A hét játékosa: Nagy Krisztián

2020.10.27. 08:30 |

A MAC HKB Újbuda mind a három mérkőzését megnyerte az előző játékhéten, és vezeti a tabellát az Erste Ligában. Összesen öt góllal segítette csapatát Nagy Krisztián, így ő lett a hét legjobbja.

Nagy Krisztián 1994-ben született és a MAC utánpótlásában nevelkedett, majd 2010-től Finnországban kóstolt bele az egyik elit hokikultúrába. 2012-ben a Miskolci Jegesmedvékhez tért vissza, de egy év után az Egyesült Államokba igazolt, a Minot Minotaurosszal a NAHL-ben, míg az El Paso Rhinosszal a WSHL-ben játszott, utóbbi együttessel bajnoki címet is szerzett. A tengerentúli juniorévet követően Miskolcra tért vissza, és magyar, valamint MOL Liga-bajnok lett. 2015-től újra MAC-ban játszik, 2018-ban megnyerte az Erste Ligát. Az előző két évben a szlovák Extraligában összesen 66 pontot gyűjtött. Tavaly egy meccsen szerepelt az Erste Ligában a Hokiklub Budapest színeiben. A most zajló szezonban a MAC HKB Újbuda alapembere, vezeti a gól- és a pontlistát is.

Az U18-as és az U20-as válogatottal is több vb-n játszott. A felnőttek között a 2012-2013-as idényben mutatkozott be, tagja volt a Krakkóban feljutó, majd a szentpétervári vb-n az A csoportban szereplő nemzeti együttesnek is.

Debrecenben, majd Győrben a Titánok ellen is biztosan nyertetek. Mi volt a kulcs ezeken a meccseken?

A DEAC ellen azért volt nehéz dolgunk, mert egy jóval kisebb pályán kell játszani, egy erőszakos, fizikális csapat ellen. A felkészülés során is találkoztunk velük, és akkor nem is számítottunk erre az agresszív hokira, amit képviseltek, de legutóbb már erre készülve mentünk bele a meccsbe, és igyekeztünk minél célratörőbben és gólérzékenyebben játszani, ami meg is mutatkozott. A Titánok ellen sajnos nem voltunk igazán a topon, a második harmadunk nem volt elfogadható, de utána a harmadikban jóval hatékonyabb játékot tudtunk nyújtani.

A Dunaújváros ellen nagy csatában sikerült győzni. Így még értékesebb a siker?

Látható volt, hogy a 4-1-es vezetésünk után a második harmadban kicsit kiengedtünk fejben, másként gondoltunk a meccsre, ezt pedig nem lehet megengedni, mert kihasználja az ellenfél az ilyen lehetőségeket. Szerencsére úgy alakult, hogy a végén sikerült a mi oldalunkra elmozdítani a mérleg nyelvét, és fontos három pontot szereztünk. A tanulás szempontjából lényeges volt ez a siker. Ahogy haladunk előre a szezonban, minden csapat egyre jobban belelendül és egyre komolyabb erőt képvisel, így pedig gyorsabban megtorolják a hibákat. Erre fel kell készülnünk.

Neked is jól megy a játék, öt gólt szereztél a legutóbbi három meccsen, vezeted a góllövőlistát. Minek köszönhető, hogy ennyire elkaptad a fonalat?

Amikor jól megy egy csapatnak, akkor a játékosoknak egyénileg is megy, hiszen a csapatot az egyéni akciók és képességek viszik előre. Az én mutatóim is a jó csapatteljesítménynek köszönhetőek.

Schlekmann Márk kiesése után Molnár Bálint került a sorotokba. Mennyire kell terelgetni a fiatalokat?

A csapat átlagéletkora alacsony, sok 18-19 éves van a keretben, így mindennapos feladatunk, hogy segítsük a fiatalabbakat, attól függetlenül, hogy kivel játszunk egy sorban. Nincs ez másként most sem, mint Schlekivel, csak más dolgokban kell segíteni Bálintnak. Sofival jól működik az összhang, a kémia, mellénk egy olyan játékos kell harmadikként, aki ezt tovább erősíti és még jobb irányba mozdítja el.

A MAC HKB vezeti a bajnokságot. Mi ennek a csapatnak az erőssége?

Mindenki igyekszik alávetni magát annak a szellemnek, amit a MAC képvisel, idén MAC HKB néven szerepelve. A munkát tesszük a legelső helyre, utána igyekszünk kiélvezni ennek a gyümölcsét. Kangyal Balázs is többször elmondta, hogy addig nem lehet felengedni, amíg le nem tesszük a kemény munkát. Nagy fegyvertény egy győztes szériában, ha a csapat nem azt nézi, hogy hány meccset nyert meg, és még mennyit kell, hanem csak a következő találkozóra koncentrál, és annak is csak az első harmadára, az első két cseréjére. Kis apró lépésekkel kell haladni – ha ezeket jól teljesítik a játékosok, akkor a csapatnak is jól megy, jó lesz az összkép.

Az FTC, az UTE és a Titánok várnak rátok a következő napokban. Mennyire nehéz felkészülni arra, hogy most sűrűbb a menetrend a korábbi hetekhez képest?

Azért szeretünk sportolni, mert változatosságot ad és olyan helyzeteket elé állítja az embert, amelyek kiszámíthatatlanok, és amelyekre eredményesen kell reagálni. Ez is egy ilyen helyzet. Amikor elkezdtük a szezont, akkor heti egy meccsünk volt, aztán volt, hogy kettő, most pedig már hármat fogunk játszani, és ez új kihívás lesz. A sűrűbb program mellett másként kell edzeni, és a meccseken mindig száz százalékot kell nyújtani. Örülünk annak, hogy vannak mérkőzések és lehet folytatni a ligát a mostani helyzetben is.

Két év után tértél vissza az Erste Ligába. Erősebb a bajnokság, mint akkor volt?

Úgy érzem, hogy mindegyik csapat fejlődött, és a magyar jégkorongnak is sokat adott, hogy évről évre jobb lett a bajnokság. A klubok egyre jobb légiósokat tudnak igazolni, és mellettük jobban fejlődhetnek a magyarok is. A fiatalok sok tapasztalatot gyűjtöttek és már meghatározó szerepet kell vállalniuk, ami szintén emeli a színvonalat.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV