A hét játékosa: Turbucz Martin

2021.02.28. 17:00 |

Története során először jutott be az Erste Liga rájátszásába az Opten Vasas. Az együttest az előző játékhéten három góllal és három assziszttal segítette a sikerhez Turbucz Martin, így ő lett az alapszakasz utolsó játékhetének legjobbja.

Turbucz Martin 1994-ben született Budapesten. Játszott a Budapest Stars, az UTE, a MAC Népstadion és az Újpest-Vasas korosztályos csapataiban is. A 2012-2013-as idényben mutatkozott be a MOL Ligában újpesti mezben, nyolc meccsen három pontot szerzett. 2014 őszétől volt teljes jogú tagja az UTE felnőttkeretének. 2018 nyarán váltott, és az Erste Ligában akkor bemutatkozó Vasas játékosa lett. Az első idényében 22, majd utána 25 pontot szerzett. A mostani alapszakaszt 14 góllal és 12 assziszttal zárta, ezzel a harmadik lett a házi pontlistán a története során először rájátszásba kerülő csapatban. A DVTK Jegesmedvék színeiben kölcsönjátékosként hét meccsen szerepelt a szlovák Extraligában, két asszisztot jegyzett.

A válogatottban 2014 őszén mutatkozott be, három meccsen szerepelt, és tagja volt a bő keretnek a 2016-os szentpétervári vb előtt. 2019 márciusában a Téli Universiadén a magyar együttes kapitánya volt, két assziszttal zárt.

Mekkora ünneplést csaptatok a rájátszásba jutás kiharcolásakor?

Nagy ünneplés nem volt, inkább csak szolidan. Szerdán jutottunk be, még pénteken is meccsünk volt, jövő hét elején pedig kezdődik is a rájátszás. Szeretnénk minél tovább jutni ott is, hogy minél több okunk lehessen ünnepelni.

Korábban már többen lenyírták kopaszra a hajukat, és újabb fogadalmak is születtek. Te is csatlakoztál?

Nem, csak néhányan vágatták le, én most nem csatlakoztam.

De vannak újabb fogadalmak, ha mentek egy kört?

Erről még nem beszéltünk, korai lenne. Szeretnénk persze minél tovább jutni, aztán meglátjuk.

Egy hét alatt háromszor is legyőztétek a szintén rájátszásért harcoló Titánokat. Miben voltatok jobbak?

Nehéz kérdés. Az biztos, hogy mi nagyon akartuk a playoffot. Az előző két évben nem sikerült, és most a saját kezünkben volt a sorsunk, pontelőnyben voltunk, és tudtuk, hogy kétszer nyernünk kell ellenük. Ez még jobban ösztönzött minket. Egy kis mini playoff alakult ki a Titánokkal a nyolcadik helyért. A csapatból mindenki nagyon akarta, hogy összejöjjön, ez vezetett ahhoz, hogy el is értük a célunkat.

A pénteki találkozót is komolyan vette mindkét csapat, noha igazi tét már nem volt. Hogy lehetett felpörögni?

Ez volt az egyetlen ilyen meccs a szezonban, de ezt sem lehetett elengedni, mert a rájátszás előtt nem fért volna bele egy lazán vett meccs. Nem is vagyunk olyan a csapat, amely ezt megengedhetné magának. Mindig száz százalékot kell nyújtani, mert csak akkor lehet esélyünk.

Neked is jól ment a játék a Titánok ellen. A fontos meccsekre sikerült feljavulni?

Örülök, hogy sikerült pontokkal is hozzájárulni a csapat sikeres szerepléséhez, de ehhez elengedhetetlen a társak segítsége és a csapatmunka. Mindenki jól játszott a Titánok elleni meccseken, ez segített ahhoz, hogy bejussunk a rájátszásba.

A jól sikerült erdélyi túra után Dunaújvárosban 7-3-ra kikaptatok. Mi volt ott a gond, min kellett változtatni utána, hogy visszataláljatok a győzelmekhez?

Az erdélyi sikerek után talán túl magasra kerültünk, erősebbnek gondoltuk magunkat a DAB-nál tudat alatt. Megkaptuk a pofont, ha nem úgy állunk bele a meccsbe és nem a maximumot nyújtjuk, akkor ki tudunk kapni bárkitől. Ez a figyelmeztetés jókor jött, mindenkit ráébresztett arra, hogy akárhol is állunk a tabellán, nem feltétlenül leszünk esélyesek, ha nem adunk ki mindent. Utána sikerült visszatérni a helyes útra.

Harmadik éve vagy a Vasasban. Miben lépett szintet a csapat erre a szezonra?

A rutin sokat számított, mindenkinek volt két év a lábában és a kezében. Ahogy jöttek a jó eredmények a szezon során, kezdtük elhinni, hogy akárkit meg tudunk verni, ha megfelelően játszunk. Ez hozzájárult ahhoz, hogy elhiggyük, lehet reális esélyünk, végig versenyben voltunk és meg is tudtuk csinálni.

Mennyire jön meg evés közben az étvágy?

Tudjuk, hogy nem mi leszünk az esélyesek, bárki is választ minket, de örülnék, ha egy kört még tudnánk menni. Ehhez az kell, hogy a továbbiakban is mindenki a maximumot nyújtsa, és jól jöjjön ki a lépés. Az a célunk, hogy megnehezítsük a következő ellenfél dolgát, minél több győzelmet húzzunk be, és meglátjuk, ez mire lesz elég.

Lehet még a rájátszásra újat húzni, vagy az dönt, hogy ki tudja a legjobban megvalósítani a saját játékát?

Nehéz újat mutatni, hiszen nincs is idő új elemeket begyakorolni. Az dönt, hogy ki akarja jobban és ki dolgozik többet a győzelmekért. Új bajnokság kezdődik, nem számít, hogy ki választ minket, ugyanannyi esélyünk van továbbjutni.

Több vasasos társaddal együtt szerepelhettél a DVTK Jegesmedvékben a szlovák Extraligában is. Mennyivel járult ez hozzá a rájátszás eléréséhez?

Nagy élmény és remek tapasztalat volt. Jó lehetőség volt, hogy kipróbálhattuk magunkat egy magasabb szinten jegyzett bajnokságban. Mindenképpen segített és nagy motiváció is volt, hogy aki az Erste Ligában jól teljesít, arra felfigyelnek és feljebb léphet. Ott gyorsabb a tempó, technikásabbak a játékosok.

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV