A hét játékosa: Németh Péter

2021.11.10. 09:00 |

A Dunaújvárosi Acélbikák két nap alatt a DEAC és a Győr ellen is nyert, így pontszámban beérte a DVTK-t és a Titánokat. A két sikerből összesen három góllal vette ki a részét Németh Péter, így ő lett a hét legjobbja az Erste Ligában.

Németh Péter 1988-ban született. A Fehérvárral 2008-ban bajnok is volt, majd az UTE, a Budapest Stars, az FTC és egy svédországi idény után 2015 óta szerepel Dunaújvárosban. Vezeti az Acélbikák házi pontlistáját 12 egységgel, már több gólt szerzett, mint az előző két idényben. Szerepelt U18-as és U20-as korosztályos világbajnokságon is.  

Egymás után két meccset nyertetek. Mi volt a két siker kulcsa?

Nagyon kellett már ez a két győzelem, most végre talán el tudjuk hinni, hogy nem vagyunk rossz csapat. A kulcs szerintem a védekezés javulása és a kiváló kapusteljesítmény volt.

Mikorra teszed a forma javulását?

Talán az Újpest elleni mérkőzés volt az, ahol már az eredmény és a mutatott játék sem volt kritikus. Szinte teljesen kicserélődött a keretünk a nyáron, sok fiatal érkezett, talán eltelt az az idő, ami szükséges ahhoz, hogy összeszokjon egy csapat.

Saját formáddal mennyire vagy elégedett?

Jelenleg jönnek a pontok, és szeretném, ha ez a tendencia sokáig kitartana. Szezon előtt szerettem volna elérni a 100. alapszakasz gólt és a 200. pontot. Az elsőt már sikerült, a másikhoz még kell 16 pont. Kemény munkával es persze kis szerencsével hiszem, hogy meglehet.

A heti háromból melyik volt a legkedvesebb gól?

A Győrnek lőtt második. Begyakorolt emberelőny figura volt, amit a Debrecennek is be tudtunk lőni. Boldog voltam, hogy két nap alatt kétszer is meg tudtuk csinálni. Illetve azzal a góllal vezettünk újra a mérkőzésen.

Történt változás a munkában, vagy mostanra állt össze a csapat?

Szerintem az utóbbi. Sok olyan játékosunk van, akik első évüket játszák a ligában, nekik is bele kellet rázódni a tempóba. A sorsolás abból a szempontból kegyes volt hozzánk, hogy két héten keresztül tudtunk mérkőzés nélkül edzeni. Sokat videóztunk, és gyakoroltunk - azt hiszem, ha van kulcs, akkor ez lehet az.

Rutinos vagy, a fiatalokat mennyire kell terelgetni, figyelni arra, hogy egy-egy vereség ne rombolja az önbizalmukat?

Szerencsénk van a fiatalokkal, mert hallgatnank ránk, idősebb játékosokra. Persze, aki rutintalanabb, nehezebben viseli a vereséget, de olyan nincs, hogy valaki magába zuhanjon miatta. Én is sokat beszélgetek velük, ha például valaki kimarad a keretből vagy a formája romlik. De ezek a játékosok is profin tudják kezelni ezeket a helyzeteket.

Hogyan lehet átmenteni ezt a formát a folytatásra?

Közhelynek hangzik, de még keményebb munkával. Nálunk a klasszikus pontgyáros “művész” játékosok hiányában kizárólag a taktika 100 százalékos betartása és a 60 perc koncentráció hozhat eredményt. De ha megtesszük ezeket, akkor fog is.

Mire használjátok ki a szünetet?

Kaptunk egy kis pihenőt, amit majd három nap kemény munka fog követni. Ott az állóképesség és a taktika további fejlesztése, csiszolása kap szerepet. Remélem, a következő meccseken ennek köszönhetően még ütőképesebbek lehetünk.

Hogy látod a rájátszásért zajló harcot, az esélyeket?

Kemény lesz bejutni, az biztos. Kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok, 2-3 csapattal leszünk versenyben az előkelőbb helyekért. A célunk nem változott: ott akarunk lenni a playoffban. Illetve személyes céljaim még, hogy edzőként bajnokságot nyerjek az Angels női csapatával, és a Worm Angels OB II-es csapatával.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV