A hét játékosa: Vincze Péter

2020.02.04. 20:00 |

Több kiemelkedő teljesítmény is akadt a legutóbbi, négynapos játékhéten. Az UTE gyengébb kezdés után két győzelemmel folytatta az Erste Liga középszakaszát az alsóházban. A sikerekből összesen öt ponttal vette ki a részét Vincze Péter, így ő lett a hét legjobbja.

Vincze Péter 1995-ben született Székesfehérváron, és itt is kezdett el hokizni. Már 15 éveseb játszott az U18-as bajnokságban a Volán színeiben, aztán a 2011-2012-es idényben a Mol Ligában is bemutatkozott a Titánok mezében. 2013-tól a fehérvári EBEL-csapatban szerepelt öt idényen át. 2018 nyarán elfogadta a DVTK Jegesmedvék ajánlatát, és az osztrák után a szlovák élvonalban játszott. Év közben azonban váltott, és Újpestre szerződött, ahol 35 meccsen 28 pontot ért el az Erste Ligában. Idén már 23 pontnál jár 27 meccsen.

Három U18-as és három U20-as vb-n szerepelt. A felnőtt válogatott 24 alkalommal szerepelt, legutóbb a decemberi, budapesti Hat Nemzet Tornán. Egy vb-n játszott, akkor tagja volt a 2015-ben Krakkóban az A csoportba jutást kiharcoló együttesnek.

Nem kezdtétek jól a középszakaszt, de a legutóbbi két meccset biztosan nyertétek. Min kellett változtatni?

Valóban rosszul kezdtük, főleg a Titánok elleni hat kapott gól volt különösen bosszantó. A védekezést kellett rendbe tenni, főleg a kapunk előterében. Emellett rengeteg kiállításunk is volt, ezeknek a számát le kellett csökkenteni.

A Hokiklub eddig az UTE mumusának számított, most 6-0-ra nyertetek. Ezen a meccsen minden összejött?

Igen, most is nagyon nehezen indult a mérkőzés, talán az első harmadban még több helyzete is volt a HKB-nak, a második harmadtól aztán már átvettük az irányítást és ez gólokban is megmutatkozott.

Te 3+2 ponttal zártál a HKB ellen. Eddigi egyik legjobb meccsed volt?

Igen, ez volt felnőtt karrierem első mesterhármasa, ehhez némi szerencse is kellett, de a társak remekül kiszolgáltak.

Mi kell ahhoz, hogy kitartson ez a lendület a folytatásra is?

Ugyanolyan összeszedett játék, mint amit az előző meccseken mutattunk. Az kell, hogy koncentráltan, fegyelmezetten játsszunk 60 percen keresztül.

Az idény közben érkezett légiósok is egyre eredményesebbek. Könnyű volt velük összeszokni?

Saukko egy jól korcsolyázó, stabil védő, aki a támadásokat is segíti, Ainsworth pedig tavalyelőtt már bizonyította a Titánok színeiben, hogy mennyire ponterős játékos.  Mind a ketten erősítésnek számítanak. Úgy gondolom, hogy megtalálták a helyüket és könnyen beilleszkedtek.

Mik a célok a középszakasz hátralévő részére?

Természetesen az, hogy minden meccset megnyerjünk.

Miben kell majd fejlődni a rájátszásra?

A védekezésben, illetve a nyomás alatti korong kihozatalokban. Ezeken természetesen nap mint nap dolgozunk az edzéseken is.

Vélhetően nem sokan akarnak az UTE ellen negyeddöntőzni. Te kivel kerülnél össze szívesen a felsőházból?

A felsőházi csapatok között nincsen könnyű ellenfél, akárki is választ majd minket, nehéz párharcra számítok.

Ebben a szezonban is szerepeltél már a válogatottban. Hogy látod, egy jó februári, márciusi szerepléssel a vb-keret is elérhető?

Igen, a válogatott edzők mindig elmondják az összetartásokon, hogy figyelemmel kísérik a játékosok klub béli teljesítményét. Ahhoz, hogy az Erste Ligából valaki oda kerüljön, kiemelkedőt kell nyújtania.

Milyen érzés a testvéred, a Titánoknál szereplő Gergő ellen játszani?

Nagyon jó érzés, főleg Fehérváron, amikor még több családtagunk figyelemmel kísér minket. Természetesen extra motivációt jelent mindkettőnkek egymás ellen játszani

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV