A hét játékosa: Nagy Márk

2018.01.11. 20:01 |

A Dunaújvárosi Acélbikák tartotta jó formáját az elmúlt játékhéten, hiszen nyert a Fehérvári Titánok és a Brassó ellen is, így a csapat már biztosan dobogósként végez az alapszakaszban. Nagy Márk a Brassó ellen mesterhármast szerzett, a másik találkozón pedig egy asszisztot adott, így ő lett A hét játékosa.

Nagy Márk 1996-ban Dunaújvárosban született, és a helyi klub utánpótlásában nevelkedett. A 2013-2014-es szezon egy részében szerepelt a Vasas U18-as és U20-as együttesében is, majd egy évvel később a Tisza Volánnal a szerb ligában kóstolhatott be a felnőtt hokiba, ettől eltekintve egész karrierjét Dunaújvárosban töltötte. Tavaly 40 meccsen 12 pontot gyűjtött, de a mostani szezonban robbant be igazán, eddig négy gól és hat assziszt a mérlege. Tavaly meghívták a magyar válogatott és az U25-ös csapat edzőtáborába.

Jól megy a játék neked és a csapatnak is. Mi a titok?

Nem indult egyszerűen a szezon, de az edzőváltás óta feljavultunk. A csapatmunkának köszönhetőek a sikerek, mindenki beleteszi a maga részét a kapustól a támadókig.

Újvárosi nevelésű vagy. Nem is volt kérdés, hogy hű maradsz a klubhoz?

Mindig is itt akartam játszani, a szerződésem is ideköt, és nem is gondolkodom másban.

Az előző idényben tagja voltál a válogatott bő keretének. Milyen élmény volt?

Örültem, hogy ott lehettem a keretben, aztán az U25-ös csapatban. Sokat tanultam, és belekóstolhattam, milyen is a légkör a válogatottnál.

Mit vársz a mostani szezontól?

A felsőházban már biztosítottuk a helyünket. A harmadik hely biztosan megvan, és még előre is léphetünk. Ameddig tudunk, addig menetelünk. Az érem benne van a csapatban, de nem akarom elkiabálni.

Milyen csatárnak tartod magad?

Előnyben és hátrányban is hasznos játékosnak gondolom magam, amit rám bíznak, azt elvégzem. A támadásokban tudok többet segíteni, de ha kell, védekezek is. Amikor 3-4. sorban szerepeltem, akkor inkább a védekező feladataim voltak, de megkaptam a bizalmat, és úgy érzem, éltem vele.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV