A hét játékosa: Silló Arnold

2020.01.21. 08:00 |

Az alapszakasz utolsó játékhetén a csapatok a minél jobb helyezésért harcoltak, és több kiváló teljesítmény is akadt. A Dunaújvárosi Acélbikák négyből három mérkőzést megnyert, és végül a negyedik helyen zárt. Összesen három góllal és ugyanennyi assziszttal segítette csapatát Silló Arnold, így ő lett a hét legjobbja.

Silló Arnold 1995-ben született Csíkszeredában. Szülővárosában kezdett el jégkorongozni, majd 2012-től a MAC Népstadion utánpótlás-együtteseiben szerepelt. A három szezon alatt a magyar, a szlovák és az osztrák korosztályos ligákban is szerepelt. 2015-ben a MAC felnőttcsapatában folytatta, ekkor mutatkozott be az akkori MOL Ligában. 2017-bem Dunaújvárosba szerződött, ls 35 mérkőzésen tizen­nyolc pontot (8 gól, valamint 10 assziszt) ért el az alapszakaszban. Az előző szezonban Debrecenben szerepelt, az Erste Liga elődöntőjéig menetelő együttesben 26 pontot szerzett, és a rájátszásban még egy gólja volt. Tavaly nyáron visszatért az Acélbikákhoz, az alapszakasz 36 meccsén 30 pontot szorgoskodott össze, egyenlő megoszlásban a gólok és asszisztok között.

Korosztályos szinten szerepelt a román válogatottban, legutóbb a 2014-2015-ös szezonban divízió II/A vb-n.

Két nagy skalppal zártátok az alapszakaszt a Brassó és a Csíkszereda ellen. Mi volt a kulcs ezeken a meccseken?

Élnünk kellett az utolsó lehetőséggel, hogy pontokat szerezzünk, hiszen az előző meccseket tekintve mindkét csapat ellen rosszul állt a mérlegünk. Plusz motivációt jelentett, hogy bónuszpont szerezzünk a középszakaszra a felsőházba.

A Hokiklub ellen viszont vereség lett a vége. Ez az a meccs volt, ahol semmi sem jött össze?

A papírforma alapján nyugodtabbak lehettünk, és talán ezért nem volt meg a megfelelő koncentráció. Jól korcsolyázó csapattal és kiváló kapus teljesítménnyel találtuk szembe magunkat, A Hokiklub dicséretes eredményt ért el.

Nemrégiben a kanadai David Leger lett az új vezetőedző. Milyenek az első tapasztalatok? Milyen játék várható a csapattól?

Sok tapasztalatról még nem beszélhetünk, de a találkozás mindenképp pozitív volt. Valószínűleg változtatás lesz a játékelemekben, a játékosok hozzáállásában, de megmarad az egyszerű és agresszív hokink.

Mi a DAB erőssége?

Úgy érzem, jól sikerült a csapatösszeállítás, mely családias hangulatot eredményezett az öltözőben is. Egy majdnem állandó első két sorral, kitűnő kapusteljesítménnyel eredményes meccseket tudtunk játszani, és ehhez az egész csapat hozzátette a maga részét.

Miben kell még fejlődnie a csapatnak?

Igazából mindenkinek mindenben, de ha valamit kiemelnék, az lenne, hogy a hullámzó teljesítményünket stabilizáljuk, és a védekezésben is van még mit javulni.  

Ez az eddigi legeredményesebb szezonod. Miben sikerült szintet lépni, fejlődni a korábbiakhoz képest?

Örülök az eredményeimnek, úgy érzem én is, hogy sikerült szintet lépnem. Az idei szezonban más szerepkörben játszom. Én is, mint mindenki, mindennap megvívom a saját harcaimat, ezért fontos, hogy fejben is a rendben legyek.

A felsőházi csapatok ellen nem rossz a mérlegetek. Mit vársz a középszakasztól?

Magas hőfokú mérkőzésekre számítok, hiszen minden csapat a legjobb helyzetből szeretné kezdeni a rájátszást. Eljött az idő, hogy mindenki szívvel-lélekkel a maximumot hozza.

Csíkszeredai születésű vagy, ott is kezdtél játszani. A Sportklub elleni idegenbeli meccsek még mindig különlegesebbek a számodra?

A felnőtt karrierem kezdetén mindig nagy volt bennem a bizonyítási vágy, de idővel megtanultam kizárni az érzelmi tényezőket és az aktuális csapatom sikeréért dolgozni. Dicséret illeti a csíkszeredai szurkolókat, hiszen mindig megörvendeztetnek elismerő, biztató szavakkal, még ha ellenfél is vagyok.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV