben jött figyelmeztetés volt?

Sajnos az emberhátrányos játékunk nem működött úgy, ahogy szokott, illetve Wehrsnek jó napja volt. A Miskolc helyezése csalóka, nem gondolom, hogy szégyen tőlük kikapni, jó csapatuk van. Ami fontos, hogy utána rá két napra ismét győzni tudtunk Debrecenben.

Hogy látod az esélyeket, erőviszonyokat túl az alapszakasz felén?

Az látszik, hogy nagy harc lesz az első négyhelyért, ami a playoffban a hazai pálya előnyét jelenti majd. Az első 9 csapat közül bárki meg tud verni bárkit, de a Dunaújváros és a Titánok is nagy fejlődésen mentek keresztül a szezon folyamán, elég megnézni az eredményeiket, sorra okoznak meglepetéseket.

26 pontod van 23 meccsen, ritka az olyan találkozó, amikor nem kerül a neved mellé pont. Minek köszönhető az idei remek forma?

Egyrészt a társaknak, illetve a csapatunk is meccsről meccsre sok gólt lő. Az emberelőnyös játékunk nagyon jól működik. Másrészt pedig a lövéseim nagy százalékban bemennek, azon dolgozom nap mint nap, hogy ez így is maradjon.

Ott tart a Gyergyó, ahol ilyenkor, december közepén kell?

Igen, bár vannak fájó vereségek, ilyen például a MAC elleni, amikor 4-1-ről jöttek vissza, illetve több meccsen is úgy mentünk ki a harmadik harmadra, hogy vezettünk, de nem tudtuk megtartani az előnyt. Ezen kell még dolgoznunk, hogy ha az első két harmadban felépítünk egy előnyt, akkor ne engedjük vissza az ellenfelet a meccsbe.

Milyen érzés végre egy csapatban játszani testvéreddel?

Nagyon jó érzés, az egész család figyelemmel követi a meccseinket. Párszor megtörtént, hogy Gergő gólt lőtt és én is a jégen voltam – jobban örültem, mintha én lőttem volna.

Mit vársz a lengyelországi válogatott tornától?

Fiatal kerettel utazunk, de aki itt van, nem véletlen kapott meghívót, mindenki jó játékos. Nem tudni, hogy az ellenfelektől mire számíthatunk, de mi a saját játékunkkal fogunk foglalkozni, megpróbáljuk megnyerni a meccseket és kihozni a maximumot ebből a hétből.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV