A hét játékosa: Szalma Zsolt

2021.02.02. 09:00 |

Hat pontot még egyik együttes sem tudott szerezni ebben a szezonban az erdélyi túrákon, a nyolcadik helyen álló Opten Vasasnak most ez jött össze négy mérkőzésen. A Csíkszereda elleni pontszerzést bravúros győzelem követte a Vákárban, majd a Gyergyó elleni hosszabbításos diadal zárta le a hetet. Utóbbi mérkőzésen a győztest gólt Szalma Zsolt szerezte, aki a többi találkozón is aktív volt: három góllal és két assziszttal vette ki a részét a sikerekből.

Szalma Zsolt 1999-ben született Budapesten. Az Újpest utánpótlásában nevelkedett, de kölcsönben megfordult a KMH korosztályos csapatában is. A felnőttek között a 2016-2017-es idényben mutatkozott be a magyar bázisú bajnokságban. A lila-fehérekkel a legnagyobb sikere a Magyar Kupa-ezüstérem volt. 2019 nyarán klubot váltott, de kerületet nem: a Vasashoz írt alá, és első évében 23 pontig jutott, szinte megduplázta előző idénybeli mutatóját. A mostani szezonban kilenc gólnál és 14 asszisztnál tart, a csapat második legeredményesebbje. Három mérkőzésen, kölcsonjátékosként a szlovák Extraligában is jégre lépett a DVTK Jegesmedvékben.

A korosztályos válogatottaknak rendszeres szereplője volt, játszott egy U18-as és két U20-as vb-n is.

Bíztál abban, hogy hat ponttal tértek haza Erdélyből?

Reméltem, hogy gyűjtünk pontokat, elsősorban a Gyergyó ellen, de pozitív meglepetés volt, hogy a Csíkszeredát is legyőztük és a Brassó ellen is közel voltunk. Teljesen elégedett vagyok a hat ponttal.

A Csíkszeredát az első meccsen is megszorongattátok, aztán a másodikon legyőztétek. Ti tanultatok többet az első találkozóból?

Ugyanazt a játékot próbáltuk játszani, mint az első meccsen, csak szerencsére jobban bementek a helyzeteink. Jól kezdtünk, és aztán amikor kiegyenlített a Csíkszereda, akkor is előre tudott lépni valaki közülünk, jól kezeltük a helyzetet és meg tudtunk nyerni a meccset.

A Brassó elleni meccsben lehetett volna több?

Rosszul kezdtük az első harmadot, nem a ránk jellemző játékot hoztuk, nem voltunk erőszakosak. A második harmadban magunkra találtunk, ki is egyenlíthettünk volna, de sajnos ez nem jött össze. Bosszantó, mert szükség lett volna további pontokra is, de kijelenthetjük, hogy megérdemelten nyert a Brassó.

A Gyergyót a hosszabbításban vertétek a te góloddal. Hogy emlékszel vissza a találatra?

Nagyon parázs meccs volt. Bennünk volt a fáradtság is, öt nap alatt negyedszer játszottunk, és mindegyik kiélezett találkozó volt. A szívünk vitt előre minket, és tudtuk a céljainkat, ezekbe kapaszkodtunk. Nagyon jó volt a kapusteljesítmény végig. A hosszabbításban kettő az egy elleni helyzetben elmentünk, Vesutkin nagyon jó passzt adott, nekem csak be kellett fejeznem üres kapura.

Czakó Barna a túra előtt megfogadta, hogy kopasz lesz, ha hat ponttal tértek haza, és láthattuk, hogy lenyírta a haját. Te készülsz hasonló fogadalommal?

A csapat tett egy fogadalmat, és ha elérjük a célunkat, akkor valamennyien megteszünk valamit, de ezt nem szeretném elárulni, nehogy elkiabáljam.

A klub honlapján korábban azt mondtad, a Fehérvár elleni 0-3-ról megnyert meccs a legemlékezetesebb a pályafutásodban. A Csíkszereda elleni győzelem felülírja ezt?

Igen, ott van a topok között, még sosem nyertünk Csíkszeredában, így igazán emlékezetes marad.

Ráadásul nem sok csapat tért eddig haza hat ponttal.

Igen, nagyon nehéz nyerni kint, főleg Csíkszeredában, de a másik két együttes is nagyon erős. Jó, hogy így sikerült ez a hét.

Decemberben volt egy hosszabb nyeretlen szériátok, most viszont nagyon elkaptátok a fonalat. Mi változott?

Kisebb gödörbe kerültünk, de akkor sem játszottunk rosszul, csak nem jöttek össze a dolgok, rövidzárlataink voltak. Aztán a Dunaújváros elleni meccs következett, ami számunkra kötelezőnek számított a rájátszás eléréséért. Akkor jól játszottunk, gólokat szereztünk. Az a győzelem lökést adott, átlendített a holtponton és visszaterelt minket a jó útra, amin azóta is járunk.

Három meccsen játszottál az Extraligában is. A DVTK-s időszak mekkora pluszt jelentett?

Nagyon pozitív élmény volt. Örültünk, hogy számítottak ránk, megkaptuk a lehetőséget és úgy érzem, éltünk is vele. Jó volt megtapasztalni a közeget, a játékstílust, a szemléletet, azt, hogy el lehet oda jutni. Nagy lökést adott a kölcsönben töltött időszak.

Három légiós érkezett szezon közben a Vasashoz, mennyit lehet tőlük tanulni?

Sokat segítenek mindenben. Mindannyian próbálnak tanítani minket, átadni a tapasztalataikat, legyen szó a játékról, a mentalitásról vagy a küzdésről. A jégen és az öltözőben is jó utat mutatnak.

Hat mérkőzés van hátra az alapszakaszból, ebből hármat a Titánok ellen játszotok. Ki lehet élezni csak ezekre a rájátszásért folyó versenyt?

Nem az utolsó meccsekre koncentrálunk, hanem meccsről meccsre haladunk. Ahogy már bizonyítottuk, bárki ellen tudunk pontokat szerezni. Ha ez mind a hat találkozón sikerül, az jó, de akkor is mindig csak a következőre szabad koncentrálni. Nem szabad előregondolkodni, számolgatni, nem lehet túlgondolni a dolgokat. Most a DAB következik, szerezzük meg ott a három pontot és megyünk tovább.

Edzői továbbképzést is végeztél. Ez mennyire segít abban, hogy jobban lásd a játékot?

Az edzősködésbe még nem kezdtem bele, de szeretnék idővel, a pályafutásom végefelé, vagy utána ezzel foglalkozni. Ez a képesítés a mentális részben segített, abban, hogyan lássak dolgokat és jobban megértsem az edzői gondolkodást. Szerencsére Godótól sokat lehet tanulni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV