A hét játékosa: Travis Ewanyk

2023.12.19. 12:00 |

Az UTE kanadai-német légiósa a mesterhármasának köszönheti, hogy a legutóbbi játékhéten őt jelölték az elismerésre.

A parádés szezonrajt után egy visszafogottabb időszak következett az Újpest számára, ebben közrejátszottak a kisebb-nagyobb, sőt, súlyos sérülések is. Ráadásul az Erste Liga-keretben is számításba vett juniorválogatottak sem álltak rendelkezésre a DEAC elleni mérkőzésen legutóbb, ennek fényében bravúrnak számított a DEAC 5-3-as legyőzése – a sikerből három góllal vette ki részét Travis Ewanyk, aki november végéhez közeledve igazolt a lila-fehérekhez.

A 30 éves, korábban a tengerentúlon az AHL-ben és az ECHL-ben játszó kanadai-német Ewanyk a 2018-19-es szezontól kezdve hokizik Európában, azon belül is Németországban – nem is mozdult onnan, mindezidáig. Eddig négy meccset játszott UTE-mezben, az első három alkalommal nem termett pont a számára, a debreceniek ellen viszont kijött neki a lépés. Rövid interjúra kértük.

Milyen volt a nemzetközi szünet?

Igazán élvezetesre sikeredett. Volt lehetőségem Bécsbe utazni és kicsit felfedezni a várost.

Mi a helyzet Budapesttel?

Volt már egy kis időm felfedezni, csodás hely. Amikor csak van egy kis szabadidőm, nagyon szeretek sétálni a városban, és csak elmélyedni a látványban és a történelemben.

Hogy érzed magad a csapatban, Újpesten, Magyarországon?

A csapat és Újpest is szívesen fogadott. A sportnak nagyon komoly hagyományai vannak itt, és megtiszteltetés a részének lenni.

A várakozásaidnak megfelelően alakulnak a dolgok?

Úgy érkeztem ide, hogy nem voltak elvárásaim. Nagy lehetőségnek tartottam, hogy a profi karrieremet folytathatom, ahogyan azt is, hogy egy világvárosban élhetek és egy hatalmas hagyományokkal, komoly szurkolótáborral rendelkező nagy klubhoz kerülhetek.

Milyenek a csapattársak?

Kifejezetten befogadóak voltak az elején a többiek, megkönnyítették a helyzetemet, hogy beilleszkedjek. Erős egységet képez a csapat, örülök, hogy a részese vagyok már én is ennek a közösségnek.

Ismertél valakit a csapatból?

Nem. De a hokivilág egy kis közösség, sok korábbi csapattársam játszott együtt a jelenlegi, újpesti csapattársaimmal. Tőlük sok jó dolgot hallottam a játékosokról és az edzőkről is, mielőtt ideérkeztem.

Németországban játszottál az elmúlt években, legutóbb a DEL2-ben. Mi a legnagyobb különbség a két közeg között?

Mindkét bajnokság versenyképes, a tabella első helyezett csapatától az utolsóig. Nagyon sok tehetséges magyar játékos van az Erste Ligában, ami megnyomja a tempót. A csapatokban sok a légiós, nagyon tapasztalt játékosok szerepelnek a ligában, a legkülönbözőbb szinteken jártak. A DEL2 és az Erste Liga is rendelkezik kifejezetten erős játékosokkal.

Neked mik a legnagyobb erényeid?

Jól korcsolyázom szerintem, és a fizikai játékot kedvelem. Tudok keményen védekezni, de a támadójátékban is otthon érzem magam. Tapasztalt vagyok, ez hasznos lehet, és vezetőként is lehet rám számítani, ahogyan a munkabírásomra sem volt panasz egyik csapatnál sem.

Négy meccsen vagy túl. Milyen mérleget vonnál?

Elég volt ez a négy meccs arra, hogy felismerjem, nagyon versenyképes a bajnokság. Minden meccsel egyre magabiztosabbá váltam a pályán, és úgy éreztem, a csapat is egyre jobb és jobb volt, ahogy haladtunk előre az időben. A DEAC ellen ez meg is mutatkozott az eredményben.

Mikor lőttél utoljára mesterhármast?

Jó pár éve volt már.

Meglepett, hogy aznap olyan jól ment?

Nagyon fontos meccset nyertünk meg, az aznapi sortársaim, Kiss Patrik és Lőczi Barnabás nagyot mentek. Sok munkát tettem bele, mióta Budapesten vagyok, jó volt látni, hogy kijött aznap ennek az eredménye.

Sok sérüléssel küszködik a csapat, javult a helyzet ebben a tekintetben?

Nem mondanám, hogy küszködünk, de kétségtelen, hogy mindannyiunk számára nagy kihívást jelent leküzdeni ezt. Szerencsére vannak fiatal játékosaink, akik nagyon jó hokira képesek, hasonlóra, mint azok, akik a csapatban előrébb helyezkednek el. Azt gondolom, kiváló karaktert mutattunk legutóbb, amikor egy szűkebb kerettel álltunk fel, mélyről jöttünk fel, és végül győzni tudtunk. Izgalmas, hogy most páran visszatértek a keretbe.

Harmincéves vagy. Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak a folytatásra?

Most erre a szezonra és erre a csapatra szeretnék koncentrálni. Nagyon izgalmas lehetőség ez most nekem, és szeretnék belőle előnyt kovácsolni. Úgy érzem, van még pár jó évem a hokiban, haladnék előre szezonról szezonra.

Mire lehet képes az UTE a szezon végén?

Jelenleg építkeznünk kell meccsről meccsre. Minden mérkőzésen ugyanaz a célunk, mint csapatnak: győzni. Nagy potenciált látok minden játékosunkban, ahogyan a csapatban magában is, a rájátszásra erősek lehetünk.

Nem is olyan régen Philippe Cornet lett a hét játékosa, aki megemlített téged, mint akivel együtt játszott. Most te jössz!

Phil egy remek játékos, és tavaly nagyon erős barátság alakult ki közöttünk. Legutóbb a Brassó jobb volt nálunk, de alig várom, hogy újra találkozzunk a pályán, és visszavágjunk.

Hallottál korábban a derbiről és annak jelentőségéről? Kedden a kupában is összefuttok a Ferencvárossal!

Hallottam erről a rivalizálásról, ami nemcsak a hokiban, hanem minden sportágban jelen van. Izgalmas valami olyasminek a részese lenni, ami több mint egy meccs önmagában. Büszke vagyok, hogy az UTE mezét viselem, és nagyon várom a keddi mecset!

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV